Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 3. szerda (218. szám) - A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN, az LMP képviselőcsoportja részéről:
2067 Tehát azt láthatjuk, hogy maga az állam a legnagyobb piactorzító, maga Orbán Viktor az, aki a legdurvább módon szeretne mindig beavatkozni a politika és a piac működés ébe. Itt csak emlékeztetni szeretnék, hogy egykori jó barátja, akinek egy rozsdás késsel elvágta a nyakát nem is olyan túl régen, Simicska Lajos azt mondta, amikor a választások után beszéltek Orbán Viktorral, hogy Orbán Viktor magát az RTL Klubot is meg s zerette volna vásárolni, de amikor Simicska jelezte neki, hogy ez nagyon sokba kerülhet, akár 100 milliárd forintba is, akkor azt mondta a miniszterelnök, hogy nem baj, majd megveszi az oroszok pénzéből, a Roszatom pénzéből. (Pócs János közbeszól.) Hölgye im és Uraim! Nem kis részben pont az ilyen húzások miatt, a piszkos kormányzati pénzügyek miatt mondják azt az Orbánkormányra teljes joggal, hogy hol ennek a csicskája, hol annak a csicskája, ahonnan több pénzt remélhetnek, arra fordulnak. Azt láthatjuk t ehát, hogy ebben az esetben is olyan módon próbálták Magyarország legnagyobb tévétársaságát megvenni, ami egyébként nem megengedhető. Megjegyzem, a TV2 megvásárlására is a reklámpiac torzításának jegyében úgy került sor, hogy megvásárolta azt Andy Vajna he lyett az MKB, egy korábban állami tulajdonú bank, amibe aztán, hogy, hogy nem, pont a jegybankelnök családja szerzett tulajdonrészt a Mészáros Lőrinchez és Orbán Viktorhoz kötődő Szíj László nevű vállalkozó segedelmével, és ilyen módon tehát Magyarország m ásodik számú legnagyobb tévétársasága is az Orbánkormány holdudvarába, médiaportfóliójába kerülhetett. Ez az a modell, ami egyébként Európában nem működik. És most nem az illiberális demokráciáról beszélek, hanem arról, hogy úgy viselkedik egy kormány és úgy viselkedik maga a kormányfő is, mint Rákosi Mátyás az ötvenes években, úgy, hogy igyekszik az ellenzéki hangokat elhallgattatni, kiirtani, az ellenzékieket megvásárolni, megfenyegetni, eltüntetni, és ilyen módon gondoskodni arról, hogy csak ők legyene k azok, akik a piacon meg tudnak jelenni. Számos nagyon durva példát láthatunk erre. Ott van például Dunaújváros, hogy mást ne mondjak, ahol egyébként egy bajban levő, a volt szocialista nagyipar örökségével küzdő városban képesek voltak a Fidesz képviselő i húszegynéhánymilliárd forintot elkölteni a város pénzéből arra, hogy a Lokál nevű szennylapot, ami szintén egyébként pereket veszített el már jobbikosokkal szemben, mert hazudozott, rágalmazott összevissza, hogy a Lokál nevű szennylapot ebben az újságba n terjesszék közpénzből. Tudják, azt az ingyenesnek mondott, Lokál nevű szennylapot, ami egyébként így már korántsem ingyenes, hiszen maguk az adófizetők fizetik közpénzből ezeknek a lapoknak a fenntartását. Én tehát azt mondom, hogy a Fidesznek a reklámtö rvény módosítása kapcsán csak és kizárólag szégyellnivalója van. A reklámpiacot magát is piactorzítással megpróbálják a saját hatalmi érdekeiknek megfelelően befolyásolni, és nem kis részben emiatt néz ki egyre inkább úgy Magyarország, mint egy szánalmas b anánköztársaság, mert önök olyanná teszik, mint amilyen maga Orbán Viktor és a kormánya. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm, frakcióvezető úr. Megadom a szót Ikotity István képviselő úrnak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokán ak, jegyző úrnak. IKOTITY ISTVÁN, az LMP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, mindannyian pontosan tudjuk, hogy miről szól ez a törvényjavaslat, miről szólt akkor, amikor erre legelőször sor került, a mikor legelőször az Országgyűlés elé került. A kormány azt gondolta, hogy azokat a médiumokat bünteti ezzel az adóval, amelyek nem az ő propagandáját harsogják. Azért találták ki a reklámadót, hogy az RTL Klubot vagy távozásra kényszerítsék, vagy pedig arr a, hogy eladják ezt a céget valamelyik kormányközeli oligarchának. Ez a törvény eleve visszaélés volt a joggal, a törvényhozói hatalommal. Mint adónak nem volt értelme, sem szabályozási hatása nem volt. Például káros reklámok esetleges visszaszorítása sem