Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. december 13. kedd (198. szám) - Döntések előterjesztések tárgysorozatba vételéről - Napirend utáni felszólalók: - ELNÖK:
3769 KomáromEsztergom megyeiek százezer forintos karácsonyi költségvetése mögött; s noha a karácsony nyilván nem a materiális javak beszerzéséről szól, és a pénz sem boldogít, viszont azért annak hiánya kifejezetten boldogtalanná tesz. Sokat tudnának erről mesélni a megye perifériává süllyedt déli részének kilátástalanságba taszított településein lakók. Mert hiszik vagy sem, kedves kormánypárti képviselőtársai m, a Fideszféle magyar reformok errefelé valahogy mégsem működnek. Tartok tőle, hogy a végén még majd elkezdhetjük ezért szégyellni magunkat, hiszen ha a PISAfelmérés Lázár Jánosféle magyarázata, miszerint a sokkolóan rossz eredményekért nem a kormány, hanem a tanárok a hibásak, megállja a helyét, akkor ezt bizonyára alkalmazni lehet az állami mentőkötél nélkül fuldokló Somogyország leszakadt járásainak esetében is. Szóval, véletlenül sem a térséget a térképről letörlő vörös- és narancsszínezetű kormányo k a felelősek, mondjuk azért, hogy ebben az egyetlen megyében több regisztrált munkanélküli van, mint egész Vas, GyőrMosonSopron és KomáromEsztergom megyékben, hanem az itt élő emberek; ilyen egyszerű ez, legalábbis a habonyi logikát követve. Mit lehetn e hát kívánni mégis DélSomogy karácsonyfája alá? Nem úri népek laknak errefelé, így az egyes előkelőségek számára a Maslowpiramis csúcsát jelentő helikopteres önmegvalósítás messze áll az itteniek vágyaitól. Szó sincs itt valamiféle bűnös mohóságról, his zen józan ésszel kevesen remélik, hogy az isteni vagy a kormányzati kegy majd napi 9,5 milliós osztalékban mosolyog rájuk, belátják ők, hogy nem olyan tehetségesek és szorgalmasak, mint a polihisztori talentummal megáldott Mészáros úr. De még csak olyasfél e luxuscuccokra sem áhítoznak karácsony alkalmából a délsomogyiak, mint a propagandaminiszter 700 ezer forintos méregdrága Berluti aktatáskája vagy a korábbi, 400 ezret érő, puccos Vuitton ridikülje. Kormánypárti és ellenzéki honpolgár viszont egyként jó néven venné, ha ott találnának egypár dobozt DélSomogy jelképes közös karácsonyfája alatt, és valami olyan ígéret lenne az egyikben, hogy: „Kedves délsomogyiak, Kaposfőtől Darányig, Gyékényestől Hedrehelyig! Szégyelljük, hogy mulasztásaink miatt olyan jo gos érzés lehetett úrrá a DélSomogyban élőkön, hogy a nagypolitika mostohagyerekként bánik a magyar vidék ezen csodálatos szépségű szegletével. Mi, a tisztelt Ház miniszteri bársonyszékeiben ülő, az emberek szolgálatára felesküdött potentátjai szent fogad alommal ígérjük, hogy ettől kezdve jobban odafigyelünk majd az önök szűkebb pátriájára is. Sajnáljuk, hogy az elmúlt évtizedekben kénytelenek voltak úgy érezni, hogy leírtuk a maguk falvait, és megfeledkeztünk az önök községeiről.” Aztán, ha jóságos lesz D élSomogy Jézuskája, akkor lesz ott még egy másik ajándékos doboz is a képzeletbeli fa alatt. Benne papír, Rétvári államtitkár úr december 6án egy napirend előtti felszólalásra elmondott válaszának aranybetűkkel írt szövegével, miszerint „A politikusnak a tiszteletet legfőképp a választók iránt kell kimutatni. Ezt úgy tudja kimutatni, hogy azt a véleményt, amit megfogalmaznak, magára nézve kötelezőnek tartja. Hiszen a titulusunk is az, hogy képviselő, képviseljük tehát az emberek véleményét, érdekeit.” De szép is lenne, ha ettől kezdve aztán így is cselekednének! (15.20) S ha példának okáért egy faluközösség egyként kiáll az iskolája mellett, akkor azt nem zárják be, de ha mégis, és erre válaszul a felháborodott helybéliek, védendő jövőjüket, kiállva intézm ényük mellett, több aláírást összegyűjtenek, mint ahányan a településen a Fideszre szavaztak, legalább arra érdemesítik majd az ott élőket, hogy méltóztatnak legalább válaszolni a petíciójukra. Reméljük, hogy az uborkafára felkapaszkodott nagyparaziták ajá ndékos dobozainak közpénzmilliárdokkal való tömködése mellett valamelyik illetékesnek azért eszébe jut majd ezeket az előbb említett apró meglepetéseket is odarakni DélSomogy karácsonyfája alá. Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok! Köszönöm a figye lmüket. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.) ELNÖK :