Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 8. hétfő (221. szám) - Napirend utáni felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
2472 Van még persze munka bőven mindenhol, még e kerületben is, hiszen az egykori pufajkás min iszterelnöknek, az 1956os forradalmat követő megtorlásokban részt vevő, majd az állambiztonság besúgójaként tevékenykedő Horn Gyulának továbbra is köztéri szobra lehet Angyalföldön. De máig viseli a Corvinus Egyetem egyik szakkollégiuma a tömeggyilkos kom munista belügyminiszter, Rajk László nevét, őt éppen az államtitkár úr védte meg nemrégiben. Ma is tele van az ország Április 4. utcákkal, Felszabadulás terekkel és Vörös Hadsereg utakkal. A világvárossá fejlődött Budapest hídjai többségének máig látható f eliratai is a szocializmust éltetik. Tisztelt Országgyűlés! Nemcsak a holt kő hirdeti azonban most is a velünk élő kommunizmust. Nemrég a miniszterelnök feleségét, Lévai Anikót is soraiban tudó Ökumenikus Segélyszervezet elnökéről, Lehel Lászlóról derült k i, hogy Filozófus fedőnéven együttműködött a kommunista állambiztonsággal, és ügynöki tevékenységet folytatott. Hogyan lehetséges, hogy mindez csak most, a rendszerváltás után 27 évvel derült ki? Úgy, hogy a XX. század pártjai az elmúlt évtizedekben sikere sen védték meg a soraikban dolgozó egykori ügynököket, és akadályozták meg nemcsak az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát, hanem az egykor pártállami vezető pozíciót betöltők közéletből való kizárását, a lusztrációt is. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy Buda pesten élő hontalan csecsen férfi nemrégiben halálos fenyegetésekről értekezett az interneten egy magyar állampolgár kapcsán. Majd egy szerinte békés beszélgetés során rávette arra, hogy nyilvános videóban kérjen bocsánatot azért, mert megdobálta festékkel a hazug és provokatív Szabadság téri szovjet emlékművet. Ráadásul erre a bocsánatkérésre számomra kissé furcsa módon éppen egy csecsen kényszerítette, akinek az országát, ha lehet, még hazánkénál is jobban megtiporta Moszkva. A magyar hatóságok pedig ölbe tett kézzel szemlélik, hogy egy idegen nyilvánosan megfenyegessen egy ilyen ügyben egy magyar állampolgárt. A Jobbik véleménye régóta egyértelmű: a hazánkat megszálló és kifosztó, lányainkat, asszonyainkat megbecstelenítő, fiainkat és férfijainkat szibéri ai lágerek mélyére hurcoló Vörös Hadsereg emlékművének a szoborparkban a helye, és nem csúfíthatja tovább egyik szimbolikus múlttal rendelkező terünket. Tisztelt Országgyűlés! A XX. század minden tekintetben leszerepelt pártjai, a kommunista utódpárt és az egykor harcos antikommunista Fidesz tehát az elmúlt évtizedekben sorra elbuktak a vörös múlt örökségével való leszámolásban is. A Corvin köz legendás parancsnoka, Pongrátz Gergely által a Jobbik 2003as párttá alakulásakor nekünk adott lyukas zászló a gar ancia arra, hogy a Jobbik kormányra kerülve le fog számolni a nemzetünkre oly sok szenvedést hozó kommunizmus minden máig velünk élő maradékával. A Jobbik nemcsak a nyugat és dél, hanem a kelet felől érkező fenyegetésektől is biztos kézzel fogja megvédeni ezt az országot. Mi, jobbikosok, valóra fogjuk váltani a pesti srácok álmát, és egy büszke, független és élhető Magyarországot fogunk teremteni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, jegyző úr, képviselő ú r. Az elhangzottakra a kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt kérjük csak önöktől, hogy amikor majd a pesti srácok örökségét a Jobbik megvalósítja, ne európai parlamenti képviselőjükre, KáGéBélára bízzák majd azt, hogy valóban megvalósítja azt, amit a pesti srácok megálmodtak; azt hiszem, ez az ő emléküknek a meggyalázása lenne. A FideszKDN P az elmúlt hét esztendőben is sokat tett mind a kommunista rendszer áldozatainak kárpótlása érdekében, mind pedig az akkori kor rémtetteinek bemutatása kapcsán, a múlt feltárása kapcsán. Közismert, hogy a kommunista diktatúra áldozatai közül azoknak, akik tartósabb szabadságvesztést szenvedtek el, már 34 évvel ezelőtt növeltük nagymértékben a