Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 28. hétfő (191. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról című politikai vita - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - ELNÖK: - WITZMANN MIHÁLY (Fidesz):
2997 FideszKDNPkormány már bizonyította a 20072013as források lehívá sát tekintve, hogy mindenféle késlekedés és időbeni ütemezési eltolódás ellenére képes arra, hogy 100 százalékban lehívja ezeket a forrásokat. Erről beszélt miniszter úr az expozéjában, és én nagyon szomorúan látom azt, hogy tisztelet a kivételnek, de a ma gyar ellenzék közül nagyon sokan vannak, akik bizony nagyon sokszor az európai uniós források lehívása tekintetében brüsszeli bürokraták, brüsszeli politikusok oldalára állnak, és megpróbálnak összefüggést keresni például az illegális bevándorlás vagy migr áció magyarországi hozzáállása, kormányzati hozzáállása és az EUs források lehívása között. Azt gondolom, jó, ha tisztába tesszük azt is, hogy az európai uniós fejlesztési forrás nem könyöradomány és nem egyfajta ajándék az ország számára. Azért, hogy ezt elérjük, a magyar embereknek igenigen sok változást el kellett tudniuk viselni európai uniós csatlakozásunk előtt, közben és után egyaránt, tulajdonképpen a jogszabályrendszerünket az Európai Unióhoz kellett igazítanunk, és ne feledkezzünk meg arról, hog y a piacainkat is. Igaz, hogy egy tízmilliós ország Magyarország, de mégiscsak a piacainkat kinyitottuk az európai országok, európai gazdaságok számára. Ha az eredményeknél tartunk, akkor azt gondolom, hogy lehet persze sokszor olyan érzésünk - és bevallom őszintén, hogy ezzel sokszor én is így vagyok , hogy semmi fejlesztés nem elegendő ahhoz, amennyi fejlesztést szeretnénk, de mégiscsak az Európai Unió 28 országa közül a meghirdetett, támogatott, leszerződött, illetőleg kifizetett összegek tekintetében a zt mondhatjuk, hogy a hatodik helyen áll Magyarország a 20142020as ciklusban, a V4es országok közt pedig az első helyen van. Azt gondolom, hogy ez mindenféleképpen azért mutatja az európai uniós források lehívásának az eredményességét. Számos ellenzéki kritikát hallhattunk ma, konkrét esetekről pedig tettek kormánypárti frakciótagok is említést, amikor az európai uniós források felhasználása tekintetében egyes ellenzéki politikusokat említettek fel, az ő megnyilvánulásukról vagy közbeavatkozásukról tette k példaértékű említést. Én is ezt szeretném tenni. Sajnálom, hogy az LMP társelnöke, Hadházy Ákos úr nem tartózkodik a teremben (Sallai R. Benedek: Hallgat és figyel!) , de szerencsére Sallai R. Benedek kollégája, gondolom, majd el tudja neki mondani. A korrupcióinfó, amit most már hosszú hónapok óta képviselő úr bevezetett, ha tényszerű lenne, akkor azt gondolom, azt mondhatnánk rá, hogy semmi gond nem lenne vele, sőt azt gondolom, hogy példaértékű, sőt hiánypótló egy ellenzéki képviselő részéről, hogy felvállalja ezt, ahogy miniszter úr is említette, hogy ennek érdekében rendszeresen oknyomozást folytat, sőt fel is szólal sajtótájékoztató keretén belül. Ugyan hangzatosak ezek a vádak, de általában az a baj, hogy csak féligazságokat találhatunk bennünk, és sokszor a tájékozatlanság vagy a politikai motiváció, vagy esetleg valami politikai rosszindulatú szándék is teszi hiteltelenné ezeket a kijelentéseket. Ugyanis, ha képviselő úr valóban komolyan gondolná ezeket a korrupcióinfós sajtóközléseit, akkor ne mcsak sajtótájékoztatót tartana ezekben az ügyekben, hanem a hatóságokhoz vagy éppen az illetékes, megfelelő kompetenciával rendelkező intézményekhez is fordulhatna, hogy vizsgálják ki ezeket az ügyeket, merthogy a transzparencia és a hatékonyság, azt gond olom, valóban nagyon fontos, ez nem is kérdőjeles számunkra sem. A különféle minisztériumokban összegyűjtött anyagból egyébként azt olvashatom ki - 15 oldalnyi anyag van, nyilván tekintettel vagyok képviselőtársaim időkeretes hozzászólására is, nem fogom f elolvasni, 15 oldalnyi anyag van arról , hogy a korrupcióinfón elhangzott tények milyen megcáfolásra kerültek, és mi a valódi igazság ezekkel szemben. (19.20) Ezekkel részleteiben most nem szeretnék foglalkozni, de mivel képviselő úr több konkrét példát i s említett az európai uniós források felhasználásával kapcsolatban, egyet azért szeretnék én is említeni, amelyről elfelejtett nyilvánvalóan szólni: Hadházy Ákos képviselő úr évekkel ezelőtt egyébként, még önkormányzati képviselőként Szekszárdon… (Dr. Legé ny Zsolt: Fideszes önkormányzati képviselő.) - igen, beperelt egy fogyatékkal élőket foglalkoztató szekszárdi éttermet,