Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. február 21. kedd (200. szám) - A határőrizeti területen lefolytatott eljárás szigorításával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
185 magyar nemzetiséghez természetesen. Tehát erre is szeretném államtitkár úr figyelmét felhívni, hogy nemcsak a vízumkiadással van probléma látható módon, hanem bizony a letelepedés megkönnyítésével is, hiszen gonosz emberek, bűnözők visszaélnek ezzel, és jó lenne, ha a Ház ezeket is tudná tárgyalni, hogy meg tudjuk védeni a schengeni zónát, hogy bűnözők ne tudjanak visszaélni a szabad mozgás lehetőségével a schengeni zónán belül, és hogy ez a jogi határzár, még egyszer mondom, ne csak a menekültekre vonatkozzon, hanem a bűnözőkre is. Köszönöm szépen, elnök úr, a figyelmet. EL NÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Szilágyi György képviselő úr a Jobbikképviselőcsoportból kért szót. Parancsoljon, képviselő úr! SZILÁGYI GYÖRGY ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mint ahogy képviselőtá rsaim elmondták, mi támogatjuk a szigorítást, de azt is el kell mondanunk, főleg azért, mert kritika ért egyes képviselőket azért, hogy tágabb értelemben is beszélünk az ország biztonságáról. Egy ilyen kérdésnél, amikor az ország biztonságáról beszélünk, a kkor óhatatlanul is felmerülnek egyébként a kérdéshez kapcsolódó különböző kérdések, amelyeket nyugodtan meg lehet beszélni. (14.20) Az egyik ilyen helyzet, hogy például, ha határőrizetről beszélünk, akkor valóban a határon szolgálatot teljesítő rendőrök é s katonák milyen módon és milyen körülmények között kénytelenek teljesíteni a szolgálatukat. Bányai Gábor azt mondta, hogy ez egy rendkívüli helyzet. Ez a rendkívüli helyzet elfogadható, mondjuk, egykét hónapon keresztül, hogy arról beszéljünk, hogy rendk ívüli helyzet, hirtelen kell megoldani valamit. De ez most már két éve tart. Ez már nem olyan rendkívüli helyzet, hiszen már sajnos azt kell mondani, hogy a határunkat állandóan védeni kell az újabb és újabb migránsrohamokkal szemben. Bőven lett volna idő arra, hogy javítsunk azon a lehetőségen és azon a helyzeten, ahogy a szolgálatot kell teljesíteniük a határőröknek vagy pedig a rendőröknek. A másik a biztonsági kérdéseket vizsgálva, hogy ne tegyünk különbséget - és ebben egyet kell értenem azon képviselő társaimmal, akik szóvá tették - olyan emberek között, mondjuk, az anyagi helyzetüket illetően, akik esetleg nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek az országunkra, tehát ne legyen különbség a szegény migráns és a gazdag migráns között, még akkor sem, ha e gyébként a gazdag migráns, akit mi gazdagnak nevezünk, lehet, hogy ugyanolyan szegény migráns, és Szíriából érkezett, mint aki, mondjuk, ott áll a határon és nem tud átjönni, csak annyi különbség van, hogy mondjuk, annak a szegény migránsnak már Szíriában az ISIS adott annyi pénzt, hogy letelepedési kötvényt vásárolhasson önöktől. Akkor az az ember egy más elbírálásban kell hogy részesüljön? Annyi a különbség, hogy tudtak neki annyi pénzt biztosítani, hogy önöktől letelepedési kötvényt vásárolhasson, önökne k ez bizniszt jelenthessen, és abban a pillanatban már ez az ember nem jelent akkora nemzetbiztonsági kockázatot, pedig ugyanarról az emberről beszélünk, csak az egyik oldalon nincs pénze, a másik oldalon pedig van neki arra, mondjuk, közel 400 ezer eurója , hogy önökkel nekiálljon és üzleteljen. Vagy ugyanez, hogy mennyivel jelent nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelen pillanatban egy határon várakozó, aki be szeretne jönni a schengeni övezetbe, mint mondjuk, Ghaith Pharaon, aki Orbán Viktorral tud talál kozni, akinek önök intézik a vízumkérelmét és minden egyebet, hogy bejöhessen Magyarország területére. S ha már nemzetbiztonsági kockázatról beszélünk: mennyivel jelent nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot az a határon várakozó szír bűnöző, mint azok az oro sz bűnözők, akik bejöhetnek ebbe az országba különböző trükkökkel kapcsolatosan? Ezek mindmind ugyanúgy biztonsági kockázatot jelentenek. Tehát mi arra törekedtünk eddig is - erre is szóltak a javaslataink, erre is szólt egyébként az alaptörvénymódosításn ál is a javaslatunk, amit önök nem hajlandóak elfogadni és megérteni , hogy ne tegyünk különbséget emberek között aszerint, hogy éppen mennyi pénzük van, hanem akik biztonsági kockázatot jelentenek, azok előtt próbáljuk meg lezárni a kiskapukat.