Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. szeptember 27. kedd (170. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára:
451 unokaöccsei szereztek 200 ezer forint alatti ár on hektáronként termőföldet az államtól. Szijjártó miniszter úr saját maga vagyonosodik, nyilván családi segítségből. Rogán Antal úr szomszédját említettem, ugye, megtudtuk, hogy Mengyi Roland felesége ért el vállalkozói sikereket, most már tudjuk, hogy Si monka képviselőtársunk is nagyon sikeres vállalkozóként működik feleségével, Becsó Zsolt képviselőtársunknak a testvérével közös cége alapvetően jól gazdagodott az elmúlt időszakban, és nyilvánvalóan a miniszterelnök úrnak nemcsak a felesége, hanem a feles ég testvérei, azok sógorai, hanem most már az aranyvő és annak családja is jól gazdagodik. És ott a gazdagodás mértéke olyan, hogy most már be kellett vonni a helyi gázszerelőt is annak érdekében, hogy szét lehessen tolni ezt a vagyont. Az egész olyan, hog y a ledlámpák fényével alig lehet látni ezt a családi összefonódást, ami látszódik. Azt szerettem volna, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy ez nem egy ritka dolog. Valószínűleg egy időben még kötelező olvasmány volt Móricz Zsigmondtól a Rokonok, amit sz eretnék kérni, ha már itt van Rétvári államtitkár úr, képviselőtársunk, hogy lehet, hogy megint kötelezővé kellene tenni, hogy felkészüljön a magyar társadalom arra, hogy mire számíthat a közéletben. A Rokonokban ezt írja Móricz Zsigmond: „Magyarország a r okonságok és a panamák lápvilága. Ez egy olyan furcsa ingovány, hogy aki ebbe beleplántálódik, vagy akklimatizálódik, vagy elpusztul. Olyan növények, amelyek szeretik ezt a nedvdús talajt, buja virágokat hajtanak. Azok, akik nem szeretik, belefúlnak a sárb a.” Úgy tűnik, hogy az önök családtagjai és vezérkaruk rokonsága nagyonnagyon jól használják ezt a nedvdús talajt. Hiszen miniszterek, államtitkárok és képviselők, azok szülei, testvérei, sógorai, nagybácsik, unokatestvérek, jönnek a szeretők, azok szülei , rokonai, majd jönnek a jó barátok, a régi csoporttársak, iskolatársak, a szomszédok, családi gázszerelők és még akiket be kell vonni, hogy ne legyen olyan nagy a lebukás kockázata. Gyakorlatilag a FideszKDNPkormányzás 2016ban erről szól. Meglepőe ez? Ismét visszatérek Móricz Zsigmond örökbecsű művéhez: „Hm, hm. Csupa rokon. Csupa rokon az egész világ. Mindenfelé csak rokonok. Mindenkinek van egy szegény rokona, akit el lehet helyezni. Azok aztán, ha már benne vannak az állásban, semmit se csinálnak, s e gondolatuk, se ötletük, se szorgalmuk tovább nincsen.” Persze, a ’30as évek óta változott a világ, és ma már nem elég egy zsíros állás, ma már kell föld, kell a barlang, kellenek a trafikok, kell az útépítési koncesszió, kell a vadászterület, kellenek a z ingatlanok, az önkormányzati lakások és alapvetően minden, ami pénzt ér. Mint elmondtam felszólalásom elején, szeretném, ha rögzülne: egy jól szervezett, részben családi alapon működő bűnszövetkezet beépült a törvényhozásba, és arra szövetkeztek, hogy le nyúlják a közvagyont. Erről szól a magyar közélet. És közben, úgy látszik, nincs jövője az oktatásnak, nincs jövője az egészségügynek, nincs jövője a magyar vidéknek, nincs jövője a magyar fiataloknak. És alapvetően nincs jövőjük az állampolgároknak lassan egy egészséges környezethez, hogy felneveljék gyermekeiket és itt éljenek. Mondhatják azt, hogy mi volt az elmúlt nyolc évben, mondhatják azt, hogy mi volt azt megelőzően, és minden bizonnyal tényleg mindenki lopott, és úgy érzik, ez önöket is felmenti. U gyanakkor elfelejtik azt, hogy ennek áldozata lassan egy egész ország. Erre szerettem volna felhívni a figyelmet, alelnök úr. Köszönöm szépen a szót. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Az elhangzottakra Dömötör Csaba áll amtitkár úr fog válaszolni. DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára : Köszönöm, elnök úr. Meglehetősen szerteágazó, elhadart felszólalás volt (Közbeszólások a Jobbik és az MSZP soraiból) , és ezért nincs könnyű dolga az embernek, amikor er re pár percben mind reagálni kell. (Az elnök csenget.) Engedje meg, hogy azt mondjam, hogy számos olyan alaptalan állítás hangzott el, ami nem állja ki a tények és az igazság próbáját, ezeket hadd utaljam a szokásos politikai hisztériakeltés kategóriájába.