Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. szeptember 27. kedd (170. szám) - Az egységes elektronikus ügyintézési rendszer kialakításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vita - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
530 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nincs köztünk vita abban, hogy az elektronikus ügyintézés f ontos dolog, és ennek a mielőbbi elősegítése és a szükséges törvényi, technikai hátterének a megteremtése közös feladatunk, azt is lehet mondani, hogy kormányokon átívelő feladat. Ezt egyébként annak idején, legfőképp a szavak szintjén, a szocialista kormá nyok is elmondták. Az előttünk fekvő javaslat nagyon sok törvényt módosít. Javarészt egyébként technikaiak ezek a módosítások, hiszen az eügyintézéshez megfelelő jogszabálymódosítások kellenek, és a különböző törvényekben ezeket át kell vezetni, ez rendb en is van így. Való igaz, hogy lehet találni olyan módosításokat is, amelyek esetleg, úgy érezzük, nem minden esetben indokoltak, hogy idekerültek, de azt mondom, hogy javarészt itt technikai módosításokról van szó, államtitkár úr, tehát én nem mondom azt, hogy ez egy olyasmi salátatörvény, amivel találkozni szoktunk, hogy különböző területeket csomagolnak össze. Ez valóban azért valamilyen útonmódon itt az elektronikus ügyintézés tárgykörében született. Viszont egykét dologra én is fel szeretném hívni a figyelmet. Amikor ide az Országgyűlés elé visszavissza kerülnek ezek a javaslatok, mindig megvitatjuk, hogy milyen jó, és mennyire kellene támogatni az eügyintézést, de azt láthatjuk, hogy sajnos az iram, ami a közigazgatást illeti, sokszor elmarad attól , amit prognosztizáltunk, és reméljük, hogy a jövőben nem ezek a tendenciák fognak érvényesülni. Kimondható, hogy már 2,1 millió ember rendelkezik ügyfélkapuval Magyarországon. (15.20) Ez egyrészről lehet egy jó szám, másrészről, ha mondjuk, a szavazó korú állampolgárokhoz viszonyítjuk, akkor bizonybizony ez az egynegyede. Tehát én inkább egy szkeptikus hozzáállásnak adnék hangot, hiszen a különböző előnyök és a különböző, az ügyintézést könnyítő szolgáltatások ellenére egyelőre a népesség ötöde vagy kicsi t több mint az ötöde és a szavazó korú állampolgároknak, tehát a felnőtt korú állampolgároknak az egynegyede az, aki egyáltalán ügyfélkapuval rendelkezik. Örülünk neki természetesen, ha bővítik azon ügyek körét, amelyekben az eügyintézésre lehetőség lesz. Ahogy elmondtam, ennek támogatói vagyunk. Az új személyi igazolvány esetében is egy olyan koncepció került kidolgozásra, amely esetében még nagyon sok tartalék van a rendszerben, ki lehet dolgozni olyan megoldásokat, amelyeket ehhez még hozzá lehet kötni. Annak idején ezt egyébként pont emiatt támogattuk, hogy lépjünk egy lépést előre. Viszont ami elszomorító: annak ellenére, hogy úgy tűnik, vagy a kormány legalábbis azt mondja, hogy mindent elkövet, és ennél gyorsabban nem lehet ezeket az intézkedéseket b evezetni, teljesen egyértelmű - és ezt a tájékoztató anyag is, amit a törvényhez kaptunk, megerősíti , hogy sajnos világviszonylatban a pozíciónk, Magyarország pozíciója, ami - és ENSZstatisztikáról beszélünk - az ekormányzatra vonatkozik, egyre rossza bb. És lehet, hogy mi haladunk előre, de akkor a világ még gyorsabban halad. Hiszen 2010ben még a 27. helyen voltunk, most sajnos a 46. helyen vagyunk, ami hangsúlyozom: lehet, hogy nem azt jelenti, hogy mi nem léptünk előre, de sajnos ezen hat év alatt, tulajdonképpen a Fideszkormányok ideje alatt nem sikerült azt az iramot, azt a lépést tartani, amit a világ egyéb részein meg tudtak tenni. Egyébként Európában, és itt nemcsak az Unióról beszélünk, 43 európai ország közül a 30.ak vagyunk, és sajnos az eu rópai átlagot nem érjük el, ami a különböző elektronikus szolgáltatások igénybevételét jelenti. Tehát van mit fejlődni, van hová előrelépni. Természetesen nem gondoltuk azt, hogy ez egyik napról a másikra megvalósul, de azt azért elvárnánk, hogy egy kicsit az iramon gyorsítsunk, lévén, hogy ezek a számok, amiket elmondtam, arra utalnak, hogy 2010 óta az élmezőnyből sajnos a középmezőnybe csúsztunk vissza. Azt is el kell mondjam, hogy egyeztetve olyan emberekkel, akiknek alkalmazniuk kell az elektronikus re ndszert, például ügyvédkollégákkal, elmondták, hogy bizonybizony egyrészről jó, hogy bevezették ezeket az új eljárásokat, de eléggé széttagolt lett a rendszer. Hiszen annak idején a cégügyekben, cégbírósági ügyeknél ezt bevezették, akkor erre kialakult eg y rendszer, különböző kártyákkal és hitelesítő elektronikus, minősített aláírásokkal. Most, ahogy engem tájékoztattak, ez a