Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 17. szerda (224. szám) - Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - ANDER BALÁZS (Jobbik):
2856 egyébként, hogy miért. Ha ekkora volumenű lesz itt a forgalomnövekedés, akkor a legjobb üzletről mondanak le. Nincs itt egy kis koherenciazavar? Szerintünk egyébként van. (18.50) Aztán azt is meg kellene vizsgálni, azon is el kellene gondolko dni, hogy a közlekedési költségvetésben a környezetvédelem 2010 óta gyakorlatilag miért ismeretlen fogalom. Van ott ugyan kicsi tétel, átbogarásztam én magam is, de ez messze nem elegendő. A telített közutak állagromlásának megállítására, ha csak a lyukas hordóba való újabb és újabb pénztöltögetés nem számít annak, se megoldási javaslatuk, se költségvetési forrásuk. Mire gondolok, egészen konkrétan? Amellett, hogy a közúti szállítás a gazdasági fejlődés egyik motorja, a haszna mellett mindenféle nem szándék olt, de mindenképpen velejáró költséget, úgynevezett negatív externáliát termel: balesetek, torlódások, levegőszennyezés. Nehéz tehergépjárművek esetén ez 900 milliárd forint éves viszonylatban Magyarországon, ebből egy csaknem 400 milliárdos tételt az inf rastrukturális költségek, az amortizációk képeznek, és ennek majdnem feléért a rajtunk keresztüláramló külföldi tranzitforgalom a felelős. Nemes egyszerűséggel tönkreteszik az utakat. Egyértelmű tehát, hogy a szűkös források mellett - mert a felmerülő igén yekhez képest a költségvetésben nevesített majdnem 400 milliárd forintnyi hazai forrás, amit útépítésre, útjavításra és útfenntartásra szánnak, nem tekinthető mégsem a bőség szarujának - prioritás kellene hogy legyen az utak állagmegóvásának a kérdése. Épp en ezért szeretnénk, ha támogatnák azt a költségvetési módosító javaslatunkat, amelyik az intermodális áruszállítást, a kamionok és konténerek olcsóbb vasúti szállítását segítené elő. Egyébként hadd említsem meg, hogy sokszor milyen farizeus mód viselkedne k; tényleg csak egy példát rá. Huhogtak eleget a jobbikos vezetésű Ózdon megvalósuló bizonyos beruházások miatt, de akkor egy szavuk sem volt, amikor a Közbeszerzési Döntőbizottság elbuktatta a Közgép és az olasz Itinera közös pályázatát, amelyik olasz cég egyébként az ottani autópályák egy jelentős részét kezeli, tehát van tapasztalata az ilyesmiben. Ők benyújtottak egy pályázatot az M4es autópálya egyik szakaszának megépítésére, ezt elutasították, mondván, hogy az túl olcsó, győzzön tehát a csaknem 50 sz ázalékkal, azaz 25 milliárddal drágább ajánlat, pláne, ha az a miniszterelnök új kedvencének a haverjáé. Ha itt tudták két kézzel szórni a pénzt, akkor talán majd támogatják azt a módosító indítványomat is, ami a délsomogyi települések mellékúthálózatának a kibővítését szolgálná, illetve válaszolnak arra is, hogy mi lesz a kamionáradat miatt tönkretett, de a DélDunántúl számára létfontosságú 6os főút Barcs és Pécs közötti szakaszának kiszélesítésével, felújításával. Végezetül pedig a vidékről. A szépülő kormányzati statisztikák mögött a társadalmi valóság nagyon ronda lehet, persze ezzel a vidék fölött helikopterrel átrepülő vagy a kényelmes birtokközpontjukban pöffeszkedő, viszont a vagyonnyilatkozatukból pofátlan módon 300 millió forintot kihagyó és azt egy „na és”sel elintéző kormánypárti politikus nem nagyon szembesülhet, márpedig az Unió 23 régiója közül a hét hazaiból négy ott van a 20 legszegényebb uniós régió között. A leszakadás egyre nő, hiszen a 19 megyéből tíznek a GDPje nem éri el az EUs sz int 50 százalékát sem, Nógrád megyéé pedig csak 29 százalékos. A tartós szegénység különösen Magyarország aprófalvas vidékeire, így szűkebb pátriámra, a DélDunántúlra is koncentrálódik. Itt társadalmi mobilitás inkább csak lefelé lehetséges, mert ki kell jelenteni, hogy a modernizációs átalakulás beragadt. Pedig Magyarországon a XXI. század legfontosabb kérdése az együttélés, az integráció ügye lesz. Csakhogy a gettósodás egyes vidékeken, például az egyre mélyebbre zuhanó Csereháton olyan fokú, hogy az már a közeljövő társadalmi nyugalmát fenyegeti. Bő évezred alatt felhalmozott fizikai javaink és szellemi értékeink lehetnek az enyészeté, ha az illetékesek nem hallják meg a vészharangokat, csak aztán nehogy a magyar államiságért szóljon majd a lélekharang. Az ország jelentős részén a kistelepülések népességmegtartó ereje döbbenetesen alacsony, a normális életben reménykedő mobil fiatalok elvándorolnak, az elöregedés, az etnikai átrendeződés megállíthatatlan folyamatnak tűnik. A választókerületben, ahol élek, a csurgói és a barcsi járás
