Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 24. hétfő (216. szám) - Rig Lajos (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mi kell még?”címmel - ELNÖK: - RIG LAJOS (Jobbik): - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1892 összezsúfolva, hanem ha erre lehetőség van, akkor az úgynevezett kitagolási folyamat mentén ezekből a nagy, a város peremén, másoktól teljesen elszigetelten való lét helyett kisebb ot thonokba kerülnek, ahol kevesebben vannak. Ott is ugyanolyan szakmai felügyelet mellett tudják élni az életüket, ugyanazt a szakmai segítséget megkapják, ami az ő életvitelükhöz szükséges, de nem egy nagy mamutintézményben, teljes mértékben elválasztva, le szakítva a társadalomtól, hanem sokkal inkább benne élve a hétköznapi életben, de ugyanolyan segítséget megkapva. Ez a kitagolás egy nagyon fontos folyamat, mindenki számára, aki az intézményrendszerben van, előnyös, leginkább a gondozottak, az ápoltak szá mára, hiszen sokkal közelebb kerül az életük a normál, hétköznapi, mindenki által vitt élethez, ezáltal a visszailleszkedés, beilleszkedés is előnyös a számára. Ezt mindenki elismeri nyugaton, keleten, mindenhol. Azt hiszem, ebben kétség nincsen. Ezt a fol yamatot a későbbiekben is tovább kívánjuk vinni, csak ez lassú, mert mindenhol pontosan el kell magyarázni az érintetteknek is, akik az intézményben vannak, akik az új, kitagolt intézmény környékén élnek, hogy ez nem jelent senki számára veszélyt, viszont sokkal inkább emberhez méltó életet jelent. Ami az épületek kérdését illeti, ön is tudja, hogy ezek az egykori kastélyok nem arra a célra épültek, hogy abban akár iskolákat, akár szociális intézményeket, akár kórházakat, idősotthonokat, bármi mást létrehoz zanak. A kommunista időszak elején, amikor ezeket államosították, ebbe rakták be ezeket a nagy állami intézményeket, de nem volt soha ideális ezeknek az intézményeknek a működéséhez az ilyesfajta épülettípus. Ez egy adottság volt, hogy ez így ment. Nyilván valóan, ha ezek az intézmények kiürülnek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , akkor felelős állami gazdálkodás mellett kell ezeknek a jövőjéről dönteni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitká r úr. Viszonválaszra megadom a szót Rig Lajos képviselő úrnak. RIG LAJOS ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, államtitkár úr. Valóban nem erre a célra épültek, de erre a célra adta oda a család ezeket az építményeket annak idején az államnak. Azért mondtak le a privatizációról, hogy folytassák ezt a szakmai dolgot, amit eddig is tettek a szociális intézményekben. Én azzal teljes mértékig egyetértek, hogy ennek a folyamatnak véghez kell mennie, de nézzük már meg: négy év alatt három főt sikerült í gy integrálni a társadalomba. Ön szerint ez egy gyors folyamat? Az ott lévő betegek körülbelül 90 százaléka 18 éves kora óta ott él, és jelen pillanatban már a többségük 50 éves. Állandó, 24 órás felügyeletre szorulnak. Az nem megoldás abban a rendszerben, ahol a szociális dolgozók amúgy is kevesen vannak, hogy házakban helyezzük el, 612 fős házakban, és oda 34 gondozót teszünk melléjük. Ez szakmailag elfogadhatatlan és fenntarthatatlan is egyben. Nemcsak a kórházak nem tudják a minimálfeltételt biztosíta ni, ugyanúgy a szociális intézmények sem. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszonválasz illeti meg Rétvári Bence államtitkár urat. Öné a szó. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egyvalamiben tudok önnel egyetérteni az egy percéből, hogy ez egy lassú folyamat. Valóban, ezt fokozatosan lehet csak véghez vinni, nem lehet egyik pillanatról a másikra mindenkit egyik intézményből a többi intézménybe átköltöztet ni. Ugyanakkor azzal teljes mértékben vitatkoznék, hogy ez szakmailag nem jó. Szerintem szakmai szempontból és józan ésszel is belátható, hogy mindenki számára jobb, ha integráltan él a társadalomban, és úgy kapja meg azt a szociális segítséget, amire az é lethelyzeténél fogva rászorult. Azt kérem a Jobbiktól, hogy támogassa ezt az úgynevezett kitagolási folyamatot, segítsen abban,