Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 10. hétfő (212. szám) - Politikai vita az Európai Unió tagállamai közötti munkabérkülönbségek csökkentésének érdekében. - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP):
1446 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mirkóczki Ádám hozzászólására szeretnék reagálni. Azt hiszem, hogy a fényév mérhető lett akár rövidebb időintervallumban is, ugyanis jövőre el fogja érni, amit ön az előbb felvetett, az a bizonyos minimálbér nettó értéke a létminimum értékét, és ezt szakemberek elismerték, a szakszervezetek elismerték. Meg fog történni az, hogy ez az érték a nettó minimálbér tekintetében eléri a létminimumot. De nemcsak ezért kérte m szót, és nemcsak erre szerettem volna reagálni. Azzal én is egyetértek, hogy a díszburkolat nem fizet adót, és sok esetben azon túl, hogy megszépültek települések, és nagyonnagyon sok település szépült meg, ténylegesen hosszabb távú haszna ezeknek a ber uházásoknak - ha azon túl is nézzük, hogy megszépültek a települések, forintban ki akarjuk fejezni, és adóbevételben ki akarjuk fejezni a hasznát ezeknek a létesítményeknek - nem volt. Említettem azt, hogy teljesen más koncepció mentén határozta meg a korm ány az európai uniós pénzek felhasználását, hisz addig, míg 2002 és 2010 között a közvetlen munkahelyteremtésre, közvetlen gazdaságfejlesztésre felhasznált pénzösszeg körülbelül az európai uniós források 16 százalékát jelentette, a mostani kormányzat a 60 százalékát szeretné az európai uniós pénzeknek közvetlen gazdaságfejlesztésre fordítani. Ez már fog hozni adóforintokat, ez már teremt munkahelyet, ez már stabilabbá teszi a vállalkozások magyarországi jövőjét, tervezni tudnak, és a jövőt tudják építeni az zal, hogy erősítik a vállalkozásaikat, azzal, hogy a foglalkoztatást növelik, azzal, hogy a teljesítmény vagy éppen a hatékonyság emelésével magasabb bért tudnak adni, az államnak nagyobb adóbevétele lesz. Tehát azt kell mondani, hogy ez a bizonyos „fényév re van”, ez nagyon közel van, belátható időn belül van, mert a 2016. novemberi bérmegállapodás, minimál- és garantált bérminimumról szóló megállapodás arról szólt, hogy 2018ban már ez a bizonyos 90 ezer forintos létminimum lesz az a bizonyos nettóminimálb érérték, amit ön is említett fényévnyi távolságként. Még egy dolgot szeretnék mondani, hisz említette azt is, hogy ahhoz, hogy a bérek emelkedjenek, ahhoz, hogy ez a béremelkedés érzékelhető legyen, adókat kell csökkenteni, járulékokat kell csökkenteni. S zeretném emlékeztetni önt arra, hogy a 2016. novemberi megállapodás nemcsak a minimálbér emelésére, nemcsak a garantált bérminimum, tehát a szakmunkásbérminimum emelésére vonatkozott, hanem egy jelentős adócsökkentést is tartalmazott, egy ötéves adócsökke ntést, amely keretén belül ha minden elvárás teljesül, 15,5 százalékponttal fognak a munkabérre rakódó munkaadói terhek csökkenni. Ezt a vállalkozások a mostani versenyhelyzetben szinte biztosan a munkabérek emelésére fogják fordítani. Ez biztosítja a köve tkező időszakban azt a jelentős várható béremelkedést nettó, tehát reálértékben is és bruttó értékben is, amit prognosztizálnak a számítások. Tehát várhatóan a következő 56 évben körülbelül 40 százalék reálbéremelkedés várható. Köszönöm szépen. (Taps a k ormánypárti padsorokból.) ELNÖK : Most kétperces hozzászólásra Varga László képviselő úrnak adom meg a szót. DR. VARGA LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Manninger képviselőtársam ihletett felszólal ásra újból, hiszen úgy fogalmazott, hogy az ellenzék hitegeti a bérfelzárkózás reményével a választókat, ha pontosan idézem. Tartalmilag mindenképpen pontosan mondtam. Ezt én nagyon felelőtlen megnyilatkozásnak tartom, már csak abból a szempontból is, hogy ahogy a viccben is mondani szokás, hogy ahogy az ember eléri a céljait, ez egy érdekes kérdés, de törekedni irányokra mindig is érdemes. Azt gondolom, hogy ezt önöknek is el kell dönteniük, hogy mi a céljuk. Szó volt itt arról, hogy víziók ütköztetéséről is van szó. Olcsó, szakképzetlen munkaerő, ami versenyképes, vagy egyébként valóban magas hozzáadott értékkel rendelkező olyan munkaerő, ami megfizetett, és ezáltal magasabb bért is keres akár a magyar családok boldogulása javára. Nekünk mindenképpen az ut óbbi. Azt gondolom, hogy még ha a bérfelzárkóztatás egy hosszú folyamat is, de mindenképpen egy kitűzendő