Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 4. kedd (211. szám) - A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - DR. HADHÁZY ÁKOS (LMP):
1216 erről szól. Hát, tudunk érteni egy szöveget, amit elolvasunk: erről szól az egész. Meg kell nézni az egész törvénymódosítás lényegét, hogy az EGTtérségen kívüli intézmények esetében, amik ráadásul alapítványi intézmények, ott a munkavállalói engedélyek kiadását hogyan szigorítják, az államközi szerződés meglétét hogy követelik és a többi. (11.40) Ha összerakjuk ezeket az elemeket, egy intézmé ny van, amire ez vonatkozni fog, a CEU, még az Andrássy Egyetemre sem fog érdemben hatást gyakorolni, csak a CEUra, kész, pont. Erről szól! Lázár Jánost azért becsültem, amikor a lex Heinekent ide behozta, mert ő azt mondta, hogy emberek, ez van, igen, vé djegyre védjegy a válasz. Ő nem beszélt mellé. Tessék ezt ilyen szellemben folytatni, és akkor majd értelmesen tudunk beszélni! A másik alapvető tény, hogy a CEU is meg a Középeurópai Egyetem is törvényesen és szabályosan működik, ezt mindenki vésse az em lékezetébe. Az, amit feltárt az Oktatási Hivatal jelentése, az adminisztratív pontatlanság. Hiller képviselő úr nagyon jól mondta, és mi ezt tudjuk, akik dolgoztunk, dolgozunk egyetemen, hogy ez egy hétköznapi dolog egy magyar állami egyetemen. Nem ilyenek , sokkal súlyosabbak - meg kell nézni például, hogy amikor az akkreditációs felülvizsgálatok történnek, akkor a magyar doktori iskolák nagy részénél a „feltételesen megfelel” minősítést kapják, mert éppen nincs elég törzstag, nem jó a képzési program, vagy éppen nincs minőségbiztosítási tervük, programjuk. Van olyan doktori iskola, amit egyébként meg is szüntetnek. Soha, senkinek nem jutott eszébe ez alapján azt mondani, hogy szüntessünk meg magyar állami egyetemet. Én magam vettem részt olyan adatszolgálta tási kötelezettség teljesítésében az ELTEn, amikor a végén 40 ezer oldal papírt töltöttünk ki, egy tolókocsival, vagy mivel kellett bevinni az Oktatási Hivatalba. Biztos, hogy egy csomó hibát elkövettünk. Volt is utána hiánypótlási kötelezettség, de nem k aptunk egy törvénymódosítót, hogy akkor az ELTE zárja be a kapukat. Szóval, ezt vésse mindenki az eszébe, hogy a CEU és a Középeurópai Egyetem törvényesen működik. És akkor mi áll ennek az egésznek a hátterében? Nagyon egyértelműen azonosítható. Néha besz élnek erről, csak mondom, nem vallják be egészen nyilvánosan, hogy ellenségképgyártás folyik - most éppen Soros a patás ördög, most éppen nincsenek migránsok az országban, ahogy önök szokták őket nevezni - valakikkel szemben, mert önök készülnek a következ ő választásra. Csak az a baj, hogy ezzel a magyar felsőoktatásnak ártanak, és önök ezt tudják, hogy a magyar felsőoktatásnak ártanak. Mert amikor mi majd elmegyünk egy külföldi konferenciára, és ott felállunk, önök megkapják, hogy egyébként miért szavazták ezt meg, de az legyen a személyes ügyük, azt majd lerendezik magukkal, meg azokkal a kollégákkal, akikkel beszélgetni fognak. De minket fognak onnan kinézni, mert ha egy olyan országból megy az ember, ahol egyetemet csak úgy bezárnak, ellehetetlenítenek e gyik pillanatról a másikra, ha egy ilyen országból jön az ember egy PhDfokozattal, akkor azt körberöhögik, semmit nem ér. Az én PhDfokozatom sem, meg az öné sem, meg az önöké se fog érni semmit. Nem fog számítani! Ha ilyen országból megy egy ember, akkor egyszerűen kinézik onnantól kezdve a kollégák. (Zaj a kormányzó pártok padsoraiból.) Úgyhogy itt nem kivételes eljárással kellett volna idehozni, hanem kivételes eljárással, kivételes sürgősséggel vissza kellett vonni ezt az egészet. Szégyelljék magukat! (Taps az ellenzéki pártok és a függetlenek padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm, Szabó képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most kétperces felszólalásokra van lehetőség, frakciónként egy képviselő, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő szám ára, a fennmaradt időkeretek terhére. Elsőként megadom a szót Hadházy Ákos képviselő úrnak, LMP, két percben. DR. HADHÁZY ÁKOS ( LMP ):