Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. december 5. hétfő (193. szám) - Kónya Péter (Független) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Hogyan és mikor akarják hatástalanítani a Magyarországon ketyegő halálos vírus bombákat?” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
3259 Rövidítek, mert úgy lá tom, ki fogok futni az időből. A legmagasabb kockázati csoportba tartozó kórokozók közös jellemzője a magyar halálozási arány, a védekezési, illetve terápiás eszközök hiánya, a könnyű emberről emberre terjedés. Ebbe a körbe tartoznak az olyan vírusok, mint a rettegett fekete himlő, az ebola vagy a krímikongói vérzéses láz. Fontos kiemelni, hogy a krímikongói vérzéses láz vírusa déli szomszédjainknál jelen van, az azt terjesztő kullancs elterjedési határvonala egyre északabbra tolódott, így a betegség felv onulása nemcsak hazánkban várható, de a környező országokban is. 2013ban a Margitszigeten élő sündisznók kullancsaiban egyértelműen kimutatták a krímikongói vérzéses láz vírusát. Volt olyan sündisznó, amelyben közel 200 darab kullancsot találtak, amely f ertőzött volt. Ezzel kapcsolatban szeretném föltenni azt a kérdést, mit tett a kormány a hazánkban is ketyegő halálos vírusbombák hatástalanítása érdekében, különös tekintettel az egész Magyarország lakosságát fenyegető, a Margitszigeten már megtalálható k rímikongói vírus okozta járvány elkerülése érdekében. Köszönöm a türelmét, elnök úr. ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Rétvári Bence államtitkár úr válaszol. Öné a szó, államtitkár úr. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Er őforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Örülök, hogy az ellenzék számára is mára már világossá vált, hogy a bevándorlásnak számtalan kockázata van, és ebből az egyik a járványügyi kock ázat. Hiszen olyan betegségek jelenhetnek meg Európában, amelyek korábban nem voltak itt jellemzők, de a tömeges bevándorlással és a kontroll nélkül beáramló tömegek korábbi betegségeinek ismerete nélkül ezek újra fölbukkanhatnak, illetőleg korábban Európá ban terjedő betegségek, amelyek már évtizedek vagy évszázadok, mindenesetre generációk óta nem bukkantak föl, újra fölbukkanhatnak és veszélyt jelentenek magukban. Éppen ezért maga a bevándorlás természetesen járványügyi kockázattal is jár. Ebben újdonság, azt hiszem, senki számára nincs, maximum annyi ebben az újdonság, hogy ezt most már az ellenzékből is egyre többen elkezdik látni. (15.10) Magyarországon mindenfajta hasonló fertőzés kiszűrése érdekében egy nagyon magas szintű figyelőrendszert működtetünk . Ennek a központja az Országos Epidemiológiai Központ. Két speciális laboratórium is van az OEKben erre, az egyik a Nemzeti Referencia Laboratórium, a másik pedig a Nemzeti Biztonsági Laboratórium. Abban az esetben, ha valamilyen egzotikus, nehezen beazo nosítható, speciális betegséget kimutatnának bárkiben vagy bárhol, akkor a betegeket a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórháznak két külön izolált kórtermében lehet elhelyezni, és ott lehet az ilyesfajta betegségeket gyógyítani, úgyhogy eb ben az esetben is mindenki biztonságban érezheti magát Magyarországon, hiszen felkészült az egészségügyi ellátórendszer arra, hogy ha ilyen egzotikus betegségek felbukkannak, akkor hogyan lehet ezeket beazonosítani, és utána a betegeket kezelni. KözépEuró pában egyébként egyedülálló az OEKben lévő Nemzeti Biztonsági Laboratórium abból a szempontból, hogy a biztonsági besorolása a legmagasabb a középeurópai országok közül. BSL4 kategóriába tartozik, ez azt jelenti, hogy a legveszélyesebb kórokozókat négy ó rán belül ki tudják mutatni, és nyilván, ha valaki esetleg ezzel fertőződött, akkor az előbb említett izolált közegben, az Egyesített Szent István és Szent László Kórházban kezelést is kaphat, és másokat nem fertőz meg. Az ön által említett margitszigeti e set kapcsán csak olyan kullancsfajról volt szó, ami terjesztheti ezt a speciális vérzéses lázat, de fertőzött kullancsot Magyarországon nem találtak, úgyhogy szerencsére ezzel nem kell szembenéznünk. (Kónya Péter rázza a fejét.)