Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 10. hétfő (172. szám) - Schmuck Erzsébet (LMP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Miért teszi tönkre a kormány pont azokat, akiket támogatni akar?” címmel - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): - ELNÖK:
698 Ugye, Európában nagy vita zajlik a kohéziós pénzek sorsáról, minél lassabban és minél nehezebben hívjuk le ezeket a pénzeket, annál nagyobb veszélyben vannak azok részéről, akik nettó befizetőként számon kéri k ezeknek a pénzeknek a felhasználását, és megpróbálják bebizonyítani, hogy ezeknek a közös pénzügyi alapoknak nincs értelme és szüksége. Tehát a kormány az Európai Bizottságtól folyamatosan nyomás alatt van a gyors kiírás érdekében. Ma a V4ek közül az el sők között vagyunk, 20 százalékkal több pénzt írtunk ki, mint amennyit a mögöttünk járó Csehország. Változtattunk azon is, hogy hogyan kerüljön összeállításra a pályázati fölhívás. Én megértem, akceptálom, és az észrevételek nagy részét el is tudom fogadni , amit képviselőtársam mond, de szeretném fölhívni arra a figyelmét, hogy külön gondot fordítunk arra, hogy a pályázati fölhívások előtt széles körű társadalmi egyeztetés legyen, sőt 30 napon keresztül a pályázat megjelenése után mindenki megnézheti a pály ázatot, és hozzá is férhet ehhez. Kiiktattuk a pályázatírókat ebből a rendszerből, nincs semmi olyan pluszelőny, amit egy pályázatíró biztosítani tud, legyen szó akár civil szervezetről, önkormányzatról vagy gazdasági vállalkozásról. Szeretném fölhívni arr a is a figyelmét, hogy megszüntettük a korábban átláthatatlan pályázatértékelési rendszert, ma egy teljesen transzparens pályázatértékelési rendszer van, 2300 állami tisztviselő értékeli a pályázatokat olyan kiválasztási rendszerben, amely teljesen követhe tő, és felelősség vállalására van lehetőség a pályázatok elbírálása és értékelése alapján. Ezeket azért mondtam el, képviselőtársam, mert szeretném, ha érzékelné, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy minél hamarabb megnyissa a forrásokat, m inél nagyobb társadalmi konszenzus legyen a pályázati kiírások tartalmát illetően. És igen, utána is módosítunk még, mert azt szeretnénk, hogyha nem ragadnának benn pénzek az utolsó időszakra, nem lennének fölhasználatlanul források, hanem minél hamarabb j ussanak el a civilekhez, az önkormányzatokhoz és a vállalkozásokhoz is azok a források, amelyek Magyarország számára meg vannak nyitva. Ezért van negyedéves egyeztetési mechanizmus az ipari és kereskedelmi kamarával; ezért vannak társadalmi egyeztető bizot tságok a pályázati felhívások előtt; ezért van folyamatos konzultáció az önkormányzati szövetségekkel, például a területi operatív program pályázati kiírásait illetően. Ezek után is lesznek módosítások, még a pályázat megjelenése után is, mert az a célunk, hogy minden pénz eljusson a kedvezményezettekhez, az Európai Unió által diktált bürokratikus feltételek ellenére is. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Kérdezem frakcióvezető asszonyt, elfogadjae a miniszter úr válaszát. SCHMUCK ERZSÉBET ( LMP ): Nem, nem tudom elfogadni miniszter úr válaszát. Valószínűleg miniszter úr nem elég jól figyelt arra, amit mondtam: a kisebb szervezeteknek nem az a fő problémája, hogy nincsenek kinyitva a pályázatok, hanem az a probléma, hogy napról napra mindenféle vonatkozá sban változtatják, kiszámíthatatlanná teszik, gyakorlatilag a kisebb szervezeteket kizárják ebből a lehetőségből. Én azt tudom mondani miniszter úrnak, azt tapasztaltam meg, hogy a rendszerváltás után a magyarországi környezet, természetvédő zöldmozgalom európai szinten is a lehető legjobban szervezett és legjobban működő mozgalom volt, mára gyakorlatilag ez a mozgalom bedőlt, köszönhetően annak, hogy nincsenek hazai források, és igazából nincs lehetőségük arra, hogy európai uniós forrásokhoz hozzájussanak . És az nem válasz arra, amit a miniszter úr mondott, hogy minden pénzt ki akarnak nyomni. Ha ez valóban így történik és nem megfelelően előkészítetten, akkor nemcsak a kicsik, de a nagyok sem fognak hozzáférni. Köszönöm. ELNÖK : Képviselő asszony nem fogad ta el a választ. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadjáke miniszter úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)