Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 27. hétfő (209. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról szóló politikai vita - ELNÖK: - GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik):
1019 az európai uniós mérlegben a közvetlen hatások mellé a közvetett hatásokat, költségeket és hasznokat is számba kellene venni ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani azt, ho gy az európai uniós csatlakozásunknak valójában mi a mérlege, és ennek tudatában állapítsuk meg azt a stratégiát, amellyel Magyarország végre 26 év után és több mint tízéves európai uniós tagság után elindulhat a felzárkóztatás pályáján. Ugyanis addig, amí g nem tudjuk, hogy mit jelentett az európai uniós kohéziós pénzek felhasználása például Magyarországon, és itt különböző számokkal kábítjuk egymást és különböző statisztikákkal, addig a felzárkózás továbbra is várat magára. A Jobbik Magyarországért Mozgalo m ki is számolta 2011ben már azt, hogy mit jelentett az, hogy Magyarország a vámok eltörlésével, a beruházásösztönzés feladásával, a piacvédelemnek mint eszköznek a feladásával, az importliberalizációval, a deregulációval és a kényszerű privatizációval mi lyen károkat szenvedett el még az előtt, hogy az Európai Uniótól egyetlenegy garas is befolyt volna a magyar költségvetésbe. Ahhoz, hogy itt, Magyarországon végre a felzárkóztatás pályájára lépjünk, erről nagyon őszintén kell beszélni. Nagyon sajnálom azt, hogy Günther Oettinger elszólása, „őszödi beszéde”, amit a Handelsblattnak adott interjújában fejtett ki, kellett ahhoz, hogy Magyarországon egypáran a homlokukhoz kapjanak és azt mondják, hogy jé, atyaúristen, itt átvernek bennünket. Az Európai Unió és a mindenkori magyar politikai rendszerváltó elit, azok a kormányok, amelyek egymásnak adták a kilincset az elmúlt 26 évben, közösen a kohéziós politika lobogója alatt átverték a magyar társadalmat és az egész középkeleteurópai társadalmat, ugyanis mi azt hittük, hogy a kohéziós politika a mi érdekeinket és a mi felzárkóztatásunkat szolgálja. Csakhogy ez a fejlesztési politika egyre távolabb visz bennünket attól, hogy Magyarország a nyugateurópai országokhoz csatlakozzon és felzárkózzon. Ez egy teljesen fe lelőtlen kamikazepolitika, amit itt gazdaságpolitika címszó alatt a különböző kormányok, szociálliberális és magukat nemzetinek valló kormányok folytatnak az elmúlt 26 évben. Azt, hogy itt az európai uniós pénzek bizonyos esetekben nyilván hozzájárultak bi zonyos infrastrukturális fejlesztésekhez, ezt el kell ismerni, szépül az országunk, ennek nagyon örülni kell. De minden egyes fillér, amely nem kutatásfejlesztésbe, humán tőkébe, a magyar munkaerő mentális és fizikai erőnlétének a gyarapításába folydogál, az mindmind elvesztegetett pénz. Ugyanis az az egyedüli ráfordítás, ami megtérül nekünk hosszú távon. Minden más csak szépségtapasz és teljes mértékben kidobott pénz. Mesterházy Attila képviselőtársam említette például Írország példáját még soksok óráva l ezelőtt, amikor ez a vita elindult. Megemlítette, hogy vannak olyan példák, ahol a kohéziós politika, ugyanaz a kohéziós politika, ami Magyarországon nem vezetett el bennünket a felzárkóztatáshoz, más országokat a harmadik világból felemelte az Európai U nió élvonalába. Ilyen például Írország, amely a hetvenes években, amikor csatlakozott az Európai Unióhoz, Európa szegényháza volt, csak ott az ír politika képes volt arra, hogy egyesítse az ír társadalmat és rögzítse azt, hogy a pénzek felhasználásában van egyfajta célkitűzés, van egy kormányzati politika, egy fejlesztési politika, és kormányok jöhetnek, mehetnek, de ettől a politikától nem tágít Írország. Megvolt hozzá a társadalmi együttműködés és a társadalmi támogatás. De mit csinált Írország? Írország kijelölte azt a néhány területet, amelyben Írországnak komparatív előnye van, komparatív előnye van a világ összes többi országával szemben, és erre a néhány stratégiai ágazatra fókuszált. Kijelölte azt az egykét iparágat, azt az egykét szolgáltatást, am iben ők mindenkinél jobbak akarnak lenni a világon, és minden egyes fejlesztési pénzt, minden egyes forrást ezekre a területekre összpontosított. Magyarországon még ezt a vitát sem folytattuk le, hogy Magyarországon mi mit tekintünk komparatív előnyöknek, mit tekintünk olyan ágazatoknak, amelyekben Magyarország minden egyes országnál a világon jobb lehetne, ha ahhoz megfelelő tőke érkezik akár kohéziós alapból, akár hazai forrásokból. Tisztelt Képviselőtársaim! Ilyen a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, ilyen a kutatásfejlesztés, ilyen az innováció, amiben Magyarország élvonalbeli, és ami Magyarországon elhozhatná a valódi
