Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 19. péntek (226. szám) - Egyes törvényeknek a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
3127 Végül pedig a szövetkezetekről is kell ejteni néhány szót. Gyakorlatilag most önök a szövetkezetekbe akarnak életet lehelni, és tisztára akarják mosni a szövetkezetek nevét, amit bemocsk oltak a különböző korrupciós ügyekkel. És hogy ez ne így legyen, akkor viszont egy új szövetkezeti törvény megalkotásával kellene kezdeni. Évek óta ígérik, hogy csinálnak egy rendes szövetkezeti törvényt, évek óta várunk erre, ehelyett jönnek a mindenféle ötletszerű beterjesztések, először a foglalkoztatási szövetkezeteké, most pedig a nyugdíjasoké. Már csak az előzmények miatt sincs sok bizalmunk ehhez a szövetkezeti javaslathoz. Hadházy Ákos képviselőtársam felderítette a Híd a munka világába foglalkoztat ási szövetkezet közpénzcsalásait. Mint ahogy azt is, hogy 2013 áprilisától nagyüzemben, szervezett módon ment a 200300 szövetkezetből álló bűnözői hálózatok létrehozására, egyrészt az uniós pénzek lenyúlására, másrészt azért, hogy a szövetkezeti adókedvez ményeket kihasználva a piaci szereplők csökkenthessék adófizetési kötelezettségeiket. Addig tehát, amíg nem tisztítják meg a szövetkezeti szektort ezektől a bűnözői hálózatoktól, és nem alkotnak egy új szövetkezeti szabályozást, nem nagyon szerencsés ilyen javaslatokkal előjönni. Összefoglalva: mi úgy látjuk, hogy ez a közérdekű nyugdíjasszövetkezet lényegében a nyugdíjasoknak egy újabb átverése. Az elmúlt években a kormány lejáratta a szövetkezeti formát, sorra hozta létre a közpénzszivattyúként működő szö vetkezeteket, ami csak úgy nyelte el az uniós pénzeket. A nyugdíjasoknak nem szövetkezetekre, hanem magasabb nyugdíjra és a munkavállalásukat korlátozó szabályok eltörlésére van szüksége. Ne akarjanak már a nyugdíjasokból is olcsó munkaerőt csinálni, és es zközként használni a munkaerőhiányra hivatkozva! Az LMP a költségvetéshez benyújtott módosító indítványában javasolta, hogy jövőre a 10. éve változatlan nyugdíjminimum emelkedjen meg 28 500 forintról 50 ezer forintra. Javasoltuk korábban is a novemberi nyu gdíjkorrekció előrehozását, miután a kormány szándékosan alultervezte az inflációt a nyugdíjemelés kapcsán. Emellett törvényjavaslatot nyújtunk be a munkavállalás korlátozásának a feloldására. Biztosak vagyunk abban, hogy ha önök ezeket a javaslatokat elfo gadják, akkor nyugodtan mondhatják azt, hogy tettek valamit a nyugdíjasok érdekében. És mindaddig, amíg önök ezekben a kérdésekben nem egyeztetnek a nyugdíjas szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel, és nem egy közös javaslattal jönnek vissza, az bizt os, hogy az LMP ezt nem tudja így támogatni. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Független képviselő nem tartózkodik a teremben. Kétperces felszólalá sra nem jelentkezett senki. Viszont a kormány nevében Banai Péter Benő államtitkár úr jelentkezett szólásra. Parancsoljon! BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Néhá ny alkalommal a kormány is megszólíttatott, ezért engedjék meg, hogy röviden reagáljak néhány fölvetésre. Az első dolog az, hogy a benyújtott javaslatot nem a kormány készítette elő; nincsen olyan szándék, képviselő úr, hogy megkerüljön különböző javaslato kat. A kormány, illetőleg a kormánypártok azonosan gondolkoznak abban a kérdésben, hogy a sok esetben már a magyar gazdaságban látott munkaerőhiányt hogyan lehet orvosolni úgy, hogy mellette olyan rétegeknek is pluszjövedelemszerzési lehetőséget biztosítu nk, amely jelenleg nem biztos, hogy rendelkezésre áll. Tehát a gondolkozás azonos, az előterjesztő, ismétlem, amint látják, Kósa Lajos frakcióvezető úr és Harrach Péter frakcióvezető úr. A másik dolog, amit ki szeretnék emelni, az az, hogy igen, ahogy önök is említették, ma hál’ istennek azzal a pozitív problémával szembesülünk, hogy számos területen munkaerőhiány van. Egészen más volt a helyzet néhány évvel ezelőtt, most ezzel a problémával szembesülünk, ezt kell megoldani. És azt is látni kell, hogy a kor mányzat, illetőleg az Országgyűlés már számos olyan