Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. február 21. kedd (200. szám) - A határőrizeti területen lefolytatott eljárás szigorításával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK:
176 A javaslatban szerepel az, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet feltételeit kibővíti a kormány. Láttuk azt, hogy olyan feltételek voltak meghatározva, egészen egzakt számok. Tudj uk, hogy az elmúlt hónapokban ezek a számok nem álltak fönn, de most úgy látszik, úgy ítélték meg, hogy ha a migrációs helyzettel összefüggő bármilyen veszélyeztető körülmény fönnáll, akkor már szükséges lenne fenntartani ezt a tömeges bevándorlás okozta v álsághelyzetet. Ez véleményem szerint pusztán annyit tesz, hogy parttalanná válik ez az egész helyzet, kérdés, és lényegében a kormány ezzel a dologgal úgy sáfárkodik, ahogy akar. Sajnos, a bizalom nincs meg a kormányzat irányába részünkről sem és nagyonn agyon sok ember részéről sem, hogy megfelelően kezeli ezt a helyzetet, amit kezelnie kell. Szóba került a terrorizmus elleni küzdelem; ezt mint külön témát említeném. Itt nyilván fontos kiemelnünk például a szervezett bűnözés elleni küzdelmet. Mind a két t émában megkérdezném, hogy hogyan védi meg a kormány Magyarországot. Miről beszél a kormány akkor, amikor Gaith Pharaon bejöhetett Magyarországra azzal, hogy magyar részről, nagykövetségi részről történt meg annak az információnak a rögzítése, hogy a minisz terelnökkel fog vacsorán részt venni? És innentől kezdve a teljes állami intézményrendszer becsukta a szemét, mintha semmi nem lenne, mindegy, hogy van ujjlenyomat vagy nincsen, a homlokával ad lenyomatot, bejöhet Magyarországra. Hogy védik meg például egy ilyen embertől Magyarországot, hogy védi meg az a kormány, az az állami intézményrendszer, amely pusztán egy szűk kör üzleti érdekeit szolgálja ki politikai megrendelés alapján? Hogyan lehet bárkinek a megvédéséről beszélni ilyenkor? - már a saját üzleti érdekeken kívül, gondolom. (13.40) Letelepedési kötvények: szintén hatalmas biztonsági kockázat. Sajnos, volt rá több példa is, ahol kiderült, hogy igenis bűnözők is jöhettek Magyarországra. Teljesen átláthatatlan módon olyan offshorecé geken keresztül adják el az állami kötvényeket, árusítják ki, amelyek egy forint adót nem fizetnek Magyarországon, és semmilyen nemzetgazdasági haszna nincsen ennek. Ja, hogy az az öthathét offshorecég több mint százmilliárdot kaszált már most, ott bizt osan van haszna. És egyébként el fog jönni az az idő - mert ez nem lesz elfelejtve , amikor igenis azok, akik erre politikai utasítást adtak, tehát a politikai felelősök is csakúgy, mint akik végrehajtották ezt az egész konstrukciót, ugyanúgy, ahogy a Pharaonügyet, ugyanúgy, ahogy a moszkvai vízumkibocsátások ügyét, igenis felelősségre lesznek vonva ebben a kérdésben. (Dr. Répássy Róbert: Ezt a függetlenek mondják?) Mert ezek érdemi biztonsági kockázatok, amikről beszélek. Tehát innentől kezdve, bármilye n nyilatkozata a kormánynak arra nézve, hogy megvédi Magyarországot, megvédi a magyar embereket, teljességgel hiteltelen, és egy elképesztően abszurd helyzet alakul ki, hiszen nem kell itt menekülni sehonnan vagy tömegesen megjelenni a magyar határon, hane m egyszerűen politikai megrendelésre az állami intézményrendszeren keresztül mindenki minden dokumentumot megkap ahhoz, hogy bejöjjön Magyarországra, sőt az Európai Unión területén belül is szabadon mozoghatnak ezek az emberek. Az Unió biztonsága is ki van szolgáltatva. Persze, ez nem látványosan történik, és látom én, hogy a kormányzat nem szívesen beszél erről a dologról. Én biztosíthatom önöket, hogy fogunk még beszélni erről a dologról, és legalább akkora elánnal, amit láttunk önöktől az elmúlt másfél é vben a menekültkérdésben, legalább akkora elánnal kellene foglalkozzanak azokkal az ügyekkel, amikor igenis mindenféle érdemi ellenőrzés nélkül több ezer ember, tízezrek jöhetnek be Magyarországra, köztük terrorizmus finanszírozásáért körözött bűnözők is, és sokan mások, pusztán egy szűk kör üzleti érdekei miatt. Ez is egy óriási kockázat, és én azt javaslom, hogy kezdjenek el foglalkozni ezekkel az ügyekkel. Azt gondolom, hogy ezeket mindenféleképpen többen is napirenden fogjuk tartani. Köszönöm szépen. (D r. Hadházy Ákos tapsol.) ELNÖK :