Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 28. hétfő (191. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról című politikai vita - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
2951 konstruktív vitát folytatni, mert a saját maguk harcát egymás között, úgy gondolom, hogy saját maguknak kell megvívni. Csak ebben mindig a magyarok lesznek a vesztesek. Én kérem szépen önöket, hogy ezekre fókuszáljan ak, legyen Magyarországon igazi verseny, ne csak a politikai kapcsolatokkal rendelkező vállalkozók legyenek sikeresek Magyarországon, mert ők soha nem lesznek olyan erősek, hogy felvegyék a versenyt azokkal az európai és a világon fellelhető más vállalkozá sokkal, akiket nem a politikai kapcsolataik juttattak oda, ahol vannak, hanem a tehetségük, a munkabírásuk, a kockázatviselő képességük és a szorgalmuk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt O rszággyűlés! Mielőtt Vejkey Imre képviselő úrnak szót adnék, engedjék meg, hogy ülésvezetési kérdésben kérjem a véleményüket, hiszen ülésvezetői kérdésben kell dönteniük. Jakab István alelnök úr jelezte, hogy a vita során fel kíván szólalni. Mivel engem ő fog váltani, neki már nem lesz meg az a lehetősége, hogy ülésvezetői kérdésben dönthessen. Ezért tisztelettel azt kérem az Országgyűléstől, foglaljon állást, járuljon hozzá ahhoz, hogy Jakab István alelnök úr a politikai vita tárgyalása során az ülést veze thesse, majd miután letette ülésvezetői mandátumát, akkor részt vehessen a vitában és felszólalhasson. Tisztelettel kérem az Országgyűlést, aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Ez látható többség. Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége indítványomat elfogadta. A KDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka Vejkey Imre képviselő úr, megadom a szót. Parancsoljon, képviselő úr! DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kereszténydemokrataként már elöljáróban szükségesnek tartom tisztába tenni azt, hogy az EU fejlesztési politikája nem úgymond brüsszeli jófejségből vagy szolidaritásból keletkezett, mint ahogyan azt sokan állítják valótlanul, hanem nyers gazdasági érdekből. A valóság ugyanis az, hogy az EUforrások célja nem az, hogy a legfejlettebb régiók polgárai és a magyar emberek háztartási jövedelme közötti többszörös különbség lecsökkenjen, hanem pusztán annyi, hogy a Magyarországra juttatott 1 eurónyi forrás 1,52 eurónyi megtérülést eredményezzen a nyugati fejlett gazdaságokban. Mit jelent, ez tisztelt hölgyeim és uraim? Azt, hogy a fejlett nyugateurópai gazdaságok a támogatási források elosztásával hosszú távon ga zdasági hasznot realizálnak Magyarország és a többi újonnan csatlakozott ország vonatkozásában. Ezért nyílt politikai zsarolásnak tekintünk minden olyan brüsszeli nyilatkozatot, amely arról szól, hogy mérlegelés tárgyává teszik azt, hogy az Európai Unió a jövőben csökkenti Magyarország és a másik három visegrádi ország kohéziós támogatását, ha ezen országok továbbra is elutasítjuk a migránsok befogadását. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindeközben Brüsszelben nyomásgyakorlásként már a fejü nk felett, bennünket jogellenesen megkerülve döntöttek egy egész kvótacsomagról is, amely bevándorlókkal akarja kötelezően betelepíteni Magyarországot. Ne feledjék, itt már a jövőnk, a biztonságunk, a civilizációnk és a kultúránk a tét. A brüsszeli vezetők és NyugatEurópa mai vezetői szándékosan nem kérdezik meg az európai embereket arról, akarjáke, hogy Európa lakossági összetétele, kultúrája, rendje és hite mindörökre megváltozzon. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mi, kereszténydemokraták mindezt diktatóriku s iránynak tartjuk, továbbá azt is, hogy Brüsszel szándékosan és rosszhiszeműen egyre inkább túllépi a nemzetállamok által ráruházott hatásköreit. Ezért ezúton is felszólítjuk az Európai Uniót arra, hogy a nemzetközi szerződéseket betartva térjen vissza a jogszerű működés állapotába.