Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. február 21. kedd (200. szám) - Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kanada közötti Stratégiai Partnerségi Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): - ELNÖK: - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK: - CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára:
203 Legény Zsolt képviselő úr, két percben. DR. LEGÉNY ZSOLT ( MSZP ): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Instrukcióinak megfelelően járok el, és szeretnék visszatérni a napirendhez. Arra szerettem volna még felhívni a figyelmet, hogy legjobb tudtommal eddig mé g csak Észtország ratifikálta ezt az előttünk álló megállapodástervezetet az Unió tagjai közül. Ezért azt gondolom, hogy ha a Magyar Országgyűlés nem elsőként - ez nem egy verseny , de hogyha másodikként, vagy legalábbis mondjuk úgy, hogy a lista elején r atifikáljuk ezt a bizonyos előttünk álló tervezetet, azzal talán egy picit még tudunk is növelni a saját ázsiónkon. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK : Nagyon köszönöm példás felszólalását. Józsa képviselő úr normál hozzászólóként, MSZP. DR. JÓZSA ISTVÁN ( MS ZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Szigorúan figyelve arra, amit majdnem kimondott, hogy itt van a fiókban a házszabály, én a napirendhez, a Magyarország és Kanada, illetve Magyarországnak az Európai Unió tagállamaként Kanadával kötendő stratégiai együttműköd ési megállapodása bizonyos aspektusairól szeretnék szólni. Én úgy gondolom, hogy egy ilyen kicsi országnál, mint Magyarország, amelyik tagja egy nagy európai szövetségnek, különös jelentősége van annak, hogy ha próbál garanciákat állítani a demokratikus mű ködése mellé, akkor ilyen egyezményeket köt. Ezek az egyezmények ugyanis óhatatlanul tükröt jelentenek minden ország működése számára, így Magyarország működése számára is. Tehát amikor a magyar ellenzék azt mondja az ő dicső kormányának, hogy baj van a de mokratikus intézményrendszerrel, baj van azzal, ahogy itt esetleg a média vagy a választási dolgok történnek, akkor az ellenzék kifejezetten szerencsésnek tartja, hogy ilyen stabil, jól működő demokráciákkal köttetnek mégis - mondhatni: annak ellenére, ami az országban történik - stratégiai megállapodások. Talán ilyen eszmecserék keretében olyan impulzusok érhetik a kormányzat meghatározó tagjait - persze, hogy ki mennyire meghatározó tagja ennek a kormányzatnak, azt nem olyan egyszerű meghatározni, mert en nek a kormányzatnak egyetlen meghatározó tagja van, és az azért úgy meghatározza az összes többit. (Derültség.) Természetesen a jelenlévők mindig kivételek. (Derültség.) Úgyhogy én nagyon üdvözlendőnek tartom azt, hogy Magyarország Kormánya, dicső kormánya ezt felvállalta, hogy egy ilyen merész tükörbe belenéz. (15.40) Lásson túl rajta, nézze meg, hogy hogyan működik egy olyan demokratikus intézményrendszerrel bíró, a fékek és ellensúlyok rendszerét konzekvensen működtető ország, mint például Kanada, és igy ekezzen nemcsak a saját, hanem az ország javára kamatoztatni, amit egyegy ilyen stratégiai együttműködési megállapodás jelent. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK : Nagyon szépen köszönöm, képviselő úr. Az a kötelességem, és nem más miatt teszem, hogy megkérd ezzem, kíváne még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelentkező.) Megállapítom, hogy nem. Minthogy további felszólalásra senki nem jelentkezett, az általános vitát lezárom. Megkérdezem államtitkár úrtól, kíváne reagálni. (Jelzésre:) Parancso ljon! CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára : Tisztelt elnök úr, köszönöm szépen az ismételt szólás lehetőségét. Öröm volt végighallgatni az MSZP és a Jobbik évődését, hiszen mind a két párt vezérszónoka az első mondatai közö tt mondta ki azt, hogy támogatja a kormányzati indítványt, ezért abban a tudatban vagy abban a hitben lehettünk volna, hogy olyan túl nagy vita nem alakul ki, aztán mégis. Azt gondolom, hogy az elmúlt fél órával halálos sebet sikerült ejteni mindazokon a k ritikusokon, akik azt mondták, hogy a parlament