Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 2. kedd (217. szám) - Az élelmiszer-biztonság és az élelmiszerek minősége javítása érdekében szükséges intézkedésekről szóló határozati javaslat tárgysorozatbavételi kérelmének vitája - ELNÖK: - DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP):
1994 hamisítás, hiszen sajnos a magyarországi biotermelés háttere az elmúlt időszakban jelentős mértékben romlott. Nagyon szerettük volna, ha az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy a gazdálkodókkal együttműködve vezessen be francia mintára egy hiteles élelmiszerosztályozó rendszert, amely hangsúlyosan megkülönbözteti azokat a termékeket, amelyek nem a legmagasabb szintű élelmiszeripari követelményeknek felelnek meg, illetve pozitívan is, amelyek megfelelnek. Szerettük volna, ha a növényvédőszerpolitikában a mai nap már említett, emberi egészségre káros növényvédő szerek kikerülnek a termelésből, és azok helyett más, az emberi egészséget nem veszélyeztető, környezeti kockázatot nem jelentő szerek kerülnek be. Ennek az inté zkedési lehetőségei szintén rendelkezésre állnának az FM esetében. Kezdeményeztem, hogy a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény szelleméből eredően a nagybirtokosoknak átadott állami termőföldek esetén az eredeti állapot helyreállítását tegy e meg az állam, hogy visszaszerezze… - és valóban kis- és családi gazdálkodók jussanak hozzá ezekhez a korábban kiosztott földekhez. És szerettem volna, hogy az élelmiszeriparban a magyarországi monopóliumoknak, amelyeket a kormány előszeretettel támogat, legyen az Mészáros Lőrincé vagy Csányi Sándoré, ne adjon támogatást, hanem végre kezdje el a helyi közvetlen értékesítés lehetőségeinek kiépítése mellett a helyi élelmiszeripar kisüzemi fejlesztését és a családi üzemek támogatását. Nagyon szerettem volna, ha az egészségtudatos táplálkozásról, a fenntartható fogyasztási magatartásról is történnek intézkedések, és még jó néhányról, amire most már nincs időm, hogy bemutassam; húsz pontban foglaltam össze. Talán utolsó esetként azt szere ttem volna, hogy a kormány a miniszterelnök útján nyilvánosan kérjen bocsánatot a magyar társadalomtól az eddigi helytelen élelmiszerbiztonsági irányokért, a rákos megbetegedésekért, és legyen törekvés annak érdekében, hogy magasabb szintű, egészséges éle lmiszer jusson a magyar fogyasztókhoz. Ehhez kérem támogatásukat, és kérem a tárgysorozatba vételt. Köszönöm a szót, elnök úr. ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Most képviselőcsoportonként egyegy képviselő kettőkettő perces időkeretben, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő szintén kettőperces időkeretben szólhat, ismertetheti álláspontját. Elsőként megadom a szót az MSZP képviselőcsoportjából Legény Zsolt képviselő úrnak. Parancsoljon, képviselő úr! DR. LEGÉNY ZSOLT ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja természetesen támogatja a határozati javaslatot majd a holnapi szavazások folyamán, és csupán néhány gondolatot szeretnék ezzel kapcsolatos an elmondani önöknek. Azt gondoljuk, hogy ha összességében egy valós társadalmi problémára mutat rá akármelyik képviselőtársunk is, akkor az annyit legalábbis megérdemel, hogy tárgysorozatba vegyük ezt az adott témát, és ha ez határozati javaslat formájába n jött be a Ház elé, akkor ez értelemszerűen támogatható és támogatandó is. Másodsorban a tartalmát tekintve nagyon jól tudjuk az elmúlt hetekhónapok híradásaiból, meg a magyar közvélemény is tisztában van vele, hogy bizony az élelmiszerek minősége tekint etében, az élelmiszerminőség területén igen komoly problémákat tártak fel hazai és nemzetközi kutatások. Elég arra gondolnunk, hogy a szlovák és a magyar, úgy mondanánk, hogy a keleteurópai piacok, a keleteurópai nagy áruházláncok élelmiszerkínálata biz ony minőségében jelentősen eltér a nyugati