Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 29. kedd (192. szám) - Napirend utáni felszólaló: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
3218 Derültség.) Köszönöm szépen a tippeket. Mindent feljegyzek a fejemben. Akkor meg is állapítom, hogy nem. Így aztán a kormány nevében Rétvári államtitkár úrhoz fordulok, és megadom a leh etőséget, hogy a kormány nevében szóljon. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Élek és nem visszaélek a szó lehetőségével. (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) Én köszönöm mindenkinek, aki a vitában részt vett. Szerintem, ami az elmúlt 2025 évben nyugdíjüggyel, idősüggyel kapcsolatos fontos tény volt, fontos lépés volt, az elhangzott. Ami fontos szavazás volt, arra a figyelmet rá tudtuk irányítani; ami hitelesíteni tudja a politikai szerepl őket, azok az eredmények elhangzottak, és amelyek hitelteleníteni tudják a politikai szereplőket, az is elhangzott. Aki a vitának egyik vagy másik részét végigkövette, az láthatta, hogy a leírt szavak kinél válnak tetté és kinél nem válnak tetté. Én arró l tudok biztosítani mindenkit, aki idősödik vagy időskorú, hogy aki munkából akar megélni, annak egyre magasabb fizetéseket garantál ez a kormány, ha gyermeket nevel mellette, akkor a közterhek egy része vagy akár az összes közteher alól mentesíti. Aki idő skorú, annak igyekszünk minél nagyobb mértékű nyugdíjat adni, ebben az egyik legnagyobb mértékű emelést tettük meg, sőt a vásárlóérték arányában talán a legnagyobb mértékű emelés következett be az összes teljes nyugdíjat számítva az elmúlt hat esztendőben. Ezt szeretnénk továbbvinni. Ehhez a gazdasági alapja Magyarországnak megvan, megteremtettük az elmúlt években is a nyugdíjak értékállóságának gazdasági alapját, és ez láthatóan a következő években is nő. A mai napnak a jó híre szerintem a nyugdíjasok szám ára és a nyugdíj előtt állók számára - a nyugdíj előtt álló számára az, hogy Magyarország ismételten rekordot döntött a foglalkoztatásban, hogy az elmúlt hetek tárgyalásai nyomán olyan mértékű munkabéremelésre számíthatunk, mint korábban még soha. Ezt nem én mondom, hanem azok a felmérések, amelyek évről évre mérik a vállalkozásoknak a munkabéremelő elképzeléseit. Ezek magasabbak, mint korábban bármikor, tehát mindenki magasabb jövedelem után vehet majd igénybe nyugdíjat. Aki pedig nyugdíjas, annak mind a 1 0 ezer forintos decemberi juttatás, mind pedig az 1,6 százalékos emelés, azt hiszem, jó hír. Ezek a pozitívumok, ebben a kormányra továbbra is mindenki számíthat, a többit pedig kiki kezelje helyiértékén, én abba most nem is mennék bele, csak köszönöm a le hetőséget, és mindenkinek köszönöm, aki a vitában részt vett. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Ezzel a politikai vitát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Napirend utáni felszólaló: Most a napirend utáni felszólalások következnek. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Z. Kárpát Dániel képviselő úr, a Jobbik képviselője: „Meddig még?” címmel. Egyfajta válasz t nekem kötelességem adni: öt percig, merthogy ennyi az időkerete. (Derültség.) Parancsoljon! Z. KÁRPÁT DÁNIEL ( Jobbik ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az imént egy igen méltatlan vitanapszerűség folyt arról a Jobbik legjobb szándéka ellenére is, hogy M agyarországon hogyan tudjuk a férfiak számára 40 év után elérhetővé tenni a nyugdíjba vonulás lehetőségét. (21.50) Szóba került az a kiszárított gazdasági környezet, amit ez a kormány elmélyített. Sajnálatos módon újfajta egzotikus adótípusok bevezetésével és adóemelések foganatosításával a könyvelői