Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. szeptember 26. hétfő (169. szám) - Napirend előtti felszólalók: - KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (LMP):
349 nagyon fontos a lakosság együttműködése ebben az esetben, úgyhogy én is erre kérek mindenkit: bárki bármit tud ezzel kapcsolatban, segítse rendőreink munkáját. A na pirend előttimnek azt a címet adtam, hogy kinek az érdekeit szolgálja a magyar kormány. Hadd kezdjem ezt a felszólalást egy olyan alapigazsággal, amit normális körülmények között nem is kellene kimondanom. Ez a kézenfekvő igazság úgy szól, hogy ha Magyaror szágot kormányzod, nem veheted el a magyar emberek munkáját. Miért kell vajon ezt az alapigazságot ilyen módon hangsúlyoznom? Azért, mert a kormány lelepleződött, és kiderült az, hogy tömegesen és szervezetten készülnek külföldi vendégmunkásokat betelepíte ni Magyarországra. Látszik, hogy a Fidesz is kényelmetlenül érzi magát ebben a helyzetben. Látszik, hogy Varga Mihály júliusi coming outja után Lázár János bár pironkodva mondta a kormányinfón, hogy bár tisztelettel van Varga Mihály állítása irányában, a k ormány ilyesmit nem tervez, de a múlt héten vagy két hete a parlamenti államtitkár még azt is letagadta, hogy Varga Mihály valaha is külföldi vendégmunkásokról beszélt volna. Az igazság ezzel szemben olyan prózai, hogy még májusban elfogadta a parlament - ehhez az LMP hozzájárulását nem adta - azt egy migrációs salátatörvény keretében, hogy azok a cégek, akik stratégiai megállapodást kötöttek a kormánnyal vagy éppen kiemelt nemzeti beruházást folytatnak, még hiányszakmákon kívül is tömegesen és szervezetten tudjanak ebbe az országba külföldi vendégmunkásokat behozni. Július óta hatályos ez a törvény. Számításaink szerint körülbelül két hónap, amíg átfut az eljárás, tehát várhatóan hamarosan aktiválódni fog ennek a törvénynek a hatása. Két dolgot szeretnék ez zel kapcsolatban kiemelni. Egyrészt milliárdokat felemésztő volt az a kampány - amennyit önök, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, fordítottak arra a kampányra , amelynek az egyik fő szlogenje az volt, hogy ha Magyarországra jössz, nem veheted el a ma gyarok munkáját. Hát, nem is veszik el, mert a kormány adja oda ezeknek az embereknek, és teszi ezt mindezt olyan körülmények között, hogy azok a magyar emberek, akik itthon vannak és dolgoznak, jórészt maguk sem tudnak megfelelően megélni abból a bérből, amit itthon kapnak, illetve olyan kivándorlás van ebben az országban, hogy teljes szakmák szűnnek meg, hiányszakmák lesznek, illetve komplett generációk tűnnek el egyes vidéki városokból. Azt gondolom - és ez a másik dolog, amit ki szeretnék emelni , hogy a kormány most már - és a FideszKDNP - egyöntetűen nyilvánvalóvá tette azt a tényt, hogy a dolgozókkal szemben a kellő lobbierővel rendelkező nagy cégek oldalára állt, és ez a migrációs salátatörvény maga az élő beismerés. Kik számítanak a kormánynak? A stratégiai partnerek. Kik számítanak a kormánynak? A kiemelt beruházást folytatók. Illetve ha hiányszakmákról van szó, akkor könnyített eljárással még szakhatósági engedély sem kell, jöhetnek egyes EUn kívüli országokból a betelepülő munkások. A helyzet a z, hogy két dolgot ebből mindenképpen látni kell. Mi azt mondtuk, hogy kinek kellene stratégiai partnernek lenni ebben az országban: mondjuk, a pékeknek, mondjuk, az ápolóknak, a tanároknak, csupa olyan szakmának, amelyek megbecsültsége Magyarországon most nagyon alacsony, ha például bérekről van szó. A kkvkat, a kis- és középvállalkozásokat eddig legalább háromszor átvágta a FideszKDNP. Egyrészt nem ők a stratégiai partnerek, a nagy multik a stratégiai partnerek. Másrészt, ha megnézzük, hogy mennyit kap egy kkv egy munkahelyért, amit mondjuk, megteremt, jó esetben 13 millió forintot. Ezzel szemben tudunk olyan multiról, aki 30 millió forintot kapott egy megteremtett munkahelyért. Ez a törvény, amit önök átvittek a parlamenten, arról szól, hogy adóforinto kból megtámogatják ezeket a cégeket, iszonyatos támogatásokat kapnak munkahelyek után, és utána el sem várják ezektől a cégektől, hogy magyarokat alkalmazzanak. Mert ezek a cégek mostantól kezdve azt mondhatják, hogy még az a bér is drága, amit Magyarorszá gon adni kell a munkásoknak. Behoznak külföldi országokból, tőlünk alacsonyabb bérszínvonalú országokból olyan munkásokat, akik annyiért megcsinálják, amennyiért egy magyar ember már nem csinálja meg, inkább elmegy Londonba, Németországba, Ausztriába, de n em azért, mert olyan jól akar élni, hanem azért, mert meg akar élni.