Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. szeptember 19. hétfő (168. szám) - Kunhalmi Ágnes (MSZP) - a legfőbb ügyészhez - „Választási csalások Terézvárosban és Budapesten is?” címmel - ELNÖK: - KUNHALMI ÁGNES (MSZP): - ELNÖK: - DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: - ELNÖK: - VOLNER JÁNOS (Jobbik):
316 között a közjogi részre is. A közjogi részben az ügyészségnek nincs olyan hatásköre, ami ebben az ügyben felhasználható lenne. Ez a jogalkotónak lehet esetleg a feladata, ha úgy találja. Ami pedig a budapesti választásokat, parlamenti válas ztásokat illeti, a képviselő asszony egyik írásbeli kérdése feljelentésként lett értékelve, ott viszont bűncselekmény gyanúja nem volt megállapítható, ezért az önnek kézbesített határozat szerint szeptember 16án a Fővárosi Főügyészség ezt a feljelentést e lutasította. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen. Egyperces viszonválaszra Kunhalmi Ágnes képviselő asszonyé a szó. (A jegyzői székben Földi Lászlót Tiba István váltja fel.) KUNHALMI ÁG NES ( MSZP ): Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztázzuk azt is, nyilván ön is tudja, hogy ön nem azért válaszol most nekem, mert ez a házszabályban kötelessége, hanem azért, mert a rendőrségi vizsgálat megállapította azt, hogy itt tömeges csalás történt, és a k ihallgatások során bizony kiderült az, hogy a fideszes állampolgárok, a jobboldali állampolgárok egyöntetűen és egybehangzóan azt állították, hogy ők a Fideszre adták az ajánlásukat, és nem a Szociáldemokrata Pártra. Nézze, két héttel a kormány önigazoló n épszavazása előtt nem mindegy, hogy a magyar ügyészségek mennyire megbízhatóak, ezért újfent kérdezem öntől, legfőbb ügyész úr, hogy így október 2a előtt mit kíván tenni még, hogy nyilvánosan folyjanak ezek a vizsgálatok, és hogy mit tesz ön azért, hogy a Quaestorügy, az NVIügy és a kopaszok ügye - de akár az MNBügyet is említhetném - és a terézvárosi választási csalások kapcsán ne csak a közbizalom, hanem az ügyészség iránti bizalom is helyreálljon Magyarországon. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELN ÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Egyperces viszonválaszra a legfőbb ügyész úré a szó. Parancsoljon! DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész : Elég nehéz lenne egy percben az összes felsorolt ügyre válaszolni, de ha már a Quaestorügyet említette, az bírósági s zakban van, tehát úgy gondolom, hogy az egy igazi nyomozati sikerként és vádemelési sikerként könyvelhető el. Ami pedig ezt az ügyet illeti, remélhetőleg ki fog derülni, hogy mi történt benne, és az elkövetők, ha azonosítva lesznek, bíróság elé állhatnak u gyancsak. Megjegyzem, az eddigi adatok szerint 152 hamis aláírást, pontosabban hamis adatot lehetett azonosítani, ez úgy történt, hogy valaki megszerezte az ajánlóívet, átmásolta a neveket, és utána aláírta. Tehát körülbelül ez lehetett a bűncselekmény men ete. Az elkövető tehát nem 152 ember, hanem valószínűleg ennél jóval kevesebb. Persze, ez a 152 se biztos, hogy végleges szám. Megnyugtatom, hogy a végére fogunk járni. Köszönöm szépen. (13.40) ELNÖK : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Volner János képviselő úr, a Jobbik frakcióvezetője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnökhöz: „Miért nem tesz semmit a Kormány a dolgozó magyar emberek munkabérének érezhető emelése érdekében?” címmel. Miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt vála szadásra Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter urat jelölte ki. Tisztelettel kérdezem frakcióvezető urat, hogy elfogadjae a válaszadó személyét, vagy megvárja azzal a miniszterelnök úr jelenlétét. VOLNER JÁNOS ( Jobbik ): Megvárom a miniszterelnö k urat. Köszönöm szépen.