Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 8. hétfő (221. szám) - Napirend utáni felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
2470 Azt már látjuk, hogy a hitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítását csak egy Jobbikkormány merné és reményeim szerint meri majd felvállalni, hiszen azt kell hogy mondjam, a Jobbik kormánya teljesen elszánt lesz e tekintetben - a kérdés az, hogy mikor. Ha még egy évet kell várni erre, a devizahitelkárosultaknak az is nagyon sok. Tehát követeljük a kormányzattól, hogy legalább e ré szmegoldások tekintetében addig is mutasson némi aktivitást, ne várjon a következő választásokig, nemcsak azért, mert a devizahitelkárosultak önöket meg fogják büntetni a semmittevésért, hanem pusztán emberbaráti szeretetből sem, hiszen nem lehet ezeket a z indokolatlanul ilyen méltatlan helyzetbe került családokat ebben a szakadékban hagyni. Segítségre van szükségük, adjuk meg ezt a segítséget nekik. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az elhangzottakra Rét vári Bence államtitkár úr fog válaszolni. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Szerencse, hogy az elmúlt években nem a Jobbikra volt bízva a devizahitelkáro sultak megsegítése, mert akik a magyar bérek emelését is Brüsszeltől várják, azok valószínűleg hasonlóképpen fogtak volna hozzá a devizahitelesek problémájához is, és akkor nem itt tartanánk, mint ahol most már szerencsére tartunk, hogy nem fenyeget több s zázezer családot a közvetlen kilakoltatás veszélye, hanem amikor lakásügyről van szó, akkor inkább a családok otthonteremtési kedvezménye jut sokak eszébe - rövidített nevén a CSOK , nem pedig a devizahiteles probléma. Pedig hét évvel ezelőtt nem így volt ez, akkor még bizony először tűzoltó jellegű, majd adósmentő csomagot kellett beterjeszteni ide a parlamenthez, amihez köszönjük mindenkinek a támogatását, aki ehhez támogatást nyújtott szavazattal vagy másként. Ötpontos otthonvédelmi akciótervet dolgoztu nk ki, az árfolyamgátat bevezettük, a lakóingatlanok árverezését korlátoztuk, létrehoztuk a Nemzeti Eszközkezelőt, amelyik a szociálisan rászorult jelzáloghiteladós családoknak tud segíteni, negyedrészről a devizaalapú lakáshitelezést feltételekhez kötött ük, hogy ne alakuljon ki még egyszer egy ilyen helyzet és ne lehessen felelőtlenül devizahiteleket felhalmozni, ötödrészről pedig otthonvédelmi állami kamattámogatást szélesítettünk. A Nemzeti Eszközkezelő révén 35 ezer családot tudtunk megsegíteni, 35 eze r családnak tudtuk a lakhatását biztossá tenni, és a Nemzeti Eszközkezelő természetesen a későbbiekben is mindig a családok segítségére lesz. Jól láthatóan egy Nemzeti Eszközkezelőforinthoz talán 1,7 forint társul, és így sikerül ezeket az embereket továb bra is biztos lakóingatlanban tartani, és a saját lakásukban tudnak a továbbiakban is élni. Fontos volt a bankok elszámoltatása és a forintosítás. Emlékezhetünk arra, amikor azt mondták, hogy be fog dőlni a magyar bankrendszer, ha a FideszKDNP ezt végigvi szi. A FideszKDNP végigvitte, a bankok nem dőltek be, de az emberek olyan mértékű segítséget kaptak, amire mások talán nem is számíthattak, hogy jóval a piaci ár alatt tudták forintosítani a devizahitelüket. Ezzel a kivezetéssel 3600 milliárd forintnyi hi telt forintosítottak Magyarországon, ennyi embernek vált kiszámíthatóbbá a törlesztőrészlet. A banki elszámoltatás eredményeként együttesen ezermilliárd forinttal csökkent 1,3 millió magyar család terhe. A svájcifrankalapú lakáshitelek havi törlesztőrészl ete átlagosan 26 ezer forinttal csökkent. Ezen túlmenően bevezettük a családi csődvédelem lehetőségét, amellyel már 835 ügyet kezdeményeztek, ez 835 családnak jelent segítséget, illetőleg a végrehajtási törvényt is módosítottuk annak érdekében, hogy minél inkább az adósok vagy az egykori adósok érdekeit tudjuk képviselni. Éppen ezért már helyben helyi megoldások is születhetnek, és erre a jogi lehetőségük az önkormányzatoknak megvan, ha azt a szociális helyzetet meg akarják előzni, hogy valaki esetleg csalá dostul hajléktalanná váljék. (14.40)