Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 19. péntek (226. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP):
3075 egészségügyre, mint az utolsó szocialista kormányzat által beterjesztett költségvetésben volt erre a területre. Az ápolók esetében 65 százalékos béremelés várható. Azt gondolom, hogy ez szintén egy na gyon fontos előrelépés, hiszen az ápolók több mint 70 ezren vannak, felelősségteljes és embert próbáló munkájukat végzik nap mint nap, hétvégén és ünnepnapokon is. Ez a 65 százalékos béremelés, amely több év alatt valósul meg, egy nagyon régi adósság és ré g várt előrelépés ebből a szektorból. Mindannyian köszönettel tartozunk szüleinknek és nagyszüleinknek, hogy itt lehetünk. Igen, a nyugdíjasokról van szó elsősorban. Ők több mint kétmillióan vannak. Elmondhatjuk azt is, hogy 20102016 között a nyugdíjak át lagosan 23 százalékkal nőttek, a vásárlóerejük pedig több mint 10 százalékkal javult. Soltész államtitkár úr is említette, hogy lehetőség nyílik arra is, hogy még ebben az esztendőben, novemberben a nyugdíjasok nyugdíjprémiumot kapjanak, illetve kaphassana k. Arra is fölhívnám a figyelmet, hogy a szocialista kormányok alatt nem volt ilyen, sőt ők inkább elvették tőlük a 13. havi nyugdíjukat. A szolidaritást is rendkívül fontosnak gondoljuk és tartjuk. Azt gondolom, hogy fogyatékossággal élő embertársaink is, akik több mint 600 ezren vannak Magyarországon, jelentős anyagi segítségre és támogatásra számíthatnak ebből a költségvetésből, hiszen elmondhatjuk azt, hogy az elmúlt években folyamatosan nőtt a fogyatékosügyi érdekképviseleti szervezetek támogatása. (9. 40) Már több mint 80 ezer megváltozott munkaképességű honfitársunk dolgozik az országban, és a következő esztendőben is folytatódik majd az költségvetési tervezet szerint az „Autó plusz” program, amely kerekes székesek, mozgáskorlátozottak számára könnyíti meg a közlekedést. Ha a családok területét nézzük és vizsgáljuk meg ebben a költségvetési tervezetben, akkor elmondhatjuk azt is, hogy 2010 óta kétszeresére nőtt a családokra fordított összeg, az ő támogatásuk. A gyedre 176 százalékkal többet kíván fordít ani ez a költségvetés, mint a 2010es költségvetés tette. Soltész államtitkár úr beszélt az ingyenes és kedvezményes étkezésről az iskolákban, ami szintén egy egyedülálló dolog, legalábbis a múlt időszakaihoz képest mindenképpen. Felszólalásom végén engedj ék meg, hogy még egy területet kiemeljek, ez pedig az állatvédelem területe és kérdésköre. Az idei, tehát a 2017es költségvetés volt az első, ahol önálló, nevesített költségvetési sorként szerepelt az állatvédelem, ez korábban sosem volt így. Nyilván enne k szimbolikus jelentősége van, hogy egy meghatározott összeggel külön sor az állatvédelem része Magyarország költségvetésének. Így van ez ebben a tervezetben is, sőt még nő is az állatvédelemre külön soron fordított összeg. Összességében elmondható, hogy e z egy előremutató költségvetés, azoknak szól, akik dolgoznak, akik munkából élnek; ez a költségvetés az adócsökkentésről, a béremelésről és a munkahelyteremtésről szól. Ezért azt kérem mindenkitől, hogy fontolja meg ennek a támogatását, és szavazzon majd i gennel. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az MSZP képviselőcsoportjából Bárándy Gergely képviselő úr következik rendes felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. DR. BÁRÁNDY GERGE LY ( MSZP ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Volt ebből már polémia, hogy ki van itt és ki nincs itt a teremben. Azt gondolom, persze, számon lehet kérni az ellenzéki pártokon azt, hogy hányan vannak és hán yan nincsenek itt a teremben, mégis én azt gondolom, hogy azért alapvetően a kormánynak kötelessége jelen lenni és helytállni egy költségvetési vitában. A képviselők pedig az ellenzéki oldalról olyan ütemben jönnek, én azt gondolom, ahogy ők jónak látják é s gondolják, ugyanis ők kérdéseket tesznek föl és véleményeket fogalmaznak meg. A kormánynak volna az a kötelessége, hogy egyébként itt legyen, és válaszoljon