Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 29. kedd (192. szám) - A férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének biztosítása című politikai vita - ELNÖK: - TUKACS ISTVÁN (MSZP):
3167 asszonynak adják meg a tiszteletet, szerintem azt, hogy kulturált módon hallgatják végig a felszólalásokat. (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból. - Az elnök csenget.) Önöknek láthatóan nagyon fáj az, amikor i tt a parlamentben szóba hozzuk a Jobbiknak ezt a nagy fordulatát, amivel a radikális pártból egy ilyen cuki párttá (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból.) , egy ilyen langyos vagy lapos, vagy semleges párttá próbál átalakulni. De amikor ilyen nagyon markánsan meg radikálisan bebekiabálgatnak erre, és hőbörögnek, hogy önök ugyanazok, mint akik ezelőtt hat évvel idekerültek a parlamentbe, akkor azért lebegjen mindnyájuk szeme előtt egykori frakciótársuk, Novák Előd sorsa: aki nem állt be a cukisorba, az már nem ül itt a frakcióban. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: És ez neked miért fáj?) Úgyhogy azt javaslom, hogy önök is gondolkozzanak el ezen, amikor nagyokat hőbörögnek, ki tudja, ki lesz a következő Novák Előd, akit a cukisorból való kilógás miatt majd a fr akcióvezető el fog távolítani. Úgyhogy én azt kérem, hogy nagyobb tiszteletet adjon meg a felszólalóknak, a felszólaló hölgyeknek is; ha már a „Nők 40”et nem szavazták meg, legalább a női képviselőtársaiknak adják meg a tiszteletet. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti sorokból.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Akkor most következik Tukacs István képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. TUKACS ISTVÁN ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Először is sz eretném megismételni azt a véleményemet, amelyet a kétperces hozzászólásomban elmondtam. A mai szlengben divatos szóval itt most terelés zajlik. Önök megpróbálják a kormánypárti oldalról vagy párba, de leginkább ellentétbe állítani a „női 40” és a „férfi 4 0” kérdését, sőt egymás kizáró okává tenni ezeket, holott nem erről van szó. A probléma abból táplálkozik, hogy önök minden létező nyugdíjkedvezményt megszüntettek. Egyetlen kedvezmény létezik ma, a „női 40”, és senkinek nincs lehetősé ge semmilyen módon, ha akar, vagy ha úgy diktálja a sorsa, nyugdíjba vonulni. Márpedig a sorsa sokszor úgy diktálja. Ha visszagondolunk bizonyos kedvezményekre, akkor azt kell látnunk, ellentétben a nyugdíjba vonuló 30 éves rendőr teóriájával, hogy a kedv ezmények a nyugdíjba vonulásra indokoltak voltak, hiszen meg lehet indokolni a fizikai elhasználódást, meg lehet indokolni a veszélyes üzemben végzett munkát, meg lehet indokolni azt, hogy a meleghengerműben, hogy a vegyipari gyárban, hogy a vasúton azért jártak és voltak jók ezek a kedvezmények, mert az ember tönkremegy. És önök ezeket megszüntették, és olyanná tették, mintha ez a probléma nem létezne. Márpedig ezek a kedvezmények sok tekintetben részei voltak egy társadalmi szerződésnek, amely arról szólt , hogy igen, tudjuk, hogy te olyan helyen dolgozol, ami számodra rossz, veszélyes, és amikor elérsz egy életkorig, jó, hogy el tudsz menni nyugdíjba, és volt, aki ezt a munkát vállalta. Különösen érdekes volt ez azokon a helyeken, csak hadd mondjam, hogy a vasút mellett - ami számomra azért szívbe markoló probléma, mert Záhony mint vasutasváros ezeket a problémákat hordozza - voltak, akik ezt a társadalmi szerződést kifejezetten meg is kötötték az állammal. Ilyen volt például a hivatásos szolgálatot ellátó katona, aki úgy vállalta a családtól való távollétet, a szolgálatokat, a nehezebb feltételeket, hogy tudatában volt, hogy ezért az állam majd kedvezményt ad. A szerződés ebben állt. Önök ezt felrúgták és semmissé tették. Ha valaminek van következménye, az nemcsak az, hogy most emberek tízezrei és százezrei várnak arra, hogy vajon lesze lehetőségük és milyen, ha majd közeledik az a pillanat, amikor már úgy érzik, hogy nem tudnak dolgozni, hanem abban is áll, hogy önök felrúgták azt a megállapodást, ami arró l szólt, hogy ha valamit ígértünk neked egyszer, és mi vagyunk az állam, akkor majd később is betartjuk. És ennek ezek az erkölcsi következményei.