Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. szeptember 26. hétfő (169. szám) - Gőgös Zoltán (MSZP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Miért teszik tönkre szándékosan a magyar vidéket?” címmel - ELNÖK: - GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP):
384 WITZMANN MIHÁLY ( Fidesz ): Köszönöm szép en. Államtitkár úr válaszát természetesen elfogadom, hiszen tulajdonképpen, ahogy az előbb én is említettem, 2010 óta valóban egy új gazdaságpolitika bontakozott ki Magyarországon, amelynek számos bírálója és számos negatív kritikája volt határainkon belül és kívül is. Mégis azt tapasztalom az általam képviselt Somogy megyei 4. számú választókörzet településeit járva, legutóbb például a siófoki és a tabi járási területek statisztikai adatait kézbe véve, hogy ennek az újfajta gazdaságpolitikának, ami a makro gazdaság szempontjából egyértelmű fejlődést mutat, kézzelfogható jelei vannak vidéken is. Növekszik az építkezések száma, a beruházások száma, az embereknek sikerül egy kicsit félretenni, egy kicsit többet félretenni, akár nyaralásra vagy egyéb befektetése kre, és ami nagyon örömteli, hogy a foglalkoztatottságban is jelentős előrelépést sikerült elérni. Én arra kérem államtitkár urat, illetőleg államtitkár úron keresztül Magyarország Kormányát, hogy a jövőben is folytassák ezt a fajta gazdaságpolitikát a mag yar emberek életkörülményeinek további hatékony javítása érdekében. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Gőgös Zoltán (MSZP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Miért teszik tönkre szándé kosan a magyar vidéket?” címmel ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr az államtitkári választ elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Gőgös Zoltán, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a földművelésügyi miniszterhez: „Miér t teszik tönkre szándékosan a magyar vidéket?” címmel. Gőgös Zoltán képviselő urat illeti a szó. GŐGÖS ZOLTÁN ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Én az utolsó kérdésként felírtam, mert ezt le kell adni előre, hogy „ugye, nem fut el a válaszolás elől, miniszter úr?” Hát megint elfutott, úgyhogy így kénytelen vagyok öntől egykét dolgot megkérdezni. (Dr. Kovács Zoltán: Te hányszor válaszoltál Gráf helyett?) Persze, ebben olyanok is vannak, amit nyilván jobban szerettem volna őtőle, de talán megbízta, hogy válaszoljon rá. Több írásbeli kérdést is tettem fel a Hortobágy, Kishantos kapcsán, többek között arról, hogy hogyan létezik az, hogy miután a Kúria úgy döntött, hogy törvénytelen az állam és a Mezővidék Bt. között kötött földbérbeadás i szerződés, és itt a felperes a Kishantosi Nonprofit Közhasznú Kft. volt, hogy még mindig nem intézkedtek semmit. Erre ahelyett, hogy normális választ adtak volna, engem oktattak, államtitkár úr. Engem nem kell oktatni, én úgy gondolom, időnként oktatásra a minisztériumnak lenne szüksége, mert egyszerűen fogalmam nincsen, hogy milyen alapon húzzák, halogatják ezeket a döntéseket. Ráadásul nincs is értelmes magyarázat arra, hogy hogyan adhattak bérbe építési vállalkozónak olyan területet, ami húsz éve bioga zdálkodás alatt volt. Hogyha erre nekem most megpróbál értelmes választ adni, azt nagyon megköszönöm, de azért azon túl, hogy mert lejárt a szerződés, azért ennél egy kicsit komolyabb választ szeretnék várni. A másik: hogyan fordulhatott elő például a hort obágyi földbérbeadásnál, hogy olyan, korábban soha állattenyésztéssel nem foglalkozó kereskedő kapott több száz hektár földet, aki odáig vetemedett, hogy lépfenés húst vitt be a közétkeztetésbe? Majd ez még nem volt elég, akkor még nem vették el tőle a föl det, csak másodszor, amikor már nemcsak hogy bevitte, hanem a településre is bekerült a lépfene. Államtitkár úr, a helyiek szerint azért nem vették el, mert a Fidesz kampányát finanszírozta. Azért erre is kell ám majd valami választ adni: tényleg úgy gondo lják, hogy ehhez a szakmához mindenki ért és bármit megtehetnek?