Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. december 12. hétfő (197. szám) - A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2016. november 22-i ülésnapján elfogadott, az egyes állami és önkormányzati tulajdonú ingatlanok ingyenes átadásáról szóló törvényhez benyújtott törvényalkotási bizottsági jelenté... - ELNÖK: - HISZÉKENY DEZSŐ (MSZP):
3614 önkormányzatok számára, és adta tulajdonba. Ugyanebben az időszakb an 18 közhasznú szervezet és 18 egyház kapott 2222 állami tulajdonú ingatlant ingyenes tulajdonba. Tisztelt Országgyűlés! 2016. november 22én az Országgyűlés már megszavazta az önök előtt fekvő törvényjavaslatot, amelyet köztársasági elnök úr alkotmányos jogával élve küldött vissza a tisztelt Ház részére megfontolásra. A köztársasági elnök úr kifogásolta, hogy a tulajdonos önkormányzat döntésének mellőzésével kerül sor az Erzsébet tér mint közpark állami feladatként történő üzemeltetésére, illetve annak á tvételére, kifogásolta továbbá azt is, hogy az előzetes egyeztetés az Erzsébet tér részét képező ingatlanok átadása tekintetében a Fővárosi Önkormányzattal elmaradt. A kormányzat álláspontja ebben a kérdésben világos. Eszerint a tulajdonátruházás jogalapja a nemzeti vagyonról szóló törvény azon rendelkezése, amely szerint, ha a törvény helyi önkormányzat feladatát továbbiakban állami feladatként állapítja meg, akkor ez esetben ennek a feladatnak az ellátását közvetlenül szolgáló és az ahhoz szükséges vagyon elem tulajdonjoga ingyenesen átruházásra kerül. E szabály alapján a tulajdonos helyi önkormányzat külön döntése a kérdéses vagyonátadás tekintetében nem törvényi eljárás. A nemzeti vagyonról szóló törvény hivatkozott rendelkezése alapján törvényben kell re ndelkezni a feladatátadásról, és ezzel összefüggésben a vagyon tulajdonjogának átruházásáról is, amelynek jelen törvényjavaslat eleget tesz. A törvényjavaslat vitájának lezárásaként újból köszönetet kell mondanom a Törvényalkotási bizottság tevékeny közrem űködésének, és annak a módosító indítványnak az elfogadása, ami előttünk fekszik, amely a köztársasági elnök úr döntése, illetve visszaküldése miatt technikai jellegű módosításokat tartalmaz, természetesen indokolt és elvárt. Köszönöm szépen megtisztelő fi gyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tájékoztatom önt, hogy 4 perc 18 másodperc időkeret áll majd az ön rendelkezésére a zárszó elmondására. Most megkérdezem képviselőtársaimat, hogy ki kíván felszólalni a vi tában. A vita időkeretes, az időkeretet a hirdetőtábla tartalmazza. Elsőnek az MSZP képviselőcsoportjából Hiszékeny Dezső képviselő úrnak, az Országgyűlés jegyzőjének adok szót. Parancsoljon, képviselő úr! HISZÉKENY DEZSŐ ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Aki végigkísérte ennek a törvénynek itt a Házban az útját, valamint tüzetesen tanulmányozta az ezzel kapcsolatos anyagokat, többek között azt is, amit a köztársasági elnök úr küldött a parlament számára, az valah ogy egy ilyen tudathasadásos állapotba kerül. Megpróbálom megvilágítani, hogy miért. Egyrészt a törvényjavaslat első része 35 esetben az önkormányzatok számára állami tulajdonú ingatlanokat biztosít annak az érdekében, hogy az adott városokban, települések en lévő közparkok üzemeltetése normális mederben folyhassék; többek között azért, mert ezeken a településeken az adott közpark területén kisebbnagyobb tulajdoni hányadban állami tulajdonban voltak egyes területek, és ez akadályozta azt, hogy normál módon üzemelhessenek ezek a közparkok. Azt gondolom, hogyha ezt az ember így végiggondolja, akkor arra a következtetésre juthat, hogy ez egy teljesen normális, érthető és indokolható folyamat. Hiszen valóban, azok a területek, amelyeket egy adott önkormányzat üz emeltet, legyenek az önkormányzat tulajdonában. Azt gondolom, hogy ilyen esetben az adott közparknak a fejlesztése is sokkal egyszerűbb. Ez egy teljesen érthető és indokolható dolog. Ugyanakkor, amikor tovább olvassa a törvényt, egy nagyon érdekes megállap ításra juthat, tudniillik, hogy van egy olyan terület, ahol ennek pont a fordítottját próbálják meg a törvényben megfogalmazni. Nevezetesen azt, hogy Budapesten az Erzsébet teret, ami önkormányzati tulajdonban van, állami tulajdonba vennék. Az ember előszö r értetlenül áll, hogy vajon miért. Ha az állam nem képes az ország 35 különböző területén ezeket a parkokat valóban normális módon