Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 4. kedd (211. szám) - A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1203 folytatott oktatóikutatói tevékenység hazai és nemzetközi elismertsége magas, hogy az ott szerzett diplomával jól el lehet helyezkedni Magyarországon és a határainkon kívül, akk or kérem szépen, ha ez az egyetem nem Magyarországon működik, ez az ország érdekei ellen való. Tisztelettel kérem belátni, hogy az a törvényjavaslat, az a módosítás, amelyet tehát itt elénk helyeztek, ez az országunk érdeke ellen van. Ez a legfontosabb, am it ki kell mondani. Együtt esküdtünk fel Magyarország érdekei védelmében, és hogy ennek az országnak az érdekeit szolgáljuk. No, ez a törvényjavaslat nemhogy nem szolgálja az országunk érdekét, hanem ellene van. Egyébként ha olyan nagy teher lenne egy orsz ág számára a jelenleg így működő CEU, akkor tessék nekem megmondani, hogy mégis, az önök által beterjesztett törvényjavaslat ellen miért emelte föl a hangját 14 Nobeldíjas tudós. (Bangóné Borbély Ildikó: Így van. - Zaj a Fidesz padsoraiban.) Miért írta al á most már több mint ezer professzor? Miért gondolja úgy az Oxfordi Egyetem rektorhelyettese, hogy egyébként ennek a törvényjavaslatnak az indíttatása rossz? De megfordítom a dolgot: ha ez egy olyan terhes dolog, tessék megmondani nekem, miért jelentkezik azonnal Vilnius Litvániában, Lengyelország három városa (Kunhalmi Ágnes: Barátaink.) , ma reggel pedig az osztrák rektori konferencia elnöke, aki azt mondja, hogy szívesen fogadják ugyanilyen feltételekkel ezt az egyetemet, a klagenfurti egyetem rektoraként ő a saját városában, de ha gondolják, Salzburgban vagy Bécsben. Ha ez egy ilyen rossz dolog, ha ez egy ilyen teher, akkor hogy lehet, hogy egyébként sikerül megtévesztenie valamilyen árnyékhatalomnak 14 Nobeldíjast, ezer közgazdászt, plusz három ország o lyan jellegű vezetőit, akik azt mondják, hogy ők ezt a terhet szívesen magukra veszik. Kérem szépen, gondolják végig, hogy mit tesznek! De ebben a vitában a vitapartnereink nemcsak országgyűlési képviselők, hanem az Európai Néppárthoz tartozó pártok képvis elői. Az európai kereszténydemokrácia, amelyhez én nem tartozom, de tisztelem és becsülöm képviselőit. S mivel a CEUn oktatnak patrisztikát is - ez egyébként az egyházatyák tanításaival foglalkozó tudományág , tanítanak ott egy törvényt, amelyet a késői római császárok mondtak ki, és amely sok tekintetben a politikatörténeten végighúzódott. Az a törvény rövidebb volt, mint az önöké, tulajdonképpen bátrabb, kicsit velősebb, egy mondatból állt, úgy hangzott: „non licet esse vos” - nem szabad, hogy legyetek. Amikor már nem volt érv, akkor történetesen semmi mást nem tudtak mondani, hogy ez a törvény csak azért van, hogy ne legyetek. Igen tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Nagy biztonsággal állítom, hogy ha ebben a körben nem lenne érintett a CEU, akkor ez a törvényjavaslat nem születik meg. Ennek ugyanis a szakmai indíttatása nulla. Nulla! Mindenki, aki a felsőoktatással egy kicsit is törődött és foglalkozott is, tudja; Vinnai képviselő úr is helyesen mondja: azok a szabálytalanságok, amelyek itt előfordulnak, minden akkreditációs vizsgálatnál ilyen vagy hasonló előfordul. Kérem szépen, aki már egyetemen járt és nem csak hallgatott, az tudja, hogy az akkreditációs testület vizsgálata arra való, hogy kiderítse, hogy mi az, ami szabályos, és mi az, a mi nem szabályos. Egyébiránt kétségtelenül vannak olyan szabálytalanságok, amikor azt mondja egy intézménynek, az én egyetememnek, az ELTEnek éppúgy, mint államtitkár úr egyetemének, a Műegyetemnek, hogy itt vannak olyan tévedések, olyan félreértések, ame lyeket javítsatok ki. Jelentem, egyetlenegy alkalommal nem hoztak emiatt még törvénymódosítást a Ház elé. Soha! Ha az ELTE, ha a Debreceni Egyetem, ha Pécs, Szeged, Miskolc ilyen jellegű hibát vétett, önöknek még soha, soha egyetlenegy alkalommal nem jutot t eszükbe, hogy emiatt törvénymódosítást kell végrehajtani. Ennek a törvénymódosításnak egy és kizárólag az az oka: önök meg akarják szünteti a CEUt. És ennek nem szakmai a motiváltsága, hanem politikai a motiváltsága. (Közbeszólá sok az MSZP padsoraiból: Így van! - Németh Szilárd István: Nem igaz!) Tisztelettel kérem annak belátását, hogy az a problémakör, amit itt, ebben a törvényjavaslatban, módosításban előhoznak, nincs benne a magyar felsőoktatás tíz legfontosabb problémái közö tt. A diploma értéke, a felsőoktatás szerkezete, az autonómia kérdése, a felsőoktatási dolgozók bérezése,