Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 12. szerda (174. szám) - A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2017. évi egységes költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. VAS IMRE (Fidesz): - ELNÖK: - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): - ELNÖK: - DUNAI MÓNIKA (Fidesz): - ELNÖK:
970 DR. VAS IMRE ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót. Szilágyi képviselőtársamnak azt szeretném javasolni, hogy ha bármikor is úgy dönt, hogy a politikai pályáról letér és más foglalkozást választ, akkor ne szájról olvasónak menjen el. (Szórványos derültség.) Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásokkal folyta tjuk. Megadom a szót Szilágyi György képviselő úrnak, Jobbikképviselőcsoport. SZILÁGYI GYÖRGY ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Vas képviselőtársam, szívesebben meghallgattam volna, hogy megcá folja azt, amit mondtam, miért nem mondta el, hogy akkor mire gondolt, amikor ilyen arcot vágott (Dunai Mónika: Gondolatszabadság is van!) , és mit mondott képviselőtársainak akkor, amikor ez volt. Sokkal egyszerűbb lenne. Tehát felállna és elmondaná, és ne m azt mondaná, hogy én tudoke szájról olvasni vagy nem. Az egész helyzet olyan volt, és ezt ön is tudja, gondolom, eltaláltam, pontosan ezt mondta nagyjából, most már ez biztos. A másik, hogy azt mondja Dunai Mónika képviselőtársam, hogy ő nem független, merthogy a Fideszben ül, és a Fideszt képviseli. Képviselőtársam, nem a Fideszt kellene képviselnie, hanem azokat a választópolgárokat, akik beültették ide a parlamentbe. Mi is azokat próbáljuk meg képviselni, a magyar emberek egészét próbáljuk meg képvise lni, nemcsak a jobbikosokat egyébként, hanem minden olyan magyar embert és minden olyan választópolgárt, aki ebben az országban él, hiszen ez lenne a dolgunk, és nem pártokat kellene képviselnünk. (13.30) Az pedig, hogy mennyire független ma Magyarországon a média és főleg a közmédia, arra elég azt megemlítenem, hogy az M1 csatornát országosan a társadalom „Migráns 1” tévének hívja. Ez a „Migráns 1” tévé elnevezés pedig semmi más, mint az, hogy önök a párt, a Fidesz érdekében egy politikai hecckampány kellő s közepébe állították az M1 tévét. A közszolgálatiság arról szól, hogy az önök érdekeit képviseljék ezek a médiumok, az önök érdekei szerint működjenek, és próbálnak egyre nagyobb piacokat kihasítani a média piacából. Éppen ezért van most már a TV2 Andy Va jna kezében, aki szintén önökhöz köthető, és éppen ezért épül az a habonyi birodalom közpénzből, több száz millió forintos állami megrendelésekből, amelyet szintén önök építenek fel, hogy az embereket befolyásolni tudják a hazugságaikkal e sajtóorgánumokon keresztül. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Folytatjuk a kettőperces felszólalásokat. Megadom a szót Dunai Mónika képviselő asszonynak. DUNAI MÓNIKA ( Fidesz ): Köszönöm szé pen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha most osztályoznám Szilágyi Györgyöt, hogy hogyan adta vissza az én mondanivalómat, akkor azt mondom, hogy 50 százalék. Ez különféle helyeken különféle osztályzatot jelent. (Mirkóczki Ádám: Pont kettes!) Ha valaki na gyon enyhe, akkor hármas, mondjuk, az ötös skálán, ha nagyon szigorú, akkor kettes, vagy akár még a kettest sem éri el, merthogy 51 százaléktól van nagyon sok osztályzati skálánál a kettes határa. Tehát a felét adta vissza annak, amit elmondtam. Egyetértek önnel abban, hogy a választókerületemet is képviselem, de ezt mondtam. Én azt mondtam, és ezért az 50 százalék mínusz, amit nem hallott meg, hogy a Fideszt képviselem, és a választókerületemet természetesen, és még azt is mondtam, hogy Rákosmentét és Kőbá nyát. Azt kérem szépen, hogy máskor egy picit - ha ötöst szeretne kapni a visszamondott szövegekre - figyelje és kövesse gondosan végig a mondanivalómat. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK :