Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 22. hétfő (227. szám) - Nyitrai Zsolt és Dunai Mónika (Fidesz) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mire számíthatnak Magyarország Kormányától a mentők?” címmel - DUNAI MÓNIKA (Fidesz): - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
3176 (12.30) DUNAI MÓNIKA ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitk ár Urak! Tisztelt Országgyűlés! Mindannyiunk számára kiemelten fontos az egészségügy helyzete Magyarországon. Jelenleg közel 7500 mentődolgozó, köztük mentőápolók, mentőgépkocsivezetők, mentőorvosok, mentőtisztek, mentésirányítók és a tevékenységet támogat ó munkakörökben dolgozók teljesítenek szolgálatot. A mentők helyzetének, munkakörülményeinek javításáért Magyarország Kormánya 2010 óta számos intézkedést tett. Az intézkedések meghozták az elvárt eredményeket, hiszen 2017re 2010hez képest 30 teljesen új mentőállomás épült, 97 régi mentőállomás korszerűsítésére került sor, valamint 496 darab új mentőautó állt szolgálatba. A mentődolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülésének növelését, munkakörülményeik javítását és az infrastruktúra fejlesztését a kormányna k fontos céljának kell tekintenie. Úgy gondolom, köszönetemet kell kifejeznem az egész társadalom nevében, hogy a mentődolgozók bajba jutott embertársaink mentését tekintik élethivatásuknak, és áldozatos munkájukra immáron 130 éve számíthatunk. Magyarorszá g Kormánya célul tűzte ki, hogy azok, akik a magyar emberek egészségéért áldozatos munkájukkal nap mint nap tesznek, előreléphessenek és megbecsülésben részesüljenek. E cél érdekében a kormány januárban elindította a mentők életpályamodelljét, amelynek kös zönhetően több lépcsőben nő a mentődolgozók bére, mindamellett, hogy számos eszköz beszerzésére is sor került. Tisztelt Államtitkár Úr! A fentiek figyelembevétele alapján kérdezem önt, hogy mire számíthatnak a közeljövőben a magyar mentők. Hogyan áll az él etpályamodell végrehajtása, és milyen eszközökkel segíti Magyarország Kormánya a mentők mindennapi munkáját? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A kérdésre Rétvári Bence államtitkár úr válaszol. Öné a szó, államtitkár úr. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Azt hiszem, teljes konszenzus van abban, hogy a Me ntőszolgálatnál dolgozók számára bérfejlesztésre szükség van. Sajnálatos, hogy 2010 előtt több mint 5 százalékkal csökkent a Mentőszolgálat költségvetése, de szerencsére az elmúlt időszakban és a következő évben már lesz lehetőségünk arra, hogy meg is emel kedjenek érezhetően a mentőknél a fizetések. Egy mentőorvosnak az átlagos bére 2012ben 390 ezer forint volt, ez 2018ra a bérfejlesztéseknek köszönhetően - egybevéve az általános egészségügyi bérfejlesztést és a mentők többletbérét is - 390 ezer forintról 645 ezer forintra emelkedhet. A mentőtisztek esetében az átlagos bér 242 ezer forint volt 2012ben, ez is 460 ezer forintra emelkedik. Fontos, hogy ezeknek a fedezete a költségvetésben meg is található, hiszen a Mentőszolgálatnak is nőtt 17 milliárd forin ttal a költségvetési kerete az elmúlt években, és a jövő évre is 4 milliárd forint többletforrást ad - ami egy külön plusz 10 százalékos, az általános egészségügyi emelésen felüli 10 százalékos mentős béremelésnek a fedezetét jelenti , így összességében 3 év alatt 67 százalékkal nő a mentésben dolgozók fizetése. Tudjuk, hogy nyilván sokan szeretnénk ennél még többet adni nekik, és bízunk benne, hogy a gazdaság többletteljesítménye révén még további emelések is a jövőben elképzelhetőek. De így is, hogy a Me ntőszolgálatnak a költségvetése 22 milliárdról 39 milliárd forintra nőtt, ez így már egy jelentős előrelépés. Fontosak emellett azok a felújítások, új állomásépítések, amelyekről képviselő asszony is beszélt, hiszen 30 új mentőállomás jött létre, 97 pedig felújításra került. Fontos az új mentőautók beszerzése.