Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 18. kedd (213. szám) - A munkaidő-szervezés egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslat általános vitája - ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
1567 nevezhető akár egy rabszolgatörvénykönyvnek is. Mondom, ne a saját élethelyzetükbe képzeljé k bele magukat, hanem azoknak az embereknek, azoknak a keményen dolgozó és valóban korán kelő kisembereknek a helyzetébe, akikre oly sokszor és oly előszeretettel szoktak hivatkozni. Nos, ez a javaslat ezen nem sokat fog, sőt semmit nem fog javítani. Olyan precedensértékű lépéseket valósítana egyébként meg, amelyeknek a továbbvitele még jobban súlyosbítaná a magyar munkavállalók helyzetét. Beszéltek itt nyugateurópai példákról. NyugatEurópában, mondják önök, mindez nem szokatlan, egyáltalán nem ördögtől v aló dolog, amit most itt elővezetnek. Akkor néhány statisztikai adat annak megvilágítására, hogy jó lenne más vonatkozásban is, mondjuk, nyugateurópai országokra hivatkozni. Nem tudom, itt Németországgal példálózott a képviselőtársam is, mondjuk, Németors zágban előfordulhate az a gyalázat, hogy 2012 és 2016 között a munkahelyi balesetek száma egyharmadával növekedjen. Mennyi volt 2012ben a bejelentett munkahelyi balesetek száma Magyarországon? 17 025. Mennyi lett 2016ra? 23 027, jelentős növekedés. Mive l magyarázhatjuk ezt? Többek között azzal, hogy a munkafelügyeletet olyan alaposan leépítették, aminél nagyobb rombolást elképzelni sem lehetne. (19.00) Egy átlagos magyar munkavállaló tulajdonképpen az egész munkaciklusát, életciklusát kifuthatja úgy, hog y nem találkozik munkaügyi ellenőrrel. 38 év kellene ahhoz, hogy ezek a munkaügyi ellenőrök minden munkahelyre eljussanak és mindent ellenőrizzenek. Nem véletlen, hogy az ilyen vadkapitalista, vadkeleti körülmények között ilyen meredeken emelkedik például a munkahelyi balesetek száma. Aztán nézzük meg, hogy hogyan állunk a nettó keresetek tekintetében, az átlagos havibérek tekintetében. Azt fogják mondani, hogy ez jelentősen nőtt Magyarországon. Igen, most vagyunk körülbelül akkor olyan 600 euró környékén, ami még mindig elmarad a V4es versenyállamok vagy a térségbeli versenyállamok szintjétől. Nekünk Csehországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz kellene magunkat mérni jó esetben, nem pedig Bulgáriához meg Romániához, tehát ezzel ne példálózzanak, hogy ők et megelőzzük. Igen, még megelőzzük őket. Aztán, hogy ezeket a számokat tovább soroljuk, mondjuk, a 30as évei elején járó magyar munkavállaló, és mondjuk, egy 31 esztendős finn munkavállaló hány szabadnapot kap, illetve hány piros betűs ünnepben részesülh et? A finn 11 nappal ráver a magyar munkavállalóra. Tehát erről annyit, hogy ha itt ilyen hasonlatokat hoznak föl, és ilyen ellentétpárokat akarnak összeállítani vagy elénk tárni, akkor ezekről a kérdésekről is beszéljenek, mert ezekről is beszélni kell. A ztán nézzük meg, hogy mondjuk, mennyit dolgozik egy átlagos magyar munkavállaló egy évben. OECDfelmérést idéznék, 2015ös adatokat. Az OECDállamok közül a holland állam munkavállalói dolgoznak egyébként a legkevesebbet. Ez éves szinten 1381 óra, de még a németeknél sem érte el 2015ben az 1400 órát. A munkamániásnak tekintett japánok 1746 órát dolgoznak egy évben. Magyarországon ez a szám csekély eltéréssel, de ott van az 1900 óra körül, 1888 órát dolgozik egy átlagos magyar munkavállaló egy esztendőben. És akkor önök itt beszélnek munkaidőkeretről, és azt mondják, hogy tulajdonképpen még védik is a magyar munkavállalókat ezzel. Kérem szépen, ha a 12 hónap átlagában itt 48 órával számolunk hetente, ez 2496 órát jelent, és adott esetben ezzel bizony élni is fog az a munkáltató, akinek önök ezzel fölhatalmazást adnak. Igaz, hogy azzal érvelnek, hogy ezt csak úgy lehet meghozni, ha a kollektív szerződés rendelkezik erről, nem pedig munkaszerződésbe foglalják. Nagyon szép lenne, nagyon jó lenne egy ideális vilá gban. Mondjuk, elhiszem, hogy NyugatEurópában ez működik. Csak az a helyzet, hogy meg kell vizsgálni, össze kell hasonlítani, mondjuk, a magyar szakszervezeti szektort, annak az állapotát, annak az erejét, mondjuk, azokkal a nyugateurópai példákkal, amel yekre önök itt hivatkoznak. Ugyan a szakszervezeti lefedettség Franciaországban sem nagyobb, mint Magyarországon, tehát 9 százalék körül mozog vagy még alatta is van egy kicsivel, csak az a
