Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 15. hétfő (222. szám) - A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
2572 Végeredményben pedig még egy dolgot sz eretnék felvetni, ez pedig az, hogy új bekötések esetén az ingatlanfejlesztők mentesülnének azon közműfejlesztési hozzájárulástól, amit egyébként minden egyszerű magyar állampolgárnak, ha házat vagy lakást épít magának, be kell fizetnie, már a csatlakozást megelőzően. Tehát mielőtt rákötne a vízre, csatornára, előtte ezt a nem kevés pénzt be kell fizetnie az önkormányzat, vagy a szolgáltató felé. De valami miatt most önök az ingatlanfejlesztőket ebből kiveszik, és ezentúl, ha Garancsi István, mondjuk, a Kop aszigáton több száz lakást akar építeni, ne adj isten, több ezret, vagy a korábbiakban elmondott példa szerint a Metrodom Újpesten szintén több ezer lakást akar építeni, abban a szent minutumban az ilyen jellegű fejlesztések milliárdos nagyságrendű haszno t fognak eredményezni, ha ebből a törvényjavaslatból egyszer törvény lesz. (18.50) Nem tudom, mi az, ami indokolja ezt a fajta kivételezést. Kértem volna államtitkár úrtól, kérem, mondja meg, mi a szakmai indoka annak, hogy ezeket az ingatlanfejlesztőket k ivesszük a törvény hatálya alól. Tudjuk, hogy ezek a nagy léptékű ingatlanfejlesztések komoly kapacitást kötnek le. Tudjuk, hogy ez jelentős teher úgy egyébként a közösség egésze számára. Igenis, értelmezésünk szerint nekik is, illetve rajtuk keresztül azo knak, akiknek ezeket a lakásokat majd tovább fogják értékesíteni, részt kéne venni e teher viselésében, de úgy látszik, vannak egyenlők és egyenlőbbek. Nagyon kérem tehát államtitkár urat, hogy konkrét, mindenre kiterjedő választ adjon. Köszönöm szépen. (T aps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Szeretettel köszöntöm képviselőtársaimat. Megkérdezem, hogy kíváne még valaki felszólalni a vitában. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. A vitát lezárom. Megkérdezem Szabó Zsolt államtitkár urat, hogy kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. Azt az információt kaptam, hogy államtitkár úr csak most szól, tehát akkor 10 perc áll az ön rendelkezésére. Parancsoljon! SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszön öm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő víziközműszolgáltatásról szóló módosító javaslat a rezsi- és bürokráciacsökkentés mellett további fogyasztóvédelmi célt szolgáló, több esetben pontosító jellegű meghatározást eredményez. Szeretné k utalni a Vécsey képviselőtársam által megfogalmazott dolgokra, miszerint nyugodtan megszavazhatja valamennyi képviselőtársunk ezt a jogszabálymódosítást, mert többletterhet a lakosságnak nem jelent, sőt nagyon sok esetben mindenképpen könnyítő tényezőt tartalmaz. A törvényjavaslathoz Sallai R. Benedek és Ikotity István az LMP részéről módosító javaslatot nyújtottak be. Azt szerették volna kérni, hogy a 12. §t töröljük, illetve hogy a hozzájárulásból eredő, a víziközműfejlesztési hozzájárulás csökkentés éből eredő tényezőt vegyük ki a jogszabályból. Nos, a kormány nem támogatja ezt a kérdést, hiszen a módosító javaslat kimondottan az új otthonteremtési programmal együtt mozog, és az építésügyi szabályok egyszerűsítése által, valamint az új lakáscélú ingat lanok építését - megkönnyítve ezzel a magyar családok új otthonhoz jutását - ösztönző programot segíti elő. Hegedűs Lorántné néhány kérdést feltett, azonban szeretném elmondani, hogy ha a törvénymódosító javaslatunk első vitáját megnézi, akkor jó pár dolog ra adtam választ, és nagyon szívesen válaszolok ismételten ezekre a kérdésekre. Az egyik dolog a CBA kérdése, amire rákérdez. Ez a költséghaszon elemzés mindig a pályázat benyújtásakor történik. A CBA azonban az akkori időpontra vonatkozik. Ha tíz év múlv a, húsz év múlva, amikor is az értékcsökkenés még mindig tart, ezt átszámoljuk, akkor természetesen már változó tényezők lesznek benne. Az Európai Bizottság ezt így elfogadja, és nincs különösebb problémakör ezzel.