Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 23. szerda (190. szám) - A munkaerőhiány okairól és a szükséges lépésekről című politikai vita - ELNÖK: - DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár:
2817 knowhowval és magyar szakemberek segítségével, csak miközben mi ezt a tudást leépítettük, addig ők ezt kiépítették. Nem k ell föltalálni a kanálban a görbületet, tisztelt kollégák, hanem a magyar vidéket újra helyzetbe kell hozni aktív állami eszközökkel ahhoz, hogy a vidéken élő fiataloknak, a vidéken élő embereknek legyen újra perspektívájuk arra, hogy ha valamit akarnak te nni, akkor van rá lehetőségük. Az ehhez szükséges eszközök rendelkezésre állnának, csak nem olyan támogatáspolitikát kell kialakítani, amiben mindent el lehet lopni, amiben kisvasutakat finanszírozunk, meg kamu szociális szövetkezeteket, meg munkaerőkölcs önzést, hanem helyre kell állítanunk azokat a folyamatokat, azokat a gazdasági folyamatokat, amivel a magyar vidék újra életképes lesz. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Nagy István államtitkár úrnak adom meg a szót. DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdaság foglalkoztatása az idén tovább emelkedett, az ágazatban foglalkoztatottak száma 2016 első három negyedévében 219 ezer volt, ez 8,3 s zázalékkal, azaz 16 700 fővel több volt, mint egy éve. Igen, a vidék fellendülésének, megújulásának az egyik legfontosabb mutatója az, hogy ott maradnak az emberek, dolgozni akarnak és meg tudnak élni. Én azt hiszem, ha nézik azokat a folyamatokat, akkor e gészen jó példákat tudunk mondani. A kert felértékelése! Az első nagyon fontos szempont, hogy az önellátást meg tudják oldani, besegítsen a fizetés mellé a saját önellátásba a kert. Onnantól kezdve, ami fölösleges, azt ki lehet vinni a piacra, ami megint c sak egy jövedelemkiegészítést hoz. A rövid ellátási láncok támogatása a kormányzat részéről pontosan ezt szolgálja, hogy pluszbevételeket tudjunk szerezni. A kézimunkás termékek, amiket előállítunk, megint csak minőségben olyan színvonalúak, amik nagyon jó áron el tudnak menni a piacokon. A szociális gazdaság megteremtésére pedig abszolút adott lehetőség van, hiszen a kormány minden önkormányzat számára lehetővé teszi, egyesületek számára lehetővé teszi, hogy szociális gazdaságokat hozzanak létre. Ahol van fogadókészség, ahol olyan emberek vannak, akik tenni akarnak, akkor erre a lehetőségük megvan. Számos nagyon jó példát lehet mondani az országban. (20.30) És amit képviselőtársam említett, a szövetkezeti rendszerhez csak egy egészen pici adalékot hadd adja k hozzá. Öt évre 150 millió forintot adunk annak a szövetkezeti társulásnak, amelyik összefogja a termelőket és közösen jutnak piacra. Azt hiszem, ez olyan irány, olyan segítség, amire méltán büszkék lehetünk. A másik rejtett tartalék a mezőgazdaságban pon tosan a közmunkások szerepe. Sok vita van arról, hogy a közmunkások miatt nincs mezőgazdasági idénymunkás, a közmunkások olyan termékeket állítanak elő, amivel rontják a mezőgazdasági termelők helyzetét. Azt hiszem, ez az a rejtett tartalék, amit a mezőgaz daságban termelőknek ki kell használni. Rá kell vennünk, és ezt ki kell mondani, akár erőszakkal is a közmunkásokat, hogy akarjanak a versenyszférában dolgozni, és olyan kecsegtetéssel kell őket hívni, amivel eljönnek. Hadd mondjam önöknek azt, hogy törvén yt alkottunk arról, hogy mezőgazdasági idénymunka esetén a munkáltató által fizetendő közteher mértéke a munkaviszony minden napjára munkavállalóként 500 forint, és ezzel letudott mindent, aki alkalmazza. A kormányzat a közfoglalkoztatás és az egyszerűsíte tt foglalkoztatás közötti összhang megteremtése érdekében már 2015ben is több intézkedést tett. Például három hónap időtartamra ki kell zárni a közfoglalkoztatottat a közfoglalkoztatásból, amennyiben az egyszerűsített foglalkoztatás keretében felajánlott munkát nem fogadja el. 90 napról 120 napra növekedett az az időtartam, ami alatt a közfoglalkoztatott rövid idejű keresőtevékenységet, így például mezőgazdasági idénymunkát létesíthet.