Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 23. szerda (190. szám) - A munkaerőhiány okairól és a szükséges lépésekről című politikai vita - ELNÖK: - DUNAI MÓNIKA (Fidesz):
2802 foglalkoztatásbővülést értünk el 2010 óta, amire szintén azt mondhatják önök, hogy ez kevés vagy bűvészkedés a számokkal, de ez tény, nem mi mondjuk, hanem a felmérések, a kutatások és a K SH adata ezt közölte. (19.20) Még ennél a számnál is szeretnénk feljebb menni a következő években, nem szeretnénk itt megállni, megtorpanni és visszafordulni meg még inkább nem. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezekhez a lépésekhez a gazdaság erősödé se teremti meg az alapot. Ez a feltétel elengedhetetlen, de nem az egyedüli feltétel. A gazdaság fejlesztésével párhuzamosan minden erőnkkel törekszünk a demográfiai mutatók javítására. Jelentősen növelnünk kell a születések számát, ehhez pedig segítséget kell nyújtanunk a gyermekes családoknak, hogy fizikai és anyagi biztonságban érezhessék magukat. Fiataljainkat hozzá akarjuk segíteni, hozzá kell segítenünk - ez egy nagyonnagyon fontos célunk - a versenyképes tudás megszerzéséhez, a versenyképes szakma m egszerzéséhez, ezt követően magyarországi munkalehetőséghez és otthonhoz. A munkahelyteremtés, az otthonteremtés és a családtámogatási rendszerek azok az eszközök, amelyekkel ösztönözhetjük a gyermekvállalást. A gyermekvállalás, a születendő gyermekek szám ának növelése alapvető nemzetpolitikai célunk. A gyermekekre mint a jövőnkre tekintünk, de nemcsak nemzetmegmaradási, hanem gazdasági szempontból is tekintünk a gyermekekre mint a jövőre. A ma és a holnap gyermekei a jövő éltetői. A családtámogatási ren dszerünk annak a célnak az elérését szolgálja, hogy a családok itthon teremtsenek otthont, itthon találjanak munkát, jövedelmük nőjön, kiadásaik csökkenjenek, adóik is csökkenjenek. Ezért vezettük be a családi adókedvezményt, a családi otthonteremtési kedv ezményt, az elsőházasok adókedvezményét, a gyed extrát, ezért szélesítjük ki a gyermekek ingyenes tankönyvellátását, az étkezését, ezért csökkentettük és csökkentjük tovább a rezsit Magyarországon, ezért csökkentjük az alapvető élelmiszerek áfáját, és ezek , kedves képviselőtársaim, lépések; tehát azok a lépések, amelyeket önök itt felsoroltak vagy megjelöltek a vitanap címében, ezek ilyen lépések. Mi ezen az úton haladunk, kérem, jöjjenek velünk! (Vargha Tamás: Ez a jó út! - Gőgös Zoltán: Gyerekek, menjünk! ) Mi nem azon az úton szeretnénk haladni, amelyen a Gyurcsány- és Bajnaikormányok haladtak annak idején. 2009ben, a Bajnaikormány utolsó évében a 1564 éves nőknek kevesebb, mint a fele dolgozott, 49,6 százalék, munkanélküli a nők közül 9,8 százalék vol t, 45 százalékuk pedig inaktív, nem dolgozott. 2009ben, a szocialisták kormányzásának utolsó évében a versenyszféra nagyvállalatai egy esztendő alatt 10 százalékos létszámcsökkentést követtek el. Egy évre lerövidítették a gyest, a nettó átlagkeresetek ped ig 2,3 százalékkal csökkentek. Mi nem ezt az utat szeretnénk járni, nem ezeket a lépéseket szeretnénk megtenni. Az egyének és a családok szubjektív biztonságérzete drasztikusan leromlott abban az időben. A bizalmi indexek zuhanását 9 hónappal később törvén yszerűen mindig követi a születések számának csökkenése is, így jutottunk el oda, hogy 2010re már 10 ezerrel kevesebb gyermek született, mint 2008ban. A teljes csökkenés a középfokú végzettségű, foglalkoztatott státuszú, házas nőknél volt kimutatható, te hát nagyon téved az, aki nőikarrierkérdésként próbálja beállítani ezt a demográfiai romlást. Ők többnyire alkalmazottak voltak, nem merték felvállalni azt a szocialista kormányzás utolsó évében, hogy három évre kiessenek a munkahelyükről, hisz tudták, hog y nem várhatják el a munkáltatójuktól ennyi időre a helyettesítést, ha pedig más pótolja a kiesett munkájukat, akkor nekik már az akkori törvények és az akkori szokások szerint nem lesz lehetőségük visszatérni. Most ezen is változtattunk 2010 után. Tisztel t Képviselőtársaim! A Fideszkormány 2010től ezeket felismerve célul tűzte ki a foglalkoztatás javítását és a munkaerőpiac családbarát jellegének növelését. Megalkottuk az új munka törvénykönyvét, amely rugalmasabb kereteket kíván biztosítani a munkaerőpi acon. A munkahelyvédelmi akció keretében járulékkedvezményekkel ösztönözzük a munkaadókat a 25 év alattiak esetében, az 55 év felettieknél, a szakképzetleneknél és a kisgyermeket nevelők esetében.