Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 19. szerda (214. szám) - A villamos energia belső piacáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet (átdolgozás) [COM (2016) 861; 2016/0379 (COD)], valamint a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvt... - ELNÖK:
1673 I. és II. vezetéken keresztül Németorsz ágba jelentős mennyiségű orosz gáz áramlik be, míg ezzel a rendelkezéssel a helyben lévő, európai termelésű, Európában fellelhető szenes erőművek kizárásra kerülnek, legfőképpen Lengyelország és Románia esetében. Hozzá kell tennem azt is, hogy a regionális operációs központok létrehozása is eléggé elnagyolt. A működési feltételeit csak alapelvi szinten rögzíti a rendelettervezet. A földrajzi határaik, működési területeik sincsenek meghatározva, ellenben a döntési hatásk örrel való felruházásuk azért jelentősen sérti a már most is jól működő önkéntes együttműködésen alapuló regionális együttműködéseket. Erre Magyarország jó példa, Csehország, Szlovákia, Románia vonatkozásában a rendszerirányítók együttműködése kimondottan jónak mondható, és a különösebben nehéz időszakok alatt is meg tudják oldani az együttműködéssel azt, hogy az ellátásbiztonság Magyarország és más országok szempontjából is biztosított legyen. Ami a leginkább fájhat nekünk, és leginkább indokolatlan, az ar ányosság és a szubszidiaritás elvét sértő, az pedig a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló irányelvtervezet, ennek is az 5. cikkelye, amely megtiltaná a hatósági árszabályozást a villamos energia területén. Ezt a hatósági ársza bályozást öt évig lehetne fenntartani a rendelet elfogadásától kezdve, de akkor is szűkebb szegmensben, a védendő háztartási vagy energiaszegénységben élő fogyasztók számára. Nagyon helyesen mondta képviselő úr és elnök úr, hogy ez az irányelvtervezet átgo ndolatlan, nincs figyelemmel a tagállamok eltérő adottságaira, és nincs figyelemmel arra a tapasztalati tényre sem, hogy ahol szabályozott ár helyett piaci árat alkalmaztak az elmúlt 68 évben, ott mindenhol emelkedett a villamos energia ára, szemben azokk al az országokkal, ahol a szabályozott ár került alkalmazásra. Erre jó példa Magyarország, ugyanis Magyarországon az EUban végbement 2025 százalékos fogyasztóiáremelkedéssel szemben Magyarországon csökkent az energia ára, a villamos energia ára körülbel ül 27 százalékkal, míg a gázárak 36 százalékkal. Az indoka a hatósági ár eltörlésének az, hogy zavarja a piacot. Kérem tisztelettel, nem lett nagyobb a piac, nem lettek többen a piaci szereplők azokon a helyeken, ahol egyébként piaci áron kellett árazni és lehet árazni az villamos energia árát. Ez a tapasztalati tény azt mutatja, hogy nem fokozódott a verseny, hanem, ahogy az előbb is említettem, ez jelentős áremelkedéshez vezetett, és egy nagyon fontos elem, amit szintén elnök úr mondott, és ezt még egysze r alá kell húznom, hogy a magyarországi villamosenergiaárra figyelemmel, amely EUs összehasonlításban, mint ahogy említettem, alacsony, mégis azt kell mondani, hogy az uniós átlagnál nagyobb az energiaárra fordított kiadások aránya a háztartások összkia dásaiban. Ez azért magában az irányelvtervezet szövegében nem jelenik meg, de emellé megkaptunk egy hatástanulmányt is, amely kifejezetten azt rögzíti, hogy a tervezet nem tudja kellően figyelembe venni a tagállamok szociális és gazdasági sajátosságait. Úg y gondolom, ezek az elmondott tények és az elnök úr által elmondott megokolások alapos indokai annak, hogy ebben az úgynevezett sárga lapos eljárásban Magyarország részt vegyen. Meg kell mondanom, hogy a szakmai vitákat a tárca folyamatosan szinten tartja, folytatja az Európai Unió, Brüsszel illetékeseivel, igyekszünk elmagyarázni az itt elmondottakat mélyebben és nagyobb szakmai részletezéssel, de mindenesetre ez egy politikai küzdelem is, amelyhez nagy segítséget nyújt nekünk a parlament megfelelő döntése . Ezért az NFM energiaügyi államtitkársága részéről támogatni tudjuk ezt a kezdeményezést, azonban hivatalos kormányzati álláspont ismertetésére még nem kerülhet sor, azt a parlamenti eljárás későbbi szakaszaiban fogom ismertetni. Mondom még egyszer, kell a politikai támogatás azért, hogy meg tudjuk védeni az energiapiacon fellelhető értékeinket. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások k övetkeznek, ezek első körében a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Megadom a szót Józsa István képviselő úrnak, MSZPképviselőcsoport.