Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 5. péntek (220. szám) - Az ügyvédi tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2354 feleslegesek és károsak. Üdvös lenne, ha a jobb esetben már jogi végzettséget szerzett, de még szakvizsga előtt álló fiatalok ettől a jövőben tartózkodnának. Ugyanakkor az ország os kamara és a megyénként működő területi kamarákon alapuló jelenlegi kamarai szerkezet összességében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) helyes konstrukciójának negatívuma, hogy egyes megyékben az alacsony ügyvédlétszám miatt az erőforrások szűkössége és ebből következően az azonos színvonalú feladatellátás nehézségekbe ütközik. A javaslat ezt a problémát is igyekszik megoldani. Már csak egy mondat, elnök úr! Talán emlékeznek még képviselőtársaim, hogy 2015 októberében ötpárti konszenzussal fogadtuk el az ügyvédi törvény módosítását. Azt a reményemet szeretném kifejezni, hogy ez a konszenzus jelenleg is fenntartható, és az ügyvédi törvényt az Országgyűlés valamennyi frakció támogatásával fogadhatja el. Köszönöm szépen. Elnézést az időtúllépésért! (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, alelnök úr. Az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka Bárándy Gergely képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. (11.20) DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsopor tja részéről : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretném először is kifejezni elismerésemet, hiszen mindig tiszteletre méltó az, amikor valaki a saját háza táján söpröget, és Gulyá s képviselőtársam ezt most megtette. Őszintén mondom, ez tiszteletre méltó a részéről. Magam is úgy vélem, és ezzel ott folytatom, ahol államtitkár úr befejezte az expozéját, hogy valóban, én is úgy tudom, és értesültem róla, hogy egy meglehetősen hosszú s zakmai egyeztetést folytatott az ügyvédi kamarával az Igazságügyi Minisztérium. Azt is tudom, hogy ami előttünk fekszik törvény, az ennek a testületnek, köztestületnek az egyetértését bírja. Éppen ezért tehát ha az ember kritikákat fogalmaz meg, akkor azt a legszükségesebb körben teszi. Hiszen ahogy Gulyás Gergely képviselőtársam elmondta, én is azt tudom megerősíteni, hogy bár voltak törekvések egyébként az ügyvédi kamarának a, hogy úgy mondjam, politikai megszállására, azonban ezek nem vezettek hál’ isten nek eredményre. Valóban, az az ötpárti javaslat, amelyet előterjesztettünk és végül az Országgyűlés elfogadott, ékes bizonyítéka annak, hogy ezzel a törekvéssel az ügyvédi kamara vonatkozásában egyik parlamenti frakció, egyik parlamenti párt sem értett egy et, és egy olyan megoldást javasoltunk, amely a helyzetet rendezte. Annál is inkább fontosnak tartom az ügyvédi kamara véleményét, mert erre még ráerősítve azt tudom mondani, nemcsak az elnök személyét illetően, hanem az elnökséget, a tisztségviselői kart nézve is, természetesen bizonyos cserélődésekkel, ami egy ilyen folyamatban értelemszerű, de mégis megmaradtak a személyi kontinuitások hosszú évek óta. Ez valóban biztosítja azt a fajta függetlenséget, amit elvárhatunk egy ilyen köztestülettől. Ha ez a ka marai elnökség fogalmaz meg egy egyetértést, akkor egy olyan egyetértéssel, egy olyan szakmai állásponttal állunk szemben az én megítélésem szerint is, ami valóban az ügyvédi társadalom érdekét képviseli és szolgálja. Éppen ezért én kifejezetten a szakmai dicséret és kritika szintjén maradnék, és azt gondolom, ennek a törvénynek a tárgyalásakor, kevés ilyen van, valójában ki lehet hagyni, ha úgy tetszik, a politikai vonalat. Talán ami a legfontosabb vagy az egyik legfontosabb újítása a javaslatnak, és ezt k ritikaként is megfogalmazhatom, hogy ha olyan szempontból nézem, hogy ügyvédekkel, akikkel én beszéltem, ők ezzel nem értettek egyet, azonban itt is csak vissza tudok utalni arra, hogy ha ezt a kamara bizonyos kompromisszumként el tudja fogadni, akkor spec iel ezt én is, ez pedig a jogtanácsosoknak az ügyvédi kamarába történő integrálása. Ez valóban lényegesen szerencsésebb annál, mintha itt egy külön kamara alakult volna, de azt mégis asztalra kell tenni egy vitában, hogy az ügyvédtársadalom egy nagyon jele ntős része ezzel a változtatással nem ért egyet, hogy talán a legfontosabbat említsem.