Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 3. szerda (218. szám) - A pénzügyi piacok működését és a pénzügyi eszközök kereskedését szabályozó törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2058 képviselete tekintetében most újabb ajánlásokat fogalmaznak meg, de azt még jobban értékelem, hogy most volt olyan kormánypárti képviselő, aki az ügyfelek érdekéről is beszélt. Ez a követendő út, errefelé kellene tovább menni. Sajnos ez eddig igen ritkán jelent meg. Még egyszer mondom: az ügyféltájékoztatás és ügyféligényfelmérés kiterjedt mivolta régóta egy olyan hiányterület, amellyel nem sikerült a kellő mélységben foglalkozni. Most ebben a javaslatban találhatók pozitív elemek ezen területet illetően. Ha áttörés nem is, adott esetben megjelennek ilyen teljesen 1.0s igények, mint például az, hogy a termékről az ügyfél számára írásbeli megfelelőségi nyilatkozatot ki kell adnia a szolgáltatónak. Azonnal adódik persze a kérdés, hogy például telef onos kiszolgálás esetén mi történik. De kiterjed a minimálisan rögzítendő adatok körére is az előterjesztés, valamint arra, hogy az ügyféltájékoztatón részletesen fel kell majd tüntetni az egyes költségelemeket, évente minimum egyszer részletes költségkim utatást kell küldeni az ügyfélnek. Tehát még egyszer szeretném hangsúlyozni, ez az 1.0, tehát ez az a szint, ami alapfokon megkövetelhető lett volna egyébként a magyar piacon a magyar szabályozásnak megfelelően is. Értékelem azokat az irányokat is, amelyek , mondjuk, az algoritmikus kereskedés fejlesztése felé mutatnak. Minden ilyen fejlesztési folyamat egyébként előremutató lehet. Hozzáteszem, hogy ettől még nem lesz mérhető és sokkal nagyobb valós teljesítmény azon tranzakciók mögött, amelyekről beszélünk. Tehát mindez, a tőkepiaci unió egésze a buborékgazdaságot csak fújjafújja egyre nagyobbra, és ilyetén módon történő működése a későbbi válságokat magába kódolja. (11.20) Tehát úgy látom, hogy kozmetikázgatni lehet is ezt a rendszert, sok esetben kell is, vannak olyan részterületek, ahol kell is, de valós teljesítmény ettől még nem fog állni azon piaci folyamatok mögött, amelyek mögött eddig sem állt, tehát Európa vagy akár a következő világméretű válság ugyanúgy bele van kódolva ebbe a szisztémába, mint k orábban. Azt látjuk, hogy mindezeket az Unióban kitalált szabályokat, amelyeknek egy részét van értelme átültetni, egy másik részét semmi értelme, egy harmadik szakasza pedig kimondottan kártékony, tulajdonképpen nem egészíti ki egy tisztességes magyar fog yasztóvédelmi rendszer, ami kiderült már a BudaCashnél, a Quaestornál, korábbról egyébként említhetnék még kisebbnek nevezett, de annál szélesebb körű botrányokat, balhékat, és a devizahitelezés rendszerét is végigkísérte a magyar fogyasztóvédelem teljes impotenciája vagy pedig hiánya. Azt láttuk, teljesen jogos észrevétel volt a PSZÁFet illető, hogy miközben kívülről importál szabályozási eszközöket Magyarország Kormánya, megszüntette azt a PSZÁFet, amelynek ellenőrzési jogköre mögött valóban állt egy á llami láb, egy állami felelősségi szint. Beolvasztották azt abba a Magyar Nemzeti Bankba, az MNB alá integrálták az egész rendszert, amelynek a függetlensége fölött indokolatlan módon őrködnek, tehát az MNB függetlenségének örve alatt olyan visszaélések és olyan, általam minősített bűncselekménynek tartott esetek fordulnak elő, amelyeknek egyébként még következményük lesz; lehet, hogy nem a mostani kormányzati ciklusban, de egészen biztos, hogy azok a közpénzeket érintő üzelmek, amelyek előfordulnak, nem ma radhatnak következmények nélkül. Most azt látjuk, hogy az állami felügyeleti láb megszüntetése mellett a teljesen inkompetens MNB alá beintegrált ellenőrzési jogkörök tovább torzítják ezt az idézőjeles piacot, és fogyasztóvédelmi szempontból lassan kataszt rófahelyzet áll elő, hiszen lassan minden felügyeleti jogkör azon MNB alá kerül, amelynek idézőjeles függetlenségét úgy óvja a kormányzat, hogy visszaéléseit helybenhagyja, ezekkel szemben nem tesz semmit. Ezen csomag, amely előttünk fekszik, tehát tartalm az teljesen 1.0s jó célokat, ilyen az ügyfelek részletesebb tájékoztatása, a minimálisan rögzítendő adatok körének tisztázása vagy akár az algoritmikus kereskedés fejlesztésének technikai részletei, ezek támogathatók. Vannak abszolút vakvágányra vezető öt letek, amelyek sokkal kevésbé, harmadsorban pedig itt van a magyar kormányzat cselekvési terve, amit érdemes megvizsgálni: a fogyasztóvédelem szétverése, a fogyasztóvédelmi leépülés és az ügyfélérdekek háttérbe szorulása a befektetők érdekei mögött.