Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 19. szerda (214. szám) - A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről szóló 2007. évi CXL. törvénynek az európai cégnyilvántartások összekapcsolására szolgáló re... - DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
1740 DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Szakács László képviselőtársamnak volt néhány kérdése, cégcsoportvagyonra vonatkozóan volt javaslata, cégcsoportv agyon bevonásra kerüljön egyegy felszámolási eljárásnál. Utalnék arra, hogy a Kúria joggyakorlatelemző csoportja ezt a kérdéskört még nem tárgyalta ki, de az eddig elhangzottak alapján ezt a fajta módosítást senki nem támogatta. Ehelyett a felszámoló ker esetindítási lehetőségei növekedtek a törvénytervezetben, illetve ennek a határideje nőtt. Tehát az eszközök erősödtek. Ugyancsak egy félreértés lehetett talán a képviselőtársam részéről az a felvetés, hogy a támogatási eszközö k tartozzanak be a felszámolói vagyonba. De ezek eddig sem tartoztak bele, hiszen ezeknek az eszközöknek az a célja, hogy társadalmi szempontból újrahasznosuljanak. Utalt itt például a Jeremiealapok működésére. Staudt képviselőtársam szerintem átfogóan is mertette az egész területet, és nagy kritikai éllel vitte végig az utóbbi évek változásait, de nyilvánvalóan ellenzéki oldalról másképp is láthatók ezek a történések. (Dr. Staudt Gábor: Egyetértek.) Arra utalhatok még, hogy a kiemelt cégek köre, amikor szó ba került, nem kell azért nagyon messze elrugaszkodnunk a valóságtól, gondoljunk csak a Malév vagy a MAL történetére, valóban nemzetgazdasági szempontból sem mindegy, hogy egy ad hoc és esetleg nem felkészült felszámoló felszámolási eljárásának a keretében kerültek volna felszámolásra vagy pedig a maximális közérdeket figyelembe vevő állami cég segítségével. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtá sára pénteken 16 óráig van lehetőség. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről szóló 20 07. évi CXL. törvénynek az európai cégnyilvántartások összekapcsolására szolgáló rendszerrel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelsz ámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről szóló 2007. évi CXL. törvénynek az európai cégnyilvántartások összekapcsolására szolgáló rendszerrel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általán os vitája a lezárásig. A kormányelőterjesztés T/15052. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Bejelentem, hogy az előterjesztést uniós napirendi pontként tárgyalja az Országgyűlés. Elsőként megadom a szót Völner Pál úrnak, az Igazságügyi Min isztérium államtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az üzleti kapcsolatokban egyre n agyobb jelentősége van annak, hogy a gazdasági szereplők és a fogyasztók is információval rendelkezzenek arról a társaságról, amellyel kapcsolatba lépnek. Magyarországon az állam már 2008 óta biztosít ingyenes céginformációt, amit bárki az interneten keres ztül megismerhet. Az üzleti partnerek az