Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 18. kedd (213. szám) - Firtl Mátyás (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mit tesz a kormányzat a várólisták további csökkentéséért?” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1505 beavatkozások tették ki, úgymint a térd, illetve csípőprotézis, a gerincstabilizáló, valamint a szürkehályogoperációk. Természetesen nem elég az akarat, a kormányzat a célok eléréséhez forrást is biztosított, ami évente 1213 ezer többletműt ét elvégzését teheti lehetővé. Ezen többletbeavatkozások célja, hogy kisebb műtétek esetén a várakozási idő ne haladja meg a kéthárom hónapot, de nagyobb ízületi műtétek is fél éven belül elvégezhetők legyenek. Szintén a várólisták csökkenését célozza, ho gy 2015 óta az OEP honlapján elérhető azon kórházak listája, amelyek még szabad műtéti kapacitással rendelkeznek, ezzel is hozzájárulva a máshol túl hosszúra nyúlt sorok ledolgozásához. A program keretében eddig több ezer beteg vállalta, hogy nem a terület ileg illetékes kórházban végezteti el a műtétét, így ők a vártnál korábban kerülhettek sorra. Ez esetben lehetőség nyílik az utazási költségek megtérítésének igénybevételére, indokolt esetben egy kísérő számára is. Tisztelt Államtitkár Úr! Az intézkedések kapcsán öröm volt hallani a napokban a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatóját, aki azt nyilatkozta, hogy a veszprémi kórházban a többletfinanszírozás hatására a sérv- és epeműtétek esetén olyannyira lerövidült a várólista, hogy jelenleg nem is kell nyilvántartást vezetniük. (15.00) A betegeken néhány héten belül végre tudják hajtani a beavatkozásokat. Az elhangzottak alapján kérdezem tisztelettel államtitkár urat, milyen hosszúak a várólisták jelenleg Magyarorszá gon. Mit tesz a kormányzat a várólisták további csökkentéséért? Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az elhangzott interpellációs kérdésre Rétvári Bence államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! 2010 előtt nem beszélhettünk semmilyen egységes kimutatásról, pontosan a zért, hogy a probléma ne kerüljön felszínre, és így ne legyen közbeszéd tárgya, de mindemellett megoldhatatlan is maradjon. Éppen ezért az akkori szocialista kormányzat nem hozott létre egységes elektronikus várólistanyilvántartást. Ez is a FideszKDNPre várt. 2012. július 1től be is vezettünk egy teljesen új, korszerű, valós idejű, online, mindenki számára hozzáférhető, minden adatot egy kóddal megmutató várólistanyilvántartási rendszert, pontosan azért, hogy a várólisták csökkentését prioritásként tud juk kezelni. Ekkor szembesültünk az ön által is említett számmal, hogy több mint 70 ezer beteg volt a várólistákon. Ezek után indult el a sikeres várólistacsökkentési program, amelyre összességében 17,2 milliárd forintot fordítottunk; 2013. év végén 486 m illió forintot, 2014 augusztusában 431 millió forintot, 2014 végén több mint 1 milliárd forintot, 2015ben 5 milliárd forintot, 2016ban 5 milliárd forintot és idén is 5 milliárd forintot. Ebből finanszírozzuk azokat a többletbeavatkozásokat, amelyekre a k órházaknak emberi és műtőkapacitásuk van, de adott esetben finanszírozási vagy valamilyen más okból nem került sor ezekre a műtétekre. Ahogy ön is említette, ezt akár más kórházban is finanszírozzuk, hiszen 10 százalék erejéig az utazás költsége, a más meg yében elvégzett beavatkozás költsége is fedezhető a várólistacsökkentési programra fordított 17,2 milliárd forintból. 2012. július 1jén a várólistákon 70 170 beteg volt, 2017 márciusában a 70 170 várakozó betegből 27 307 beteg maradt csak. Ez azt jelenti , hogy 60 százalékkal csökkent a várólistákon szereplő betegek száma, és egy év alatt, az utóbbi egy évben 23 százalékkal csökkent. Úgy kell ezt a 27 ezer beteget szemlélnünk, hogy egy évben körülbelül 200 ezer műtétet, 200 ezer beavatkozást végeznek. Ehhe z képest kell ezt a 27 ezres számot tekinteni, ami azt jelenti, hogy a kórházak éves kapacitása legalább hétszer akkora, mint amennyien a várólistákon szerepelnek. Másfél hónapnyi