Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. február 20. hétfő (199. szám) - Egyes törvényeknek a nagypéntek munkaszüneti nappá történő nyilvánításával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
101 Lehetőséget kíván teremteni arra, hogy mindenki kötöttségek nélkül élhesse meg az ün nepek ünnepét. Ahogy az Balog Zoltán és Soltész Miklós államtitkár úr felszólalásában is elhangzott, én is szeretnék arra utalni, hogy Varga László református lelkész, aki 2010 és 2014 között a KDNP országgyűlési képviselője volt, 2011. május 9én önálló k épviselői indítványában kezdeményezte a munkaszüneti napok számának bővítését. Ő is nagypéntekre gondolt, a következő indokolással. Azt írja: „Nagypéntek ünnepe az Európa önazonosságát jelentő keresztény kultúra alapvető, egyik kiemelkedő napja, amit minde n magát keresztény egyháznak valló közösség a legnagyobb ünnepei között tart számon. Ezen a napon emlékezik a világ kereszténysége Jézus Krisztus megváltó halálára. Munkácsy Mihály Krisztustrilógiájától kezdve az útszéli keresztig minden erre a napra emlé keztet. Éppen ezért szükség lenne ezt a napot munkaszünetté nyilvánítani, ezzel is lehetőséget adni a hívő emberek számára az elmélyülésre, az áhítatra.” Vannak azonban, akik kifogásolják ezt a sok ünnepet. Miért kell gyarapítani munkaszüneti napok számát? Ez a kérdés persze mindig csak akkor vetődik fel a kételkedők részéről, amikor hitbeli elkötelezettségünket akarjuk megerősíteni. Ugyanis, ha visszatekintünk a XVIII. század Európájára, láthatjuk, hogy 120140 olyan vasár- és ünnepnap volt, amelyeken nemc sak a vallási, de a világi törvények is tiltották a munkavégzést. A fejlődő kapitalizmus idején a szabadnapok, az ünnepnapok számának csökkenése a termelés növelését, több bevételt és nagyobb haszon elérését szolgálta. Ez a haszonelvű szemlélet tovább ment a XX. században, egészen a rendszerváltozásig. A magyar kormány hitet tett amellett, hogy az életet befolyásoló ünnepeket a lakosság szabadon, kötöttségek nélkül, nyugodtan, családi körben, szeretetben élhesse meg. A mai eltorzult, erőszakos, teljesítmény kényszeres világban sokkal nehezebb az igazi értékeket felismerni. Ezért fontosak az ünnepek. Ezért a polgári kormánynak segítenie kell abban, hogy a jó, kiegyensúlyozott élet ígéretét az emberek ne csak gazdaságilag, hanem lelki és szellemi értelemben is felfedezzék. A kormány a maga sajátos eszközeivel csak azt tudja tenni, hogy nagypénteket munkaszüneti nappá nyilvánítja, de ahhoz, hogy ez a nap igazi ünnep legyen, az egyházak segítségére is szükség van. Ha körültekintünk szomszédos országainkban, ahogy itt elhangzott, akkor látjuk, hogy nagypéntek Lengyelországban, Szlovákiában már régóta ünnep, Csehországban 2016ban vált azzá, de Európa jó néhány országában, így például Németországban, Ausztriában, Olaszországban, Portugáliában jelenleg is munkaszüneti nap. Tisztelt Képviselőtársaim! Összegezve én csak azt kérem, hogy támogassák az egyes törvényeknek a nagypéntek munkaszüneti nappá történő nyilvánításával összefüggő módosításáról szóló T/12969 számú törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ( Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönjük. Most megadom a szót Gúr Nándornak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A nagypé ntek munkaszüneti nappá történő nyilvánítása más törvényeket is megmozgat. Ugye, érdekes módon öt törvény módosulásával is párosul a dolog, olyanokkal is, amikről nem gondoltam volna az előtt, mielőtt végigtallóztam. Az anyakönyvi eljárástól kezdve gyakorl atilag az egyes kikényszerítési és szabálysértési vizsgálatok eljárásán keresztül többfajta törvényt is megérint. De hát nem ez a lényeg. A lényeg valójában az, amit az előterjesztők is forszíroznak, hogy a keresztény liturgiában a nagypéntek gyakorlatilag a húsvét előtti pénteket jelenti. Nyilván ez az a nap, amikor gyakorlatilag a vallásgyakorló emberek egy kicsit a mindennapoktól visszavonultabban, elmélyedettebb állapotban, akár azt is mondhatom, hogy az igazságtól talán távol tartva önmagukat meditálna k - és sok minden az élet dolga körül. És hát egyfajta szigorú böjtöt is tartanak. Vannak