Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 10. hétfő (212. szám) - Politikai vita az Európai Unió tagállamai közötti munkabérkülönbségek csökkentésének érdekében. - ELNÖK: - BALLA MIHÁLY (Fidesz):
1441 is lehet látni, hogy ezekben a térségekben kimutatható az alacsonyabb képzettségűeknek a jelenléte, tehát alacsonyabban képzettek az ottani munkavállalók, és ez sok esetben összekapcsolódik hátrányosan nehéz helyzetű, sok esetben akár roma emberekkel is. Azt gondolom, hogy pontosan azok a programok, és itt talán EFOPos programot is fel lehet idézni a GINOPosok mellett, az EFOPban a 6.4. támogatási programban elindulna a szegregátumok megszüntetése, illetve egy komplex szociális, illetve egy oktatási, k épzési, életmódképzési folyamat, és ez több megyében, és különösen ezeken a helyeken, ahol szegregátumok vannak, Nógrád megyében jelentős a számuk. Alapvetően ezek a programok az itt élő embereket segítenék, miközben a közfoglalkoztatásban és a GINOP 6.1.1 . programban pedig pontosan azokat a szakképzési és felnőttképzési programokat támogatnák, amely a munkaerőpiaci helyzetben kompetenciáknak és a tanulási hajlandóságnak a javítását jelenti. Tehát ezek a programok komplexen összekapcsolódva pontosan azt seg ítik, hogy igenis, az alacsonyabban képzett munkaerők vagy a közfoglalkoztatottak minél nagyobb esélyt kapjanak arra, hogy beléphessenek elsődleges gazdasági szereplőként a munkavállalók közé. A második fontos történet: kiemelten fontos a minőségi szak- és felnőttképzési rendszer, ami azért is fontos, mert a szakképzési intézmények esetében, bár itt Teleki képviselő úr azt mondta, hogy azok a fiatalok, akik nem végzik el az általános iskolát, kikerülnek az iskolai képzésekből. Én azt tapasztalom, egyre több szakmában látom azt, hogy akár roma fiatalok is jó szakmunkásvégzettséget kapnak, és például példamutatóan tudják mutatni a végzettségük alapján, hogy igenis, ha munkát vállalnak, munkát kapnak, akkor a munkahelyükön is elismert emberek lesznek. Én sokaka t látok például útépítkezéseken akár 40 fokos melegben is dolgozni, és látom azt, hogy hogyan kezelik a gépet, hogyan dolgoznak az ottani munkagépekkel. Én azt gondolom, hogy ez egy jó irány, egy jó dolog, és ez egy lehetőség és segítség abban, ha a komple x programokat összekapcsolva segítjük ezeket az embereket felzárkózni. (21.20) Ezt azért mondom el, Nógrád megyei képviselőként azért tartom fontosnak, mert a megyének bizonyos járásaiban tényleg azt lehet látni, hogy akár kiemelt innovációs, gazdasági vál lalkozások, innovatív fejlesztések zajlanak, és tényleg azt lehet látni, hogy megjelenik egy komoly műszaki értelmiség adott településeken, legyen szó Balassagyarmatról vagy Rétságról, vagy annak térségéről, a másik oldalon meg látjuk azt, hogy a megye kül önböző térségeiben pedig fontos a felzárkóztatási program ahhoz, hogy minél többen kerülhessenek vissza akár a munkanélküliek közül a közfoglalkoztatáson át, a szociális szövetkezeteken vagy akár Startmunkaprogramon keresztül az elsődleges munkavállaló k közé az elsődleges gazdasági területen. Ráadásul fontosnak tartjuk a munkahelyi képzések támogatását, ami egyszerre szolgálja véleményünk szerint a munkáltatók és a munkavállalók érdekeit. Ez a GINOP 6.1.5, illetve a VÉKOP 8.5.2 pályázati keret, lehetősé g, program, amely arról szól, hogy a munkáltatók a saját változásaikat is követve a munkahelyükön, illetve olyan embereket, akiknek szükséges egy felzárkóztató szakirányú vagy egy betanított munkafolyamathoz való tanfolyam elvégzése vagy képzés elvégzése, akkor ebben az esetben ezek a vállalkozások akár kis- és közepes vállalkozásként is például a GINOP 6.1.6ban támogatási kérelmet tudnak szerezni, illetve tudnak fejleszteni akár a saját munkavállalóik körében, és ezzel is növelni tudják a termelékenységet . Egy másik dolog, egy apró megjegyzés a végére még: Nógrád megyéről tudjuk, hogy alapvetően az ország legalacsonyabb jövedelmi viszonyait mutatja Nógrád megye bármely statisztikája. Ez a megye egyik részére nem igaz, a másik részére, más részeire, egyes t érségeire igaz, de azt se felejtsük el, hogy az elmúlt három évben az átlagjövedelmek mintegy 25 százalékkal növekedtek Nógrád megyében is. Tehát ez egy tipikus példája annak, hogy igenis, ha a foglalkoztatás, a lehetőségek erősödnek, az tény és való, hogy van még nagyon sok teendő, hogy fel tudjanak zárkózni egyes térségei akár egy megyének is, de én úgy gondolom, hogy ha ezek a komplex programok mindenki által támogatottak és mindenki elvégzi a maga feladatát, a maga munkáját, akkor