Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 11. kedd (173. szám) - Az általános közigazgatási rendtartásról, valamint A közigazgatási perrendtartásról szóló törvényjavaslatok együttes általános vitájának megkezdése - DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
855 Köszönjük a felszólalást. Most megadom a szót Bárándy Gergelynek, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem olyan régen tárgyaltuk a polgári perrendtartásról szóló új törvé nytervezetet, új kódexet, és abban a vitában nagyon komolyan is vettük ezt, fölkészültünk a vitára, és egy közel 30 perces vezérszónoklatot tartottam. Most nem fogok ennyit tartani, nem azért, mert ez a két előttünk fekvő törvény egyébként kevésbé volna fo ntos. Hogy ennek a jelentőségét mutassam, én azt kértem kifejezetten a szakértő kollégáimtól, hogy számomra is persze, de elsősorban a többi képviselő számára, akik olyan mélységben nem ismerték meg ezt a két törvényt, egy nagyon részletes szakmai annotáci ót, vezetői összefoglalót készítsenek - itt van a kezemben (Mutatja.) , mintegy 20 oldal terjedelemben történt ez meg , hogy valóban kompetens módon tudjunk adott esetben ebben a vitában részt venni. Azonban sajnálattal látjuk azt, hogy miniszter úrnak szo kása az, hogy a fontos kódexek vitájában elmondja a saját mondandóját, az expozéját, majd anélkül, hogy a pártok véleményét, a vezérszónokok véleményét megvárná, távozik az ülésteremből. Gondolom, hogy ez nem magánügyben történik, hanem közügyben, de vagy ő nem veszi komolyan a parlamentet, és ezzel sérti meg a tekintélyét, vagy a kormány nem hagyja neki, hogy komolyan vegye a parlamentet és ne sértse a tekintélyét. Az nem megy, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy miniszter ide bejön, elmondja az expozét, é s távozik anélkül, hogy a pártok véleményét, a vezérszónokok véleményét végighallgatná. Éppen ezért én nem tartom érdemesnek ezt a vitát arra, hogy részletszabályokról beszéljek a parlamenti megszólalásom során. És azt is szeretném előre jelezni, hogy az M SZP frakciója távol fogja magát tartani ettől a vitától, ha a mi véleményünk sem érdekli a kormányt, őszintén szólva, ez viszonos, a kormányé se minket. A másik, amit viszont megjegyeznék - és itt már tartalmi vitám van, ami miatt egyébként szintén rövidre fogom a hozzászólásomat , hogy én nem osztom azt az álláspontot, amit egyébként Répássy képviselő úr szakmai alapon érvelt, amely szerint valójában ennek a két kódexnek ne lenne szorosan köze ahhoz a be nem nyújtott törvénytervezethez, ami kétharmados, s arkalatos és a közigazgatási bíróságok létrehozását célozza. Tisztelt Képviselőtársaim! Először talán meg kellene határozni azt a struktúrát, aminek az eljárási szabályait most szeretnénk megalkotni, és nem pedig fordítva, egy olyan struktúra, ami még nem dőlt el, hiszen ötpárti egyeztetés alatt áll, a kormány nem határozott róla, hogy hogy szeretné ezt látni, ahhoz igazítunk most részletszabályokat. Én azt gondolom, hogy a folyamatot meg kellett volna fordítani, ugyanis ez olyan, mintha - mondjuk - egy spo rtverseny részletszabályait akarnánk úgy meghatározni, hogy még az sem dőlt el, hogy milyen pályán játszunk, az sem dőlt el, hogy kicsine vagy nagyon, füvesen vagy salakoson, fedetten vagy szabad ég alatt. Én azt gondolom, hogy amíg az nem dől el, hogy le sze közigazgatási bíróság vagy nem, addig teljesen fölösleges arról tárgyalni, hogy a közigazgatási eljárásnak egyébként mik a részletszabályai. Van tehát egy olyan törvénycsomag előttünk most, aminek hiányzik a szervezeti lába. Tudjuk azt, és itt nyilván említeni kell - mások is tették, egészen más hangsúllyal, én is más hangsúllyal fogom , hogy a kormány tervezte a közigazgatási bíróságok felállítását, amiről - még egyszer mondom - az egyeztetések folyamatban vannak, azonban az látszik, hogy jó eséllyel nem lesz meg a kétharmados támogatottság ehhez. Nos, tisztelt képviselőtársaim, ha nincs meg a kétharmados támogatottság ehhez, és ez eldőlt, akkor másként kellett volna és más szövegezéssel benyújtani az előttünk fekvő két törvényjavaslatot. Ha meglesz, mert önök úgy ítélik meg, hogy meg tudják szerezni a kétharmados támogatottságot, ami most nem látszik valószínűnek, akkor megint más szöveggel kellett volna beterjeszteni ezeket a javaslatokat. Nincs ilyen A, Bverzió, ilyen alternatíva, hogy a végén mód osító javaslatokkal azt fogadjuk el, amelyik éppen passzol ahhoz a