Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 3. szerda (218. szám) - Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - KISS LÁSZLÓ (MSZP):
2097 A munkám előtt nagyon sokat foglalko ztam kutyákkal, egy kutyaiskolának voltam először segédje, majd kiképzője, és módomban volt látni Dunakeszin is, hogyan válogatják ki a rendőrkutyákat. Az államtitkár urat kérdezném meg elsősorban, hogy ennek a törvénynek a bevezetése kihatással lesze a r endőrségi állományra, illetve a rendőrkutyák képzésére. Hiszen azért azt mindenki tudja, hogy elsősorban az őrzővédő kutyákat hogy válogatják ki, hiszen fény- és hangingerre nem szabad nekik túlzottan reagálni. Ez azt jelenti, hogy a fejük fölött elsütnek egy pisztolyt. Ha a kutya nem csukja be a szemét, akkor alkalmas. A kiképzés folyamán fojtó nyakörvet használnak, ami a kutyánál fulladást okoz, és ezért ereszti el a fogást. A másik. Az elektromos nyakörv használata folyamatos impulzust és fájdalmat okoz a kutyának, így okítják. Illetve ott van még egy brutális eszköz, amit Németországban már beszüntettek, ez a láncos, illetve szöges nyakörv. Ez egy finomítást ad a kutyának az engedelmességi vizsga során, de akkor is ugyanolyan fájdalmat okoz. Tehát önmag ában ez is bántalmazásnak minősüle, mert ha igen, akkor sajnos tájékoztatni kell a rendőrség állományát, hogy klikker módszerre térjenek rá, és a kutyák kiválasztása során próbálják meg simogatással eldönteni azt, hogy az megfelelőe rendőrkutyának. Én mo st megkérdezem, és gondolom, az államtitkár úr biztos tudja erre a választ, hogy a büntetésvégrehajtásnál egy 60 kilós rottweiler kutyát hogyan próbálnak majd klikker módszerrel visszahívni, amikor bevetés van, hiszen a képzés során, még egyszer mondom, f ojtó nyakörvet és szöges nyakörvet, illetve elektromos nyakörvet használnak, ami a törvény bevezetése kapcsán bántalmazásnak fog minősülni. Tehát a visszájára sül el maga a törvény. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisz telt Országgyűlés! Most normál időkeretben adok szót Kiss László képviselő úrnak. Parancsoljon, képviselő úr! KISS LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm a szót. Lehet, hogy én vagyok a parlament legnaivabb tagja, mert tényleg azt gondolom, hogy azokban a cselekményekben , amelyek kirívóan emberellenesek, tehát az állatkínzásban, állatgyilkosságban nincs pardon ebben a Házban. Tényleg azt gondolom, hogy nincs olyan tagja ennek a Háznak, aki akár el tudná fogadni, hogy vannak ilyen események. Abban van talán különbség közöt tünk, hogy mit gondolunk reagálni ezekre az eseményekre. Nagyon örültem volna, ha egy olyan javaslat van előttünk, ami érdemben reagál a legtöbb dologra, és jól reagál - ez sajnos nem ilyen. Ennek ellenére van hitem abban, hogy ez a helyzet meg fog változn i, mert őszintén szólva én még nem láttam olyan embert, aki azt gondolta volna, hogy igen, kicsit még jobban kellene kínozni a macskákat vagy a kutyákat; vagy hogy igen, helyén van a jelenlegi rendszer; igen, jó az, ha a homokozóba valaki szögeket tesz a k utyakajába. Tehát nem láttam még ilyen embert, nem találkoztam még ilyen emberrel. Azt gondolom, ez csak szűk része a társadalomnak. Azonban minden jóhiszeműségem ellenére azt kell hogy mondjam, valóban súlyos probléma az, hogy a mai napig nem születnek ér demi lépések olyan ügyekben, amelyekben a társadalom egésze mond valamit, a társadalom egésze állít valamit, azt, hogy az állatkínzásnak vagy az állatgyilkosságnak megálljt kell parancsolni. És az a vita, ami itt lezajlik, sem méltó ehhez az ügyhöz. Én tén yleg nem gondolom azt, hogy a kormányzó pártoknak nincs álláspontja ebben a kérdésben. Én tényleg nem gondolom azt, hogy a velünk szemben lévő padsorokban ülő képviselőknek nincs véleménye erről a kérdésről. Én valóban nem gondolom azt, hogy a pártok közöt t nincsenek akár, valóban jó szándékon alapuló, akár szakmai viták is ebben a kérdésben. Az, hogy ezt nem látjuk, viszont baj. Baj, mert a jogalkotás olyan, hogy úgy tud jó lenni, ha mindenki elmondja a véleményét - ez azonban itt nem látszik. Ha mi komoly an gondoljuk, hogy a Fidesznek vagy a KDNPnek van valós társadalmi támogatottsága, márpedig a közvéleménykutatások szerint van, akkor azért azt gondolom, a pártokat is érdekelhetné például az,