Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 17. szerda (224. szám) - Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - ANDER BALÁZS (Jobbik):
2854 Ennek szellemében a multik és saját oligarcháik által foglyul ejtett állam tipikus működését modellezve a munkaerőpiaci rugalmasság álcája alatt gyengítették meg például a szakszervezeti jogosítványokat. Pedig a profit nem valamiféle meritokratikus, tehát érdeme lvű folyamat révén kerül felosztásra a tőketulajdonosok és a dolgozók között. Nem így van, nyers béralku dönt, mondhatni, hogy az erősebb kutya. (18.40) Európa szegényháza maradtunk, lemaradásunk pedig, ahogy mondtam előbb, egyre csak nő, és ebben nagy sze rep jutott a szakszervezeti mozgalom szétverésének, meggyengítésének. Míg 2001ben még 20 százalék körül mozgott a hazai szakszervezeti lefedettség aránya, ez mára 9 százalékra csökkent, szemben az Európa szerencsésebb felére jellemző kétharmaddal. És míg a kollektív szerződéssel érintett munkavállalók aránya Skandináviában 80, addig nálunk csak 25 százalék. Leépítették ezzel párhuzamosan a munkaügyi ellenőrzés rendszerét is, nem csoda, hogy az elmúlt években 17 ezerről 23 ezer fölé nőtt a bejelentett munka helyi balesetek száma, és akkor csak a bejelentett balesetekről beszélünk. Sajnos nyomát nem látjuk annak, hogy érdemi változtatásokat kívánnának eszközölni annak érdekében, hogy mindennek véget vessenek. A társadalmi, politikai szabályozás ilyen fokú gyen gesége nélkül a tőkelogika azt fogja diktálni, hogy az egyenlőtlenségek egyre inkább növekedjenek Magyarországon is, az elszegényedés a nyugati államokhoz képest egyre inkább nőjön. A roncstársadalmi létbe kényszerített munkavállalók - mert bizony nem oly an fényesek ezek a számok a vidéki Magyarországon, mint ahogy önök föl szokták vázolni, hogy mennyit visz haza, mondjuk, egy átlag magyar munkavállaló , ezek a munkavállalók képtelenek élni még ezekkel a korlátozott jogokkal is. Legfeljebb a lábukkal szav aznak, tehát kivándorolnak, ha megunják, ha elegük van abból, ami itt folyik. Vagy pedig tanult tehetetlenségbe süppedve tűrik a nyomorult sorsukat, aminek bizony kormánypárti oldalon jó néhányan örülnek. Számos költségvetési módosító javaslatunk mellett a létrehozandó szakszervezeti fórumnak juttatott állami támogatás talán elmozdulást jelenthetne a normálisabb viszonyok felé. Mit jelentene ez? Életet kell ugyanis lehelni a leépült ágazati párbeszédbizottságokba, de ehhez költségvetési források is szüksége ltetnek. Nagyon szépen kérem államtitkár urat, hogy félremagyarázás ne legyen. Nem a szereplőket kell finanszírozni, nem arról van szó, hogy a Gaskófélék egy újabb sokmilliós kakukkos órát kirakhassanak a csilivili szakszervezeti irodájuk falára. (Derülts ég a Jobbik és az MSZP soraiban.) Nem, ilyenről szó nincsen. Viszont az is elfogadhatatlan, hogy a magyar állam csupán évi 4 milliárd forintot szánjon a munkavállalói érdekképviseletekre. Ez abszurd. Ebből most már egy kilométernyi vasút sem jönne ki a BudapestBelgrád vonal hazai szakaszán. A párbeszédintézményrendszert, magát az infrastruktúrát, a szakértőket kellene finanszírozni, akik például a KSH helyett kiszámolják, hogy mégis mekkora a létminimum. Költségvetési forrásokkal megtámogatott jogkört kellene kapniuk, hogy a munkaügyi ellenőrzési szerepet betölthessék vagy jobban betölthessék, mint ahogy az most, napjainkban funkcionál. De szükség lenne arra is, hogy állami feladatokat vállaljanak fel az aktív átképzés, a dolgozói kompetenciafejlesztés és az egyéni mentorálás terepén. Ez pedig mindmind forrást igényelne. Egyébként nem olyan óriási összegeket, tehát ha a kormány komolyan gondolja azt, hogy a jövő évi a munkából élők költségvetése lesz, akkor nagyon szépen kérjük, hogy ezekre figyeljenek oda, és támogassák ezeket a módosító javaslatokat. Néhány szó a közlekedésfejlesztésről, hiszen kellően fejlett közlekedés nélkül nem létezik versenyképes gazdaság, és ha ellehetetlenül a közlekedés, az a vidék halálát jelenti. Márpedig számunkra itt a J obbik frakciójában fontos lenne a vidéki térségek népességmegtartó erejének
