Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 2. kedd (217. szám) - Farkas Gergely (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Miért nem jár a családi pótlék a felsőoktatási intézményben tanuló gyermekek után is?” címmel - FARKAS GERGELY (Jobbik):
1961 Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszonyt, hogy elfogadjae az államtitkári választ. Parancsoljon! BAN GÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ ( MSZP ): Köszönöm, elnök úr. Nem tudtam, államtitkár úr, hogy helyet cseréltünk, majd 2018ban. Jó? Egyezzünk meg ebben! Államtitkár Úr! 2012 és 2015 között az öt legfontosabb célországban 40 százalékkal nőtt a magyar diákok szá ma. Az elmúlt hét évben körülbelül 80 ezerrel csökkent a felsőoktatásban tanulók száma. Körülbelül 600 ezren hagyták el ezt az országot, és minden hatodik magyar gyermek külföldön születik. Ha annyira rózsás lenne a helyzet, ahogyan ön válaszolt nekem, akk or nem sorolnám ezeket a számokat. Államtitkár Úr! A múltkor egy idős hölgy azt mondta, hogy bármit el lehet viselni, amit tesznek velünk, de egyet nem bocsát meg az önök kormányának: hogy a gyerekei és az unokái kint vannak külföldön. Mert tudja, pénz nél kül is lehet valamennyire élni, de szeretet nélkül, amit önök vettek el ezektől az emberektől (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.) , szeretet nélkül nem lehet létezni, és ezek az emberek nem kapnak szeretet (Az elnök csenget.) , mert a családtagjaik már mi nd külföldön vannak, és nem is akarnak hazajönni, államtitkár úr. Nem fogadom el a választ, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Mint hallhattuk, a képviselő asszony nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem ezért a ti sztelt Országgyűlést, elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 109 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. F arkas Gergely (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Miért nem jár a családi pótlék a felsőoktatási intézményben tanuló gyermekek után is?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Farkas Gergely képviselő úr, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez: „Miért nem jár a családi pótlék a felsőoktatási intézményben tanuló gyermekek után is?” címmel. Farkas Gergely képviselő úré a szó. Parancsoljon! FARKAS GERGELY ( Jobbik ): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Állam titkár Úr! A Jobbik évek óta folyamatosan felhívja a kormány figyelmét azokra a problémákra, amelyek sajnálatos módon máig meghatározzák a magyar fiatalok helyzetét, többek között a felsőoktatási továbbtanulásukat illetően, szembe kell nézni ugyanis azzal, hogy rengeteg diák esetében, bár szándéka szerint továbbtanulna a felsőoktatásban, a család anyagi lehetőségei nem teszik ezt lehetővé. Sokan ebből kifolyólag vagy lemondanak a továbbtanulásról, vagy külföldön próbálnak szerencsét, elhagyva a családjukat, a baráti közösségüket, az otthonukat, és elszomorító, hogy ez a tendencia egyre inkább csak növekszik. Statisztikai tény, hogy 2009 óta a kivándoroltak csaknem 80 százaléka fiatal. (Németh Szilárd István közbekiáltása.) Tisztelt Államtitkár Úr! A Jobbik h atározott álláspontja az, hogy a megfelelő számú képzett szakmunkás mellett minél több fiatal diplomásra van szüksége hazánknak, nemzetstratégiai cél a diplomaszerzés állami ösztönzése és támogatása, hiszen a diploma megléte jelentősen megkönnyíti a munkae rőpiacon való elhelyezkedést. Egy felmérés alapján az abszolutórium megszerzése után az