Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. szeptember 19. hétfő (168. szám) - Lukács Zoltán (MSZP) - a belügyminiszterhez - „Ennyire kíváncsiak?” címmel - ELNÖK:
331 parlamentnek elszámoltatható formában történjen meg. Erre vissza fogok térni m ajd a következő egy percben. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, miniszter úr. Hadházy Ákos képviselő úré a szó. Parancsoljon! DR. HADHÁZY ÁKOS ( LMP ): Köszönöm szépen, miniszter úr. Igazság szerint nem nagyon gondoltam arra, hogy érz elmeket, pláne szégyenérzetet fogok kiváltani, ezt nem sokszor láttam önöknél. Köszönöm, hogy szavát adja, hogy nem fog ebben részt venni. Egy picit ennek értékéből levon, hogy ön a trafiktörvény esetében azt mondta, hogy mutasson bárki bármilyen bizonyíté kot arra, hogy a trafikokat önök osztották el. Azt gondolom, nagyon sok ilyen volt. Azt gondolom, azzal a felszólalással egy politikai csalást kell éppen ezért megelőznünk, mert akkor, amikor önök nagyon komoly erőfeszítéseket tettek a népszavazással azért , hogy állami kézben maradjon az egészségügy, azok a jelzések, amik azt mutatják, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat azért kell beszántani, hogy a társadalombiztosítás előtt a biztosítási piacot kinyissák, akkor erről mindenképpen beszélnünk ke ll. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen. Egy percre Lázár János miniszter úré a szó. Parancsoljon! LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter : Nekem nincs nagy törvényhozói tapasztalatom, 2002 óta ülök itt a parlamentben. De úgy gondolom, hogy a műfaj nem alkalmas a politikai viták lefolytatására, ezért nem tudok reflektálni az ön által elmondottakra. A konkrét kérdések megválaszolására és annak kapcsán vélemények ütköztetésére talán alkalmas, bár elég szűkre szabott. Az Országos Egészségbiztos ítási Pénztár szabályozási értelemben ma egy olyan szervezeti struktúra, amely folyamatosan kifelé csúszik a kormány felelősségi köréből és az önállóság útján jár. Ha azt mondom önnek, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatóját nem az egész ségügyért felelős államtitkár vagy miniszter nevezi ki, hanem a miniszterelnök, akkor jól mutatja, hogy az egészségügy finanszírozása önálló hatalmi ággá kezd válni. Ez pedig nem helyes dolog, mert a mi véleményünk és meggyőződésünk szerint a miniszterekne k felelősséget kell vállalni az általuk felügyelt teljes területért. Ezért a miniszteriális felelősségi rendbe kell betagozódnia az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak. A minisztériumhoz csatolt önálló pénzügyi alapnak kell maradnia, hozzáteszem, telje sen átlátható vezetői és irányítási struktúra alapján, hogy az egészségügy szervezése, az egészségbiztosítás finanszírozása és a munka hatósági felügyelete a miniszter, illetve az őt helyettesítő államtitkár kezében legyen. Az átalakításnak ez a célja és n em több ennél. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) Lukács Zoltán (MSZP) - a belügyminiszterhez - „Ennyire kíváncsiak?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Ország gyűlés! Lukács Zoltán képviselő úr, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a belügyminiszterhez: „Ennyire kíváncsiak?” címmel. Miniszter úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra mindkét államtitkár urat kijelölte annak függv ényében, hogy melyikük szakterületét érinti majd az ön kérdése.