Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 19. péntek (226. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK:
3106 hogy az a feladatalapú finanszírozás, amit 2013ban itt a Házban elfogadtunk, kitaláltunk, amikor megalkottuk az önkormányzati törvényt, a hozzáfűzöt t reményeket beváltotta. Történelmi jelentőségű fejlődések kezdődhetnek meg Kaposváron 2018ban, igazából már idén is. Németh Istvánról, egy híres, hosszú időn keresztül regnáló polgármesterről neveztük el a programunkat, amelynek következtében soha nem lá tott mértékű fejlesztések indulnak meg 2018ban. Csak néhányat citálva: tekintettel arra, hogy beteltek ipari parkjaink, egyetlenegy hely nincsen már, ahova vállalkozást tudnánk telepíteni, ezért szükséges, hogy közel 500 millió forinttal megindul 2018ban , idén is az ipari parkok fejlesztése, új ipari parkok kialakítása. A közlekedés fejlesztésére a Kanizsai út, Jutai út, Vásártéri út tekintetében 52 millió forintot költünk, és 474 millió forintot kerékpárutak és csomópontok kialakítására. Elindul a foglal koztatási paktum, ami a helyi együttműködéseket támogatja mintegy 18 millió forinttal, ez egy nagy program kis része. Az egészségügyi alapellátásban orvosi rendelőket tucatjával fejlesztünk, az erre eső, a 2018ra eső rész 274 millió forint. Óvodákat fejle sztünk 355 millióért, zöldváros, a kórház déli tömbjének kialakítása, a történelmi városmag fejlesztése 1,6 milliárd. Hangsúlyozom, az idő rövidsége miatt csak a 2018ra eső részt mondom, az előtte és az utána levő kiadásokat most nem. Barnamezős fejleszté s, Nostra kialakítása, közel 400 millió forint a 2018ra eső rész. Környezetvédelmi infrastruktúrafejlesztés, vagyis csapadékvízelvezetés 200 millió forint felett. Fenntartható turizmus fejlesztése: Deseda, Dorottyaház, Szentjakab 1,6 milliárd forint. A leromlott városi területek rehabilitációja - itt a Cseri úti szegregátumra gondolok - 95 millió forint. Szociális alapszolgáltatási infrastruktúra bővítésére 107 millió forint. Összességében elmondható, hogy egyébként a területi és települési operatív pr ogram több mint 12 milliárdjából 7,5 milliárd forint 2018ra esik, ez egy elképesztően nagy szám egy város életében, és még nem beszéltünk a „Modern városok” programról, ami gazdasági, kulturális, szociális élet, egészség, közérzet, fizikai aktivitást segí tő fejlesztések és értelemszerűen infrastruktúrafejlesztések, ezek így együttesen elindulnak. Nagyon nagy örömmel számolok be a tisztelt Háznak arról, hogy elindult - nagyon nagy adósság és régóta várt - a Csiky Gergely Színház felújítása, csak a 2018ra eső pénz több mint 5 milliárd forint. Elkezdtük a napokban az új sportcsarnok építését, csak 2018ban 2,5 milliárdot költünk rá. Hamarosan elindul az 50 méteres versenyuszoda építése, mintegy 2 milliárd, ami 2018at érinti, a Deseda Kemping 818 millió fori nttal, vagy a volt levéltár felújítása. Összességében elmondható, hogy a „Modern városok” programjának nagy keretéből mintegy 10 milliárd forint esik 2018ra, ez még hozzájön a települési operatív programhoz, ez a kettő együtt mintegy 18 milliárd forint. E gy költségvetési törvény felszólalásában kihagyhatatlan, hogy a kormány döntött 96 milliárd forintról a 67es útra, ami Kaposvárt az M7es autópályával köti össze, ami a város szempontjából most már elengedhetetlenül fontos volt, hogy meginduljon. A város saját bevételei is a kormányváltás óta évről évre nőnek. Gyakorlatilag szinte minden évben alultervezi a város a saját bevételeit, hiszen nem is reméli, hogy annyi, vagy nem is meri megtervezni a nagyobb számot, és mégis az év végére gyakran százmilliókkal több bevétel realizálódik. A helyi iparűzési adó folyamatos növekedése teljesen nyilvánvaló, evidens bizonyítéka annak, hogy a helyi gazdaság Kaposváron erősödik, ez is egy óriási öröm. Összességében tehát elmondható, tisztelt képviselőtársaim, hogy Kapos vár város önkormányzatának költségvetési számai alapján a 2018. év nagy reményekkel van előttünk, tekintettel arra, hogy mind az állami támogatások, mind a fejlesztési források, mind pedig a saját bevételek növekvő tendenciát mutatnak, így aztán a boldogul ásunkat és azt, hogy mindenki egyet előreléphessen, ez a költségvetés kiválóan garantálja, ezért én is azt kérem a tisztelt Háztól, hogy a 2018as költségvetési tervezetet támogassa. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Nagyon szépen köszönöm. A több na pos vita utolsó képviselői felszólalása következik, amennyiben nem változik a helyzet - (Jelzésre:) de mivel a Magyar Országgyűlésben ülünk, mire ezt