Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 4. csütörtök (219. szám) - Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2284 egyetlenegy biztos, ha megint egy olyan cég fog bekerülni a rendszerbe, aki esetlegesen a pénzt fogja az egészségügyből kivinni, akkor szomorúak leszünk. Akkor nem arról fog szólni ez a dolog, hogy hogy lehet a betegeket gyógyítani, és hogy l ehet jól átláthatóvá tenni, hogy ki van a rendszerben, hanem valamilyen céget akarunk valamihez juttatni, akkor nagyon nagy probléma van. Nyugtassa meg ebben is akár a Magyar Szocialista Pártot, akár a közvéleményt, hogy szó sincs erről, hogy valakit itt m egint pénzhez akarunk juttatni, és ezért találjuk ki ezt a rendszert. A következő pedig, ami azt gondolom, nagyon fontos, és mindenképpen fontos megemlítenem, a gyógyszerek alkalmazása és az elektronikus vények rendszere. (18.20) Az elektronikus vények rendszere, azt gondolom, hogy valóban nagyon aktuális, mert kaotikus volt a helyzet, nem lehetett átlátni, főleg a szakorvosok számára és a gyógyszerészek számára sem, hogy hogy működik ez. Tehát ezt mindenképpen jónak tartjuk, főleg akkor, abban az esetben, ha valóban a betegek érdekében történik olyan rendszer, amely akár láthatóvá teszi, hogy ki milyen gyógyszert szedett. És ha nem is ahhoz az orvoshoz megy vissza, de egy központi rendszerben össze lesz kötve, akkor az mindenképpen segítséget jelent, mert eddig nagyon sokszor a beteg nem tudta megmondani, hogyha elköltözött, hogyha máshova költözött vagy éppen rosszul lett, hogy milyen gyógyszert kapott addig, viszont ez a rendszer - szeretnék a leírtakhoz képest is egy mondatban ki térni erre - pontosan azt jelenti, hogy bárki számára az ország bármely területén meg lehet nézni, hogy az a beteg, aki az ország másik felén ment el ellátást kérni, az orvos, a gyógyszerész be tud pillantani a rendszerbe, hogy addig milyen gyógyszereket k apott. Még egyszer mondom, a Magyar Szocialista Párt azért nem tudja támogatni az előterjesztést, mert azok a kérdések, amelyek nagyon fontosak lettek volna, hiányoznak. Ismerve államtitkár úr precizitását, remélem, hogy a következő időszakban arra is ki f og térni, hogy hogy lehetne javítani, mondjuk, a járóbetegellátáson, a kórházi betegellátáson vagy éppen a sürgősségi betegellátáson, mert ezek a kérdések feszítik az emberek többségét, és ez jelen pillanatban ebben a törvényben, ebben a salátatörvényben valóban nincs benne. Nem térnék ki a továbbiakban, mert nem tartozik a törvényhez teljesen, de itt is a várólistákat meg kell említeni, amit a másik felszólalásomban is mondtam. Nincs abban a kormánynak igaza, hogy csökkentek a várólisták, sem a CTre nem lehet előbb bejutni, sem az MRIre nem lehet előbb bejutni. Ha betegként valaki jelentkezik, akkor újra hetekethónapokat kell várni arra, hogy ezekre a vizsgálatokra be tudjon jutni. Úgyhogy ebben is kérném államtitkár úrnak a komolyságát, hogy próbálja m eg felgyorsítani ezeknek a várólistáknak a csökkentését, mert nagyon sok ember élete múlik rajta. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönjük. Most megadom a szót Lukács László Györgynek, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbi k képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Rögtön az elején leütök egy magas labdát. Készülve a 2018as választások utáni időszakra, és bár nem vagyok államtitkár, de engedj e meg MSZPs képviselőtársam, hogy megválaszoljam önnek az EESZTvel kapcsolatos aggodalmait, hogy cégre szabtáke vagy nem. Nem cégre szabták, a technológiai igény és a fejlődés igénye hozta elő, viszont ez nem zárja ki azt, hogy jártak belőle jól emberek , és ezt majd a felszólalásomban megpróbálom megvilágítani, mert nagyon úgy néz ki, hogy a hatásfoka, amiből ez a rendszer kialakult, azért voltak benne olyanok, akik nagyjából felelőssé tehetők azért, hogy nem minden jól működik. De talán mégis azzal illi k kezdeni egy ilyen vitát vagy egy ilyen salátatörvényt, hogy bár kimerítően nem kívánom az összes pontot figyelembe venni és mindegyiket taglalni, hiszen előttem szólóan azért többen elmondták ennek a lényegét, és nem akarok lemenni azokba a