Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 10. hétfő (212. szám) - Megemlékezés a svédországi és egyiptomi terrortámadásokról - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - KUNHALMI ÁGNES (MSZP):
1298 Az állásfoglalás több eleme is megdöbbentő, és egyáltalán nem tükrözi az állampolgárok akaratát. Lássuk a részleteket! Az EP, az Európai Parlament kiterjesztené a menekültek fogalmát a gazdasági bevándorló kra is. Megkönnyítenék a családegyesítéseket, megkönnyítenék az áttelepítéseket, amely állandó mechanizmusként működne, tehát újra itt a kvóta, meg sem szűnt ez a javaslat. A jelentés azt is követeli, hogy el kell törölni az őrizetbe vételt, tehát eltöröln ék a jogi határzárat. Szeretném felhívni a Ház figyelmét, hogy az állásfoglalás szerint a jövőben a segélyeket a biztonsági megfontolásoktól függetlenül is folyósítani kellene; azt persze nem részletezik, hogy mindezt miből kellene előteremteni. Ez a jelen tés két dolgot bizonyít: egyrészt Brüsszel folytatja az eddigi elhibázott politikát, másfelől pedig azt, hogy fokozódik a nyomásgyakorlás. Ez a nyomásgyakorlás egy újabb bizonyítéka, de nem ez az egyetlen bizonyíték. Egy nagy nyugati lap nemrégiben arról c ikkezett, hogy az uniós forrásokkal való zsarolás után Magyarországot most már az uniós tagsággal is zsarolnák a bevándorláspolitika terén. Ez botrányos és elfogadhatatlan. Magyarország nem azt írta alá, hogy mindenben aláveti magát mások akaratának. Azt a z állásfoglalást, azt az európai parlamenti állásfoglalást, amelyre utaltam, amint azt elmondtam, az itteni baloldali pártok képviselői is megszavazták. Megszavazta Szanyi Tibor és Ujhelyi István az MSZPből, Niedermüller Péter és Molnár Csaba a DKból és Jávor Benedek az LMPből. Jó lenne, ha tájékoztatnák az állampolgárokat, a közvéleményt, hogy miért szavazták ezt meg. Mert tisztelt baloldali képviselők, amit önök művelnek ebben, az tisztességtelen a magyar emberekkel szemben. Idehaza azt állítják, hogy nincs is kvóta, a bevándorlás pedig álprobléma, Brüsszelben pedig lapulva megszavazzák a bevándorlást és a betelepítést könnyítő és az eddigi magyar intézkedéseket gyengítő állásfoglalásokat, egyébként teljes összhangban azzal, amit az itthoni, külföldről pénzelt jogvédő szervezetek, aktivisták javasolnak. Ha a baloldalon múlna, akkor már rég megindították volna a betelepítési programokat, és a költségvetésben is súlyos összegeket kellene biztosítani a segélyezésre. Szerintünk nem így kell szolidárisnak len ni. Mindezeket figyelembe véve így már teljesen világos, hogy az ellenzéki pártok miért fúrják a népszavazás után most már a nemzeti konzultációt is (Közbeszólás az MSZP soraiból: Mert baromság! - Korózs Lajos: Orosz szerverre külditek az adatokat?) , hol j ogi érvekkel, hol politikai lejárató akciókkal. Számunkra azonban ezek a támadások egyet jelentenek csak, ötszörös erővel leszünk azon, hogy érvényt szerezzünk a magyarok akaratának és a határok védelmének. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárt ok soraiban.) ELNÖK : Köszönjük. A következő napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kunhalmi Ágnes képviselő asszony: „Fortélyos félelem igazgatja a kormányt” címmel. Öné a szó, képviselő asszony. KUNHALMI ÁGNES ( MSZP ): (Ruháján kör alakú, kék színű jel vényt visel, melynek felirata: „#I stand with CEU. - Heringes Anita szintén egy kör alakú, kék színű jelvényt visel a ruháján, melynek felirata: „#A CEUval vagyok; #I stand with CEU. - Dr. Varga László asztalán a laptopja hátoldalán egy A/4es méretű, kék színű tábla van, melynek szövege: „VÉTÓ”) Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kormány erejét az határozza meg, hogy mit gondol róla a nép. 2010ben, amikor önöket bízta meg az ország a kormányzással, 2 millió 700 ezer ember támogatta önöket. Négy évvel később, 2014ben már csak 2 millió ember adta önökre a szavazatát. Az önök által létrehozott igazságtalan és szörnyszülött választási rendszerben sajnos ez még mindig jelentős többséget jelentett önöknek. De már ekkor is, 2014ben is többen szavaztak a baloldalra Budapesten, mint a Fidesz bármely jelöltjére tavasszal és ősszel is. Most itt vagyunk 2017ben, nem egészen egy évvel a választások előtt, és minden korábbinál jobban érezhető az, hogy hogyan fogy el az önök támogatása. Okkal félnek. Okkal félnek attól, hogy 2018ban elveszítik a választást, mert a Fidesz a töpörödés és a zsugorodás útjára lépett. Immáron