Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 29. kedd (192. szám) - Az ülésnap megnyitása - A közoktatás helyzetéről? című politikai vita - HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: - ELNÖK: - HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: - ELNÖK: - DR. PALKOVICS LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója:
3051 HISZÉKENY DEZSŐ jegyző : Tisztelt Országgyű lés! Engedjék meg, hogy ismertessem a vita menetét. Elsőként a kormány képviselőjének nyilatkozatára kerül sor 40 perces időtartamban. Ezt követően az egyes képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalása következik 1515 percben, majd az elsőként jelentk ezett független képviselő szólhat. Ezután a további képviselői felszólalásokra van lehetőség a hátralévő időkeretben. Végül a kormány képviselője 20 percben válaszol a vitában elhangzottakra. ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy emlékeztessem ö nöket az időkeretes vita fontosabb szabályaira. A vita közben felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti frakciók idejébe számít bele. Vita közben a kétperces felszólalásokat a személyes érintettségekre történő reagálás kivételével bele kell számítan i az időkeretbe. Az ügyrendi felszólalásokat nem számítjuk be az időkeretbe. Az üléstermi információs táblán az érdeklődők folyamatosan figyelemmel kísérhetik az időkeretek felhasználását. Mielőtt megkezdenénk a vitát, felkérem ismét Hiszékeny Dezső jegyző urat, ismertesse az egyes időkereteket. HISZÉKENY DEZSŐ jegyző : Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Fidesz, az MSZP és az LMP képviselőcsoportja kezdeményezte az időkeretének kettőszörösére emelését, így az időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 164 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 92 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 38 perc, a Jobbik képviselőcsoportjának 41 perc, az LMP képviselőcsoportjának 48 perc, a független képviselőknek pedig 9 perc áll rendelkezésre. A frakciók részére biztosított időkeretek magukban foglalják a 1515 perces vezérszónoki felszólalások idejét is. ELNÖK : Tisztelt Képviselőtársaim! Először a kormány vitaindítójára kerül sor 40 perces időkeretben. Megadom a szót Palkovics László úrnak, az Emberi Erőf orrások Minisztériuma államtitkárának. DR. PALKOVICS LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Kedves Vendégeink! Köszönjük a lehetőséget, hogy ma, kilenc hónappal március 1je után, amikor is egy hasonló vitanapot tartottunk, lehetőséget kapunk arra, hogy a magyar köznevelés ügyeiről beszélhetünk. Én azt gondolom, hogy a kilenc hónap akár szimbolikus jelentőségű is lehet, hiszen ennyi idő alatt szül etik meg egy kisgyerek. Kilenc hónap nagyon hosszú idő, én azt hiszem, hogy nagyon sok minden olyan dolgot lehet tenni, ami az oktatás rendszerében mérhető az előző dolog fontosságához. Nem tudom az egyetemi oktatói múltamat itt teljes mértékben félretenni , bár ezzel többen vagyunk így. Miután 40 perc áll rendelkezésre az eddigi tevékenységünk értelmezésére, illetve ennek az eredménynek az elmondására, ezért megpróbálom ezt egy bizonyos struktúrába tenni. Elsőként röviden szeretnék arról beszélni, hogy amik or oktatási rendszerről van szó, milyen kihívásokkal szembesülünk, és ezek a kihívások miben különböznek attól, ami mondjuk, 20 évvel ezelőtt az oktatási rendszer előtt állt. Ha megnézzük azt, és nagyon sok elemzés, statisztika áll rendelkezésre, hogy a ma iskolába járó vagy az éppen az iskolát ma kezdő gyerekek milyen munkakörben fognak dolgozni akkor, amikor majd kikerülnek akár a szakképzés, akár a köznevelés, akár az egyetemi oktatás rendszeréből, akkor meg kell állapítanunk, hogy kétharmaduk, tehát aki k ma kezdték el az iskolát, kétharmaduk nagy valószínűséggel olyan munkakörben fog dolgozni, ami ma még nem létezik. Ha megnézzük, hogy mik ezek a munkakörök, nagyon sok kutató foglalkozik ezzel a területtel, hiszen a világ olyan mértékben felgyorsult, ami nek néha még igazán a nevét, a címét, a tartalmát sem értjük. Az elkövetkező időszak feladata lesz az, hogy ezek meghatározásra kerüljenek.